A felperesek szakorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, szakasszisztens szakápoló munkakörben álltak az alperes alkalmazásában. Ők végezték a munkáltató alkalmazottai, valamint az egészségügyi tevékenységhez köthető négy kar hallgatói foglalkozás-egészségügyi ellátását, azaz munkaköri alkalmassági vizsgálatát.
A felperesek keresetükben bérpótlék megfizetését kérték. Arra hivatkoztak, hogy az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (Eütv.) 11/A. § (2) bekezdése szerinti járóbeteg szakellátást végeztek, ezért az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartoznak. Munkaidejük több mint 50%-ában szakellátást végeztek, mert az egészségügyi tevékenységhez kötődő négy kar hallgatói vonatkozásában szakmai alkalmasságot vizsgáltak, amely nem tartozik az alapellátás körébe. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a 33/1998.(VI.24.) NM rendelet alapján az egészségügyi tevékenységet folytatók munkaköri alkalmasságának orvosi vizsgálatánál és végzésénél e jogszabály szerint kell eljárni, s az egészségügyi tevékenységre való alkalmasságról rendelkező Eütv. értelmében az egészségügyi tevékenység végzésében tanulói vagy hallgatói jogviszony alapján közreműködő személyek alkalmassági vizsgálatára a munkaköri alkalmasság szabályait kell alkalmazni. Érvelése szerint az alperes a szakmai alkalmassági vizsgálatra nem rendelkezett az adott időszakban hatósági engedéllyel, illetve a felperesek munkaidejük legalább felében nem láttak el fekvő vagy járóbeteg ellátást.
Az elsőfokú bíróság a bérpótlék megfizetésére kötelezte az alperest, míg a másodfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította.
A Kúria ítéletében kifejtette, hogy a foglalkozás-egészségügyi szakellátás működési engedélyhez kötött tevékenység, s a perrel érintett időszakban ilyennel az alperesi munkáltató a felperesek által hivatkozott tevékenységre nem rendelkezett. A bíróság ítéletében nem állapíthatja meg azt, hogy a felperesek tevékenysége az erre vonatkozó hatósági engedély hiányában is ilyen jellegű tevékenységnek minősül.
A per eldöntése szempontjából annak volt jelentősége, hogy az alperes munkáltatónak milyen tevékenység végzésére volt hatósági engedélye, ezért a felperesek által állított szakmai alkalmassági vizsgálatot érvényesen nem is végezhettek. A munkaköri alkalmassági vizsgálatot végzőkre önálló illetménytábla vonatkozik, melynek nem része a felperesek által igényelt bérpótlék. Mindehhez képest az érdemi döntés szempontjából nem volt jelentősége az eljárt bíróságok eltérő jogértelmezésének, mert a felperesek tényleges munkavégzésének vizsgálata nem képezhette a per tárgyát.
Budapest, 2018. június 5.
A Kúria Sajtótitkársága