A törvényszék katonai tanácsa a volt rendőr főtörzsőrmester vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli szolgálatban kötelességszegés vétségében [1978. évi IV. törvény 348. § (1) bekezdés], jelentési kötelezettség megszegésének vétségében [1978. évi IV. törvény 350. § (1) bekezdés b) pontja], és közokirat-hamisítás bűntettében [1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdés c) pontja]. Ezért őt halmazati büntetésül száz napi tétel pénzbüntetésre és lefokozásra ítélte, a pénzbüntetés egy napi tételének összegét 2 500 forintban állapítva meg, és kötelezte a bűnügyi költség viselésére.
Ugyanakkor a csalás vétségének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette.
A vádlott fellebbezése alapján másodfokon eljárt ítélőtábla a törvényszék ítéletét megváltoztatta, a vádlottat a közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól felmentette, míg a 2 rendbeli szolgálatban kötelességszegés vétsége és a jelentési kötelezettség megszegésének vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette, és megállapította, hogy a bűnügyi költséget az állam viseli. Bár a másodfokú bíróság határozatában ezt elmulasztotta rögzíteni, azonban nyilvánvaló, hogy ügyészi fellebbezés hiányában – a Be. 348. § (2) bekezdésére figyelemmel - nem vizsgálta felül a felmentő rendelkezést.
A másodfokú ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség másodfellebbezést jelentett be, a vádlott bűnösségének közokirat-hamisítás bűntettében történő megállapítása és emiatt vele szemben pénzbüntetés kiszabása végett, amelyet a Legfőbb Ügyészség módosítva tartott fenn. Álláspontja szerint az ítélőtábla által kiegészített tényállás részben hiányos, ezért az iratok alapján a megalapozatlanság kiküszöbölésére és arra tett indítványt, hogy az így kiegészített tényállás alapján a Kúria állapítsa meg a vádlott bűnösségét közokirat-hamisítás bűntettében.
Emellett törvénysértőnek találta az eljárás megszüntetését a jelentési kötelezettség megsértésének vétsége miatt, mivel a másodfokú határozat meghozatalakor már hatályos 2012. évi C. törvény, azaz a Btk. 440. §-a szerint ez a cselekmény – a korábbi szabályozástól eltérően – csak akkor bűncselekmény, ha a szolgálatra jelentős hátrány veszélyével jár; miután megítélése szerint ez a veszély nem állt fenn, nem az eljárás megszüntetésének, hanem a Btk. 2. §-ának alkalmazásával e cselekmény miatt a vádlott felmentésének van helye, ha azzal nem valósított meg más bűncselekményt.
Álláspontja szerint ugyanakkor ezzel a cselekménnyel a vádlott elkövette a magánokirat-hamisítás vétségét, azonban a súlyosítási tilalomra tekintettel a vádlott terhére ez a bűncselekmény nem állapítható meg.
Ezért e cselekmény kapcsán a megszüntető rendelkezés mellőzésével a vádlott felmentésére, a közokirat-hamisítás bűntette miatt pedig vele szemben pénzbüntetés és lefokozás kiszabására tett indítványt.
A Kúria az ügyészi másodfellebbezés elbírálására a Be. 391. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tűzött ki, melyen a Legfőbb Ügyészség képviselője a fellebbezést és indítványát változatlan tartalommal fenntartotta, míg a vádlott védője a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Kúria, mint harmadfokú bíróság az elsőfokú és az ügyészi másodfellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy mind az első, mind a másodfokon eljárt bíróság betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok tartalma alapján kiegészítette; a kiegészítéssel azt már hiánytalannak és megalapozottnak találta, és így eljárásában irányadónak tekintette.
A harmadfokú bíróság ezt a tényállást túlnyomórészt ugyancsak megalapozottnak találta; azt a kis részben észlelt hiányosság miatt a Be. 388. § (2) bekezdésére figyelemmel – egyetértve a Legfőbb Ügyészség erre vonatkozó indítványával – az iratok alapján (amelyeket az első fokon eljárt bíróság ismertetéssel a bizonyítás anyagává tett) az alábbiakkal egészíti ki:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya Közlekedés-Baleseti Osztályának Helyszíni Szemle Alosztálya a közúti baleset helyszíneként a valóságtól eltérően az AGIP töltőállomás hátsó parkolóját jelölte meg; annak adatait tüntette fel a jegyzőkönyv „A helyszín leírása és méretei” címet viselő részében; azt szerepeltette a jegyzőkönyvhöz csatolt helyszínrajzban és fényképmellékletekben.
A vádlott a gépjármű megrongálódásáról kárbejelentő lapot töltött ki, amelyben a kár keletkezéséről valótlan nyilatkozatot tett. A kárbejelentő felhasználásával a BRFK a kár megtérítése iránt eljárást kezdeményezett az A. H. Biztosítási Szolgáltató Kft.-nél, a biztosító azonban a kár megtérítését megtagadta, mivel a gépjármű sérülését, a kárleírást műszakilag nem találta azonosíthatónak.
A kiegészítéssel a tényállás immár hiánytalan, a bizonyítékok indokolt mérlegelésén alapul és összhangban áll az iratok tartalmával, téves ténybeli következtetést sem tartalmaz; ekként megalapozott, és a Be. 388. § (1) bekezdésére figyelemmel a harmadfokú eljárásban is irányadó.
Ahogy azt az irányadó tényállás tartalmazza: a vádlott szolgálati viszonya 2012. október 31. napján megszűnt. Ezért az 1978. évi IV. törvény 124. §-a szerinti büntethetőséget megszüntető okra tekintettel ez első fokon terhére megállapított katonai vétségek miatt a büntethetősége – miután ekkor még folyamatban volt ellene az eljárás – 2013. október 30. napján megszűnt.
A Be. 6. § (3) bekezdés c) pontjára figyelemmel a már megindult büntetőeljárást nyomban meg kell szüntetni, ha büntethetőséget megszüntető ok áll fenn.
Azaz az eljárás csak addig folytatható, amíg a büntethetőséget megszüntető ok fennállása kétséget kizáróan meg nem állapítható. Amennyiben azonban ez az ok fennáll, az eljárást nyomban meg kell szüntetni, és e cselekmény a továbbiakban nem is vizsgálható (BH 1997.376.).
A Be. 331. § (1) bekezdése szerint is akkor van helye felmentő ítélet meghozatalának, ha a bíróság az eljárást nem szünteti meg. Ebből is következően elsősorban az eljárás megszüntetésének van helye, ha ennek valamely oka fennáll; csak abban az esetben hozhat a bíróság felmentő rendelkezést, ha ilyen, a 332. § (1) bekezdés g) pontja szerinti megszüntetési okot nem észlel.
Ezen kívül a jelentési kötelezettség megszegése a Btk. 440. § szerint is bűncselekmény; a hatályos törvény azonban az 1978. évi IV. törvény 350. § (1) bekezdésben szabályozotthoz képest egy további tényállási elemet – eredményt – kapcsolt a törvényi tényálláshoz. Annak eldöntése pedig, hogy ez az eredmény, a szolgálatra jelentős hátrány veszélye bekövetkezett-e, további bizonyítékok megvizsgálását, illetve azok bírósági mérlegelését igényli. Ennek azonban a büntethetőséget megszüntető okra tekintettel a Be. 6. § (3) bekezdés c) pontja korlátot állít; a büntethetőségi akadály bekövetkezése miatt tehát nincs helye a további bizonyításnak.
Ezért - szemben a Legfőbb Ügyészség álláspontjával – helytállóan döntött az ítélőtábla, amikor a Be. 332. § (1) bekezdés g) pontja szerinti büntethetőséget megszüntető – az 1978. évi IV. törvény 124. §-ában meghatározott – egyéb okra tekintettel az eljárást a vádlottal szemben mindhárom, az elsőfokú ítéletben terhére megállapított katonai vétség miatt megszüntette, anélkül, hogy azt vizsgálta volna: az elbíráláskor hatályos törvényi rendelkezések szerint is bűncselekményt valósított-e meg a vádlott e cselekményeivel.
Nem osztotta a Kúria az ezen cselekmény magánokirat-hamisítás vétségeként történő értékelése kapcsán kifejtett ügyészi álláspontot sem.
A valótlan jelentés megtételével elkövetett jelentési kötelezettség megszegése – ahogy arra egyébként a Legfőbb Ügyészség helytállóan utalt is – a specialitás viszonyában áll a magánokirat-hamisítás vétségével; azaz abban az esetben is a katonai vétség megállapításának van helye, ha a valótlan jelentés kapcsán valótlan tartalmú magánokirat készül. Így e cselekmény akkor sem minősülhet magánokirat-hamisítás vétségének, ha a büntethetőséget megszüntető okra tekintettel a katonai vétség miatt az eljárás megszüntetésének van helye.
Az ügyészi állásponttól eltérően ítélte meg ezt a cselekményt a Kúria a súlyosítási tilalom kapcsán kifejtettek tekintetében is.
Ahogy arra az első fokon eljárt törvényszék ítéletében helytállóan utalt, a vádirat kétségtelenül hiányos volt, miután nem tartalmazta a csalás törvényi tényállási elemeire, így sem a jogtalan haszonszerzési célzatra, sem a tévedésbe ejtésre (tartásra), sem az okozott vagy okozni kívánt kárra vonatkozó tényeket.
Tévedett azonban, amikor e cselekmény miatt nem az eljárást szüntette meg, hanem felmentette a vádlottat. Ugyan a törvényes vád hiányára utalt, azonban a felmentés alapjaként a Be. 6. § (3) bekezdés b) pontjának I. fordulatára, azaz arra hivatkozott, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése; miután a vád nem volt törvényes, e cselekmény kapcsán a Be. 332. § (1) bekezdés d) pontjára figyelemmel az eljárás megszüntetésének lett volna helye.
Mindemellett – miután a vád nem tartalmazza a csalási cselekmény irányadó tényeit – nem lehetett a vádból arra következtetni, hogy a csalási cselekménnyel alaki halmazatban valósította meg a vádlott a terhére megállapított bármelyik bűncselekményt, így azokra a felmentő rendelkezés nem hathatott ki.
Ugyanakkor a Kúria által kiegészített tényállás szerint a vádlott egy további magánokiratot is készített: hamis tartalommal töltött ki egy kárbejelentőt, amit a BRFK felhasznált abban az eljárásban, amit a kár megtérítése iránt kezdeményezett a biztosítónál; azaz sor került a valótlan tartalmú magánokirat felhasználására, amihez a vádlott a magánokirat készítésével segítséget nyújtott.
Miután azonban ezt a hamis magánokirat készítést az ügyész nem tette vád tárgyává (csupán a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv és mellékletei felhasználását tartalmazza a vádirat), a vádlott bűnösségének megállapítására e cselekményben nyilvánvalóan nem kerülhetett sor.
Megalapozottan támadta azonban az ügyészi fellebbezés a közokirat-hamisítás bűntette alóli felmentést.
Ahogy azt a Kúria a fegyveres szervek által kiállított okiratok jellegéről szóló BKv 45. számú véleményében kifejtette: a fegyveres szervek szolgálata körében közhatalmi jelleggel kiállított és jogilag jelentős tény igazolására alkalmas iratok: közokiratok.
A rendvédelmi szervek, így a rendőrség is közhatalmi jogkört is gyakorol a törvényben meghatározott – kívülálló személyek széles körének fontos jogait és kötelezettségeit érintő – feladataik ellátása során, és beosztottai a Btk. 459. § (1) bekezdésének 11. k) pontja értelmében hivatalos személyeknek is minősülnek; így az azok által e jogkör gyakorlása keretében, megszabott alakban kiállított olyan iratok, amelyek alkalmasak arra, hogy jogilag jelentős tényt a kiállító szerv körén kívül is igazoljanak, közokiratnak tekintendők. Így közokiratnak kell tekinteni az olyan iratot is, amely a kiállító szerv körén kívül is felhasználható jogilag jelentős tény vagy adat igazolására.
Ennek megfelelően a Kúria által kiegészített tényállásban szereplő, a Helyszíni Szemle Alosztály által készített, a közúti baleset helyszínének megszemléléséről, az annak során rögzített tényekről készült jegyzőkönyv - ahogy arra egyébként az ítélőtábla is utalt – közokirat.
Az 1/2004. Büntető jogegységi határozat pedig rögzíti: (az 1978. évi IV. törvény szerinti) Btk. 274. §-ának (1) bekezdés c) pontjában meghatározott (ún. intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgya lehet minden olyan közokirat, amelynek rendeltetése, hogy a benne foglalt adat valóságát teljes bizonyító erővel bizonyítsa.
Ahogy azt a jogegységi határozat indokolása tartalmazza: ez a bűncselekmény akkor valósul meg, ha az elkövető – szándékos, vagy a Btk. 274. §-ának (3) bekezdésében szabályozott esetben gondatlanságból történt – megtévesztő közreműködése folytán (ennek okozatos következményeként) a közokiratot hatáskörében eljárva kiállító jóhiszemű (értsd: tévedésben lévő) személy olyan valótlan gondolati tartalmat (adatot stb.) tüntet fel az egyébként alakilag hibátlan közokiratban, amely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozik.
Ugyan – ahogy arra az ítélőtábla utalt – a jogegységi határozat szerint nem értékelhető intellektuális közokirat-hamisításként, ha a hamis vallomástétellel, mint „közreműködéssel” valótlan adat kerül a hatósági eljárás jegyzőkönyvébe, mert a vallomások tartalmi valóságát ezek a közokiratok teljes bizonyító erővel nem bizonyítják, azonban a szemle-jegyzőkönyv nem vallomást tartalmazó irat, az a szemle helyszínét, mint a közúti baleset helyét tartalmazta; azaz – ellenkező bizonyításig – mint közokirat közhitelesen bizonyította azt, hogy a baleset ezen a helyen következett be.
Ekként pedig a vádlott közreműködött abban, hogy a közokiratba olyan valótlan adatot foglaljanak, amely alapján akár más személy esetleges kártérítési felelőssége megállapítható lett volna, így a vádlott e cselekményével elkövette az ún. intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét.
Mivel az ügyészi másodfellebbezés részben eredményre vezetett, a Kúria az ítélőtábla ítéletét megváltoztatta, és a vádlott bűnösségét a Btk. 2. § (2) bekezdésére figyelemmel a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontja szerint minősítette, és vele szemben az elsőfokú bíróság által helyesen feltárt, a büntetés kiszabása során irányadó körülményekre figyelemmel a Btk. 33. § (4) bekezdése alapján, az 50. § (1) és (3) bekezdésének alkalmazásával pénzbüntetést szabott ki.
Nem találta ugyanakkor alaposnak a lefokozás alkalmazására vonatkozó ügyészi indítványt.
Kétségtelen, hogy a lefokozás kiszabható azzal szemben is, akinek szolgálati viszonya időközben – rendfokozatot érintő fegyelmi fenyítés nélkül – megszűnt. Ez indokolt is lehet a Magyar Honvédség hivatásos állományú katonái esetében; ők a rendfokozatukat ugyanis szolgálati viszonyuk megszűnése után is – mint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 41. § (4) bekezdése szerinti póttartalékos állomány tagjai - megtartják. Ezért az olyan bűncselekmény miatt, amelyre tekintettel a bíróság a még szolgálati viszonyban álló katonával szemben lefokozást alkalmazna, e büntetés kiszabása a katonákkal szemben a rendfokozat tekintélyének megóvása miatt szolgálati viszonyuk megszűnése után is indokolt lehet.
A vádlott azonban – rendőrként – azonnal elvesztette rendfokozatát, amikor szolgálati viszonya megszűnt; így lefokozása a rendfokozat tekintélyének védelme érdekében nem indokolt.
Budapest, 2014. decmer 3.
A Kúria Sajtótitkársága