Tájékoztató a Gfv.VII.30.238/2015. számú, elvi jelentőségű, a Magyar Nemzeti Bank – az OTP Jelzálogbank és az OTP Nyrt. ellen, egyes általános szerződési feltételek tisztességtelenségének megállapítására irányuló perben hozott jogerős ítéletéről

Dátum

A felperes keresetében a 2014. évi XXXVIII. tv. 6. § (2) bekezdése és a 2014. évi XL. tv. 36. § (2) és (4) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy az alperesek által 2010. november 27-e és 2014. július 21-e között alkalmazott forint és deviza kölcsönszerződések részét képező Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) tételesen megjelölt egyes rendelkezései tisztességtelenek ezért érvénytelenek.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy az ítélet mellékletét képező kivonatban feltüntetett szerződéses kikötések tisztességtelenek és érvénytelenek, ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A helybenhagyó rendelkezés részben azt jelentette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, miszerint egyes ÁSZF rendelkezések tisztességtelenek és ezért érvénytelenek, más ÁSZF rendelkezések tekintetében pedig azt, hogy azok a jelen perben el nem bírálható rendelkezések körébe tartoztak.

Az alperesek felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott – a kereseti kérelmet egyes ÁSZF rendelkezések tekintetében elutasító – rendelkezéseit nem érintve a jogerős ítélet tisztességtelenséget ezért érvénytelenséget megállapító rendelkezéseit túlnyomórészt hatályában fenntartotta. Úgy ítélte - a másodfokú bíróság álláspontjával egyezően -, hogy ezen ÁSZF rendelkezések nem felelnek meg az egyértelmű és érthető megfogalmazás, valamint az átláthatóság elvének.

Néhány ÁSZF rendelkezést a Kúria akként értékelt, hogy azok egyoldalú hiteldíj módosításra nem adnak lehetőséget. E körben a jogerős ítélet vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság keresetet elutasító rendelkezéseit hagyta helyben. Rámutatott: a per tárgyává tett ÁSZF rendelkezéseken belül a tisztességtelen hiteldíjemelést lehetővé tevő egyes ÁSZF rendelkezések elkülöníthetőek voltak az egyéb rendelkezésektől. Mivel a hiteldíj tisztességtelen emelését lehetővé tevő e rendelkezések kimetszésével a jelen perben nem vizsgálható egyéb rendelkezések önmagukban alkalmazhatóak, így ezen rendelkezések tisztességtelensége nem volt megállapítható. Ebből következően - az ítéletben kifejtettek szerint - a kamatot, költséget, díjat meghatározó ÁSZF rendelkezések alapján a fogyasztót fizetési kötelezettség terheli, de a kamatok, költségek, díjak a szerződéskötéskor meghatározottakhoz képest nem emelkedhetnek, mert az arra vonatkozó ÁSZF rendelkezések tisztességtelenek.

Budapest, 2015. szeptember 2.

A Kúria Sajtótitkársága