Tájékoztató a Kfv.III.37.115/2015. számú, a kisajátítási eljárás lefolytatására kötelezés jogszerűsége felülvizsgálata tárgyában folyt ügyben

Dátum

Az alperesi beavatkozó kérelmére az alperes kötelezte a felperest, hogy az alperesi beavatkozó tulajdonában álló ingatlanokra vonatkozóan kisajátítási kérelmet terjesszen elő. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet az alperes határozatára kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte.

A felülvizsgálati ítélet indokolásában rámutatott arra, hogy ha az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 30. § (4) bekezdés alkalmazásában az érdekelt személye megállapítható, a tulajdonos tőle követelheti az ingatlan megvételét. Máshoz intézett ilyen tárgyú kérelemhez joghatály nem fűződik, az a törvényi határidő számításánál figyelembe nem vehető.

A perben rendelkezésre állt iratokból az is megállapítható volt, hogy a kisajátítás közérdekű céljaként megjelölt út létesítése úgy nyomvonalát, mint megvalósítási realitását tekintve bizonytalan, az aktualitást nélkülöző, még tervezési szinten sem álló elképzelés volt, amely a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény rendelkezéseinek alkalmazását nem alapozhatta meg.

Budapest, 2015. március 11.

A Kúria Sajtótitkársága