A terheltet a Német Szövetségi Köztársaságban többrendbeli, szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem, és ezzel halmazatban más személy elleni és nemi élet szabadsága elleni bűncselekmények miatt halmazati büntetésül tizenhárom év szabadságvesztésre ítélték és elrendelték a terhelt biztonsági őrizetbe vételét.
Az Igazságügyi Minisztérium megkeresése alapján a törvényszék végzésével a német bíróság ítéletének érvényét az 1978. évi IV. törvény szerinti bűncselekményeknek minősítve, a kiszabott büntetést tizenöt évi fegyházbüntetésként ismerte el.
A törvényszék jogerős határozatával szemben a legfőbb ügyész a Be. 431. §-a alapján a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt nyújtott be, melynek lényege szerint a magyar jogrenddel nem egyeztethető össze olyan szabadságelvonó intézkedés, amely az egyidejűleg kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát automatikusan meghosszabbítja.
A Kúria megállapította, hogy a Be. XIX. Fejezetében szabályozott törvényességi jogorvoslat feltételei fennállnak, és az alapos.
A német bíróság által alkalmazott biztonsági őrizet egy speciális, határozatlan ideig tartó szabadságelvonással járó intézkedés, különösen veszélyes bűnelkövetőkkel szemben. A fogvatartott a letöltött szabadságvesztés büntetés után továbbra is, két évig a büntetés-végrehajtási intézetben marad, és onnan nem távozhat el. A biztonsági őrizet meghosszabbítható, de az elítélt magatartásának javulása esetén szabadon is engedhető.
A legfőbb ügyész helyesen mutatott rá, hogy ilyen, szabadságelvonással járó, és a szabadságvesztéssel kombinált alkalmazású jogintézmény, amelynek felső törvényi határa nincs, a magyar jogban nem ismert. Ez a fajta intézkedés nem tekinthető szabadságvesztésnek, még abban az esetben sem, ha az elítélt azt ténylegesen büntetés-végrehajtási intézetben tölti.
Ezért a Kúria a jogorvoslati indítványnak helyt adva megállapította, hogy a terhelttel szemben a német bíróság által kiszabott intézkedés nem teljes mértékben egyeztethető össze a magyar törvénnyel. Ilyen esetben pedig, ha a bíróságnak hasonló magyar jogintézmény hiányában nincs módja a határozatában a magyar törvény szerint az alkalmazandó intézkedés meghatározására, akkor a külföldi ítélet e rendelkezésének érvényét nem tudja elismerni. Törvénysértő a törvényszék végzése azért is, mert a magyar jogban nem létező jogintézmény érvényének elismerését akként állapította meg, hogy a német bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát növelte, és ezzel megsértette az Nbj. 48. § (5) bekezdésének utolsó mondatát.
Ezért a Kúria megállapította, hogy a törvényszék végzése törvénysértő, és a törvényszéket új eljárás lefolytatására utasította.
Budapest, 2016. január 19.
A Kúria Sajtótitkársága