1. A Kúria a 2014. május 6-án tartott nyilvános ülésen, harmadfokon helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítéletét, ami az első fokon felmentett K.N. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés bűntettében és ezért 100 eFt pénzbüntetésre ítélte.
A harmadfokú eljárásban irányadó tényállás lényege szerint a vádlott hivatásos rendőr, akinek feljelentése alapján Cs. I. ellen garázdaság vétsége miatt nyomozás indult, melynek során a vádlottat tanúként kihallgatták. Ezt követően, 2011. szeptember 20-án délelőtt és délután a vádlott a szolgálati kódjával belépett az ún. robotzsaru számítógépes nyilvántartási rendszerbe, és megtekintette a folyamatban lévő nyomozás különböző iratait.
Az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény 225. §-a és a 2013. július 1-étől hatályos 2012. évi C. törvény [Btk.] 305. §-a egyező szövege szerint hivatali visszaélés bűntettét követi el az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél.
Az elsőfokú és a másodfokú bíróság egyaránt jelentőséget tulajdonított annak, hogy mi a megtekintett irat tartalma. Az elsőfokú bíróság szerint hiányzik a célzat, mivel nem bizonyított hogy a vádlott valamely vallomást tartalmazó iratot tekintett meg, és a megtekintés tartama sem alkalmas a jogellenes előnyszerzés igazolására. A másodfokú bíróság pedig kiegészítette a tényállást azzal, hogy a vádlott a védőkirendelő határozatot és az előzetes letartóztatás iránti előterjesztést tekintette meg, melyek tartalmazták a büntetőeljárás addigi eredményét, s ehhez képest megállapította a bűnösséget.
2. A Kúria álláspontja szerint a nyilvántartásba lépés tartama, a megtekintett irat tartalma azonban az előny tekintetében önmagában véve egyaránt formai, másodlagos szempont. Elsődlegesen az elkövető oldalán kell vizsgálni, hogy mit jelent a tényállásszerű elkövetési magatartás. A hivatali visszaélés ugyanis nem eredmény bűncselekmény, a célzat pedig nem eredmény, hanem a magatartás tudattartalmához tartozik, nem a tárgyi, hanem az alanyi oldal esetleges ismérve.
Kétségtelen, hogy a vádlott az országos nyilvántartásba magáncélja érdekében lépett be, és magáncélja érdekében tekintett meg adatokat. Tisztában volt azzal, hogy megismerési szándéka nem tartozik, eleve nem tartozhat szolgálati feladatkörébe, kétségtelen ugyanis, hogy rendőrként nem járhat el abban az ügyben, melynek sértettje; nyilvántartásba lépése nem szolgálati célból való.
A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény [Rtv.] 76. § (1) és (5), 77. § (1), valamint 86. § (1) és (3) bekezdésének elkövetéskor hatályos rendelkezése a nyilvántartáshoz történő hozzáféréssel összefüggésben megfogalmazott célhoz kötöttség egymásra épülő szabályrendje. Ehhez képest a rendőrség bűnüldözés célját szolgáló adatkezelési rendszeréhez férés egyrészt alanyi jogosultsághoz, másrészt tárgyi szempontból meghatározott célhoz egyaránt kötött.
Az pedig különösebb magyarázatot nem igényel, hogy a vádlottnak csupán hozzáférési igénye volt a nyilvántartáshoz; jogosultsága viszont - legalábbis ilyen célból - nem. Hozzáférési célja nem törvényes, hanem önkényes volt: magánérdekét szolgálta.
3. A nyilvántartáshoz való hozzáférésnek van megfelelő jogi és gyakorlati útja; melyhez képest a vádlott által – hivatali helyzete kihasználásával - választott út nyilvánvaló könnyebbséget jelentett számára. E könnyebbségben nyilvánul (valósul) meg a tényállásszerű előny, ami tehát nem más, mint hivatali helyzetének előnyre fordítása, helyzeti előnyének kihasználása, s ez képezi büntetőjogi felelőssége alapját. Ehhez képest kétségtelen, hogy a hivatalos személy vádlott magáncéljára kérdezett le az országos nyilvántartásból adatokat. Tette ezt akként, hogy bár számára a nyilvántartáshoz férés alanyi jogon biztosított volt, tárgyi szempontból a célhoz kötöttség - a magáncél e körbe nem vonható - nem teljesült. A vádlott, mint az adott ügyben el nem járó rendőr, törvénysértés nélkül nem férhetett volna hozzá ezen adatokhoz.
Amennyiben a rendőr legitim, szolgálati cél nélkül lép a nyilvántartóba, viszont nincs konkrét alanyra vonatkoztatott célja, akkor belépése szintén jogtalan, de ez önmagában valóban nem hivatali visszaélés, hanem legfeljebb fegyelmi vétség. Ha azonban nyilvántartóba lépése nem legitim célból való és személyre konkretizált akkor ez a magatartásának tényállásszerű célzata.
Nem sértett tehát törvényt a másodfokú bíróság amikor a vádlott bűnösségét hivatali visszaélés bűntettében megállapította, s a minősítés és a kiszabott büntetés is törvényes.
Budapest, 2014. július 8.
A Kúria Sajtótitkársága