Az alperes a felperes javára 140.423.000 Ft, terhére 129.875.000 Ft adókülönbözetet írt elő. Határozatában azt állapította meg, hogy a vizsgált rendezvények természetbeni juttatásnak minősülnek, reprezentációkénti elszámolásukat a felperes bizonylatokkal nem támasztotta alá. A felperes e határozat ellen keresetet nyújtott be. Az alperes ezt követően két ízben is módosította határozatát. A felperes a módosító határozatok ellen is bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet terjesztett elő, eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozott, kérte az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését, az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését.
A Kúria hatályában fenntartotta a felperesi kereseteket elutasító jogerős ítéletet, és – egyebek mellett – a következőkre mutatott rá:
A felperes keresetében és az első tárgyaláson sem vitatta az adóbírságot, késedelmi pótlékot, ezek mellőzésére, mérséklésére vonatkozó határozott kereseti kérelmet nem terjesztett elő. Mivel a felülvizsgálati eljárásban – rendkívüli jogorvoslati jellege miatt – nem lehet hivatkozni alapeljárás során fel nem merült, ennél fogva jogerős ítélettel el nem bírált tényre, körülményre, jogcímre a jogkövetkezményeket vitató felülvizsgálati érvelés érdemi vizsgálatát a Kúria nem végezhette el.
Az adózás rendjéről szóló 2003.évi XCII. törvény (Art.) 135.§ (1)-(4) bekezdései, a Ket. 114.§ (1) és (2) bekezdéseihez képest speciális szabályozást rögzítenek, nem zárják ki a felettes szerv vagy bíróság által még el nem bírált jogszabálysértő határozat többszöri módosítását. Ezt az adózó javára az adó-megállapításhoz való jog elévüléséig, terhére pedig a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy évig teszik lehetővé, illetve az Art. 135.§ (2) bekezdése által felsorolt esetekben az adózó terhére egy éven túl is. Az Art. 135.§ (4) bekezdése a Ket. 114.§-a szerinti szabályozással szemben nem csupán az érdemi kérelem előterjesztéséig, hanem mindaddig módosítani engedi a határozatot, amíg azt a bíróság felül nem vizsgálta.
A módosító határozatok az alaphatározathoz képest nem tartalmaznak új tényállást, önállóan nem értelmezhetők, mivel csakis és kizárólag az alaphatározat egészben vagy részben történő jogszabálysértését állapítják meg, amelyek révén egy ugyanazon ügyszámú ügyben az alperes döntése végleges formáját elnyeri. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952.évi III. törvény (Pp.) 149.§-a akkor teszi lehetővé a bíróság számára az ügyek egyesítését, ha azok tárgya egymással összefügg. Az alap és módosító határozatok tárgya egymással nem összefügg, hanem azonos, ezért jelen ügyben nem több egymással összefüggő ügyről, illetve keresetről van szó, hanem azonos ügyben hozott határozatokról. A Pp. 337.§-ának (3) bekezdése lehetővé teszi a felperes számára, hogy keresetét megváltoztassa, ezért továbbá a Pp. 3.§-a szerinti szabályozásra figyelemmel az elsőfokú bíróság jogszerűen járt el akkor, amikor a felperes módosító határozatok kapcsán benyújtott kereseteit keresetváltoztatásnak tekintette és ekként bírálta el. A felperes által hivatkozott egyesítés eredményeként egyébként a bíróságnak formailag ugyanolyan ítéletet kellett volna hoznia, mint az általa alkalmazott keresetváltoztatás esetében, tehát e körben fel sem merülhet ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással bíró eljárási jogszabálysértés megállapíthatósága. Az elsőfokú bíróság egyébként azért sem alkalmazhatta a Pp. 337.§ (2) és (3) bekezdései szerinti per megszüntetést, mivel a felperes a módosító határozatokat is kifejezetten vitatta annak ellenére, hogy a második a kereseti kérelmének (a pontgyűjtő akcióval kapcsolatban) eleget tett.
A jogerős ítélet megfelel az Art. 25.§ (1) bekezdés a) és c) pontjaiban, 26.§ (1) bekezdésében, 37.§ (1) bekezdésében, 43.§ (1)-(5) bekezdéseiben, 128.§ (1) bekezdésében, 129.§ (1) bekezdés a) pontjában, 164.§ (1) bekezdésében és 178.§ 3. pontjában foglalt rendelkezéseknek. A folyószámlán túlfizetés ugyanis csak akkor alakulhat ki, ha a bevallás vagy önellenőrzés alapján önadózás keretében megállapított kötelezettséghez képest vagy adóhatósági utólagos megállapítás eredményeként az adózó javára kötelezettséghez nem tapadó befizetés képződik, tehát ha nincs tartozása, de mégis van befizetése. A 2003 - 2004. évi bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként hozott határozat a felperes 2005. május havi bevallására nem terjedhetett és nem is terjedt ki, erre nézve megállapítást nem tett, a felperes javára adókülönbözetet nem tárt fel, ennél fogva ilyet nem is lehetett felkönyvelni a felperes folyószámlájára. 2005. évben a felperes a bevallott kötelezettséghez képest többletbefizetést nem teljesített, tehát téves az az érvelése, mely szerint túlfizetése keletkezett.
A 2006. szeptember 28-án benyújtott önellenőrzésében a felperes kizárólag egészségügyi hozzájárulás adónemben bevallott adót helyesbített a javára szólóan. Az Art. 31.§ (1) bekezdése, 49.§ (1) és (3) bekezdése, 50.§ (1) bekezdése és 164.§ (2) bekezdése szerinti szabályozásból következően pedig – bár a formanyomtatvány több adó egyidejű bevallását is lehetővé teszi – az önellenőrzést épp úgy, mint a bevallást adónemenként kell és lehet elvégezni. Mivel a felperes önellenőrzést személyi jövedelemadó adónemben nem hajtott végre, ebben az adónemben az elévülés nem szakadt meg, nem valósultak meg az Art. 164.§ (2) bekezdésben rögzített törvényi feltételek. Az alperesnek - önellenőrzés hiányában és azért, mert az alaphatározatot elévülési időn belül nem lehetett kézbesíteni a felperesnek – hivatalból kellett rendelkeznie az elévült adókülönbözet törléséről. A felperes a felülvizsgálati kérelmében sem tudott megjelölni olyan törvényhelyet, amely alapján az alperes köteles lett volna az elévült adókülönbözetet a javára előírni.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 1. § (4) bekezdése értelmében az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, az adó csökkentését eredményező szabály, adókedvezmény annyiban alkalmazható, illetve érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek ez érdekében áll. A reprezentáció kedvezményjellegű szabály, ezért a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy e körben nem őt, hanem az alperest terhelte a bizonyítási kötelezettség. A közigazgatási és a peres eljárás során e szabályra, továbbá az Art. 99. § (2) bekezdésére figyelemmel nem az alperesnek, hanem az adózónak kell bizonyítania, hogy esetében fennállnak a rá nézve kedvezőbb rendelkezések alkalmazásának törvényi feltételei. Ennek a felperes - a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva - nem tett eleget. A felperes csupán állította, de nem bizonyította, hogy a rendezvények szakmai költség elemei, illetve időtartamai meghaladták volna a szórakoztató elemekét, illetve a szórakoztató programok időtartamát, számos rendezvénynek nem is voltak szakmai elemei. Az első fokú bíróság okszerűen tulajdonított jelentőséget az akkreditációnak, a pontszerzésnek, mivel abban az esetben, ha ezt a felperes igazolni nem tudja és a szakmai jelleget más nem bizonyítja, akkor javára a kedvezményes szabály nem alkalmazható.
A felperes által üzletinek, szakmainak minősített kiadások kapcsán az adóhatóság és az első fokú bíróság - az Art. 1. § (7) bekezdésére és az Szja tv. 69. § (10) bekezdés d) pontjára, 3. számú melléklet I/17. pontjára és 11. számú melléklet I/19. alpontjára figyelemmel - jogosult volt annak vizsgálatára, hogy ezekben milyen arányt képviseltek az üzleti, szakmai, illetve szórakoztatási programok. Dominált-e vagy sem ezekben az Szja tv. által kedvezményezni kívánt szakmai, karácsonyi, üzleti, hivatali jelleg, mivel a reprezentációként történő minősítéssel járó kedvező adójogi megítélés csak ilyen esetben indokolt, és csak ilyen esetben áll összhangban a törvényi rendelkezésekkel. A felperesi állásponttal ellentétben nem annak van jelentősége, hogy egységesen, avagy külön számlázták-e a rendezvényt, illetve annak egyes részeit, mert abban az esetben, ha egy rendezvény, vagy esemény túlnyomórészt szórakoztató jellegű, akkor az a gazdasági esemény egészére nézve és valamennyi költségeleme kapcsán elveszíti üzleti, szakmai jellegét. Az Szja tv. valóban nem tartalmazza kifejezetten az aránytalanság szót, a reprezentáció fogalom meghatározásából azonban egyértelmű, hogy a juttató szolgáltatása nem lépheti túl az üzleti, szakmai… stb. rendezvény kereteit.
Budapest, 2014. január 14.
A Kúria Sajtótitkársága