I. A törvényszék a 2013. december 23. napján kihirdetett ítéletével a XX. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 310. § (1) és (4) bekezdés – tényállás I/a-e. pont] és bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettében [korábbi Btk. 310. § (1) és (4) bekezdés – tényállás II. pont]. Ezért őt – halmazati büntetésül – 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá a II. rendű és a XVI. rendű vádlottal egyetemlegesen 381.321 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
A másodfokon eljárt ítélőtábla a 2015. március 5. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet a XX. rendű vádlott tekintetében megváltoztatta: felmentette az ellene bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette [korábbi Btk. 310. § (1) bekezdés, (4) bekezdés – tényállás II. pont] miatt emelt vád alól; cselekményeit folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettének [korábbi Btk. 310. § (1) és (4) bekezdés – tényállás I/a-e. pont] és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének (korábbi Btk. 276. § – tényállás I/a-e. pont) minősítette; egyebekben az elsőfokú ítéletet némi helyesbítéssel helybenhagyta.
II. A XX. rendű vádlott és védője az ok megjelölése nélkül, felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést. Az ügyész tudomásul vette a másodfokú ítéletet. A védő a fellebbezését utóbb írásban indokolta.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, és indítványozta a másodfokú ítélet helybenhagyását.
III. A Kúria a védelmi másodfellebbezéseket alaposnak találta, és azt állapította meg, hogy a jelen ügyben érdemi harmadfokú határozat nem hozható.
A harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amelynek alapján a másodfokú bíróság a megtámadott ítéletét meghozta, kivéve, ha ez a tényállás megalapozatlan [Be. 388. § (1) bekezdés].
A harmadfokú bírósági eljárásban nincs helye bizonyításnak, és a jelen ügyben arra sem volt törvényes lehetőség, hogy a Kúria a másodfokú bíróság megtámadott ítéletének – szembetűnően – megalapozatlannak mutatkozó tényállását az iratok alapján korrigálva hivatalból kiegészítse vagy helyesbítse [Be. 388. § (2) bekezdés].
A tényállás alapvető megalapozatlansága azzal párosult, hogy feltétlen eljárási szabálysértést megvalósítva mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság az indokolási kötelezettségét a XX. rendű vádlott bűnösségének (tényállás I. pont) megállapítása körében teljes körűen elmulasztotta [Be. 373. § (1) bekezdés III.a) pont].
Ezért a Kúria a 2015. szeptember 10. napján tartott nyilvános ülésen meghozott és kihirdetett végzésével a XX. rendű vádlott tekintetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú és a másodfokú ítéletet, s a törvényszéket új elsőfokú eljárásra utasította.
IV. A határozat elvi tartalma:
1. Az eredeti vád a tényállás II. pontjában azt rótta a XX. rendű vádlott terhére, hogy a Kft. ügyvezetőjeként nem tett eleget a társasági adó bevallására és megfizetésére vonatkozó kötelezettségének. A módosított vád már nem tartalmazta a társasági adóbevallás elmulasztását, a bíróság a vádhoz kötöttség [Be. 2. § (3) bekezdés] alapvető rendelkezésének szoros értelmében csak azt a cselekményt bírálhatta el, amit a módosított vád tartalmazott. Ez pedig az, hogy a céget ténylegesen működtető harmadik személy nem fizetett személyi jövedelemadót, amihez a XX. rendű terhelt segítséget nyújtott. Másként fogalmazva: adócsalás (adózással kapcsolatosan jelenleg: költségvetési csalás) esetén a vád tárgyává tett cselekmény nem önmagában az adófizetési kötelezettség elmulasztásának konkrét adónem meghatározása nélküli megjelölése, hanem annak konkretizálása, hogy a terhelt melyik adónem tekintetében mulasztotta el az adófizetési kötelezettségét.
2. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell a bíróság illetékességének kérdését.
A megyei főügyészség a vádiratában úgy emelt vádat a törvényszék (akkor: megyei bíróság) előtt, hogy a Be. 17. §-ának (1) bekezdésére, azaz az elkövetés helye szerinti illetékességi főszabályra hivatkozott.
A vádirat megjelölte, hogy – az abban I. rendűként szereplő, majd az ügyek egyesítése utáni átszámozással – XX. rendű vádlott az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal Észak-Budapesti Igazgatóságához, Budapestre nyújtotta be az adóbevallást általános forgalmi adónemre az I/a-d. pontokban; nem nyújtott be adóbevallást általános forgalmi adónemre az I/e. pontban; nyújtott be adóbevallást társasági adónemre a II. pontban.
Az adócsalás elkövetési helye ugyanakkor – értelemszerűen – annak az adóhatóságnak a székhelye, ahová az adóbevallást be kell nyújtani, vagy be kellett volna nyújtani. Hasonló logika érvényesül pl. a tartás elmulasztása kapcsán, ahol a fizetés teljesítésére meghatározott hely az elkövetés helye (BH1978.373.).
3. Az ítélet indokolása tartalmazza a vádlott személyi körülményeire vonatkozóan megállapított tényeket [Be. 258. § (3) bekezdés b) pont 1. fordulat]. Személyi körülmények alatt a Be. 117. §-a (3) bekezdésének 1. mondatában felsoroltakat kell érteni, vagyis: foglalkozás, munkahely, iskolai végzettség, családi, kereseti és vagyoni körülmények, korábbi büntetés, az eljárás tárgyától függően katonai rendfokozat, (jelenleg: címzetes rendfokozata is) és kitüntetés. Ehhez képest az elsőfokú ítélet a 17. oldal 1. bekezdésében annyit tartalmaz, hogy személyi körülményei nem ismertek, és korábban büntetve nem volt, amit a másodfokú ítélet a 17. oldal 3. bekezdésében annyiban egészít ki, hogy elvált és egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.
A Kúria felhívja a figyelmet arra, hogy a terhelt személyi körülményei – különösen azok, amelyek büntetéskiszabási tényezőt is képezhetnek - a bizonyítás tárgyai [Be. 75. § (1) bekezdés], s ezek megállapítására a bíróságnak a bizonyítást hivatalból akkor is le kell folytatni, ha a terhelt a vallomástételt megtagadja, és/vagy a tisztázása a vád benyújtása előtt bármely okból elmaradt.
Budapest, 2015. október 5.
A Kúria Sajtótitkársága