I. A járásbíróság az I. rendű és a II. rendű terhelteket bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett sikkasztás bűntettében [Btk. 372. § (1) bekezdés, (4) bekezdés a) pont]. Ezért őket 1-1 év – végrehajtásában 2-2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, egyben mindkét terheltet előzetes mentesítésben részesítette.
Rendelkezett a büntetések végrehajtása esetére a szabadságvesztés végrehajtási fokozatáról, a feltételes szabadságra bocsátásuk legkorábbi időpontjáról, illetve érdemben elbírálta a magánfél polgári jogi igényét.
A másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a terheltek előzetes mentesítését mellőzte, egyebekben helybenhagyta.
A terheltek, mint a Kft. képviselői 2004. évtől viszonteladóként szerződéses kapcsolatban álltak a gumiabroncsok nagykereskedelmével foglalkozó sértetti céggel, attól folyamatosan, évente 1500-2000 darab gumiabroncsot rendeltek.
A továbbértékesítésre átvett áru ellenértékét a vevő halasztott fizetéssel rendezhette, de az általános szerződési feltételek 3/1. pontja szerint a vételár kiegyenlítéséig az áru a sértett tulajdonában maradt. A terheltek részére átadott árlista tartalmazta az általános szerződési feltételeket, melyeket a vevő elfogadott, beleértve a tulajdonjog fenntartását is. Erről mindkét terhelt tudott.
Miután a továbbértékesítést végző kft. jelentős tartozást halmozott fel, 2009. március 18. napján megjelentek náluk a sértett munkatársai. Felmérték a készletet és felszólító levelet adtak át nekik, majd 2009. március 23. napján e-mailt is küldtek a részükre. Ebben közölték, hogy a telepen lévő 609 darab, 9.806.851,- forint értékű és a sértett tulajdonában álló abroncsot visszaszállítják és megtiltották azok továbbértékesítését. A terheltek ennek ellenére – tartozás átvállalás keretében – 2009. március 25. napján a készletet továbbadták egy másik gazdasági társaságnak, mely azt szintén eladta.
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terheltek védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a terheltek bűnösségének kimondására a sikkasztás bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.
Azt vitatta, hogy a tulajdonjog-fenntartása érvényesen ki volt kötve írásban és a szerződés megkötésekor. Azt állította, hogy arról a terheltek nem is tudtak. Azzal is érvelt, hogy a felek közötti jogviszony és a kialakult gyakorlat alapján a terheltek az elidegenítés tilalma nélkül a vételár teljes kifizetése előtt is jogosultak voltak a továbbértékesítésre, a tulajdonjog átruházására., Ha a tulajdonjog fenntartására valóban sor került volna, annak hatálya alatt a dolog felett elidegenítési tilalom áll fent.
Az a lehetőség azonban, hogy az árut saját tulajdonként értékesíthették, önmagában kizárja a tulajdonjog fenntartását, függetlenül attól, hogy a vételár kiegyenlítésre került-e ezt megelőzően, avagy sem.
A védő nem tulajdonított jelentőséget a sértetti felszólításoknak sem, mert az évek óta tartó gyakorlatra figyelemmel a terheltek alappal gondolhatták, hogy az árut továbbértékesíthetik.
A sikkasztás megállapításához szükséges egyenes szándékról sem lehet szó, mert ahhoz a terheltek tudatának át kellett volna fognia a jogtalanságot és akaratuknak eltulajdonításra kellett volna irányulnia.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában az indítványt a törvényben kizártnak tekintette, mert a Be. 423. § (1) bekezdése ellenére a bűnösség megállapítását a tényállás vitatásán keresztül támadta. A jogerős ügydöntő határozatban megállapított tények alapján az eljárt bíróságok a terheltek büntetőjogi felelősségére helyesen következtettek, mert ők a szállítólevelek aláírásával elfogadták az általános szerződési feltételeket, s annak része volt a tulajdonjog fenntartása. Rámutatott arra is, hogy a sikkasztáshoz elegendő az eshetőleges szándék is, mert a haszonszerzési célzat nem törvényi tényállási elem.
III. Miután a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül [Be. 423. § (1) bekezdése], a Kúria azt állapította meg, hogy a védő felülvizsgálati indítványa a tényeket támadó és a bizonyítékok mikénti értékelését vitató részében a törvényben kizártnak indítvány.
Az irányadó tényállás alapján a terheltek bűnösségének kimondására a sikkasztás bűntettében a büntetőjog anyagi szabályainak sérelme nélkül került sor, ezért a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős ügydöntő határozatot a hatályában fenntartott.
IV. A határozat elvi tartalma:
A jogerős ítélet tényállásból kiindulva a Kúria azt állapította meg, hogy a sértett a tulajdonjogot a vevő teljesítéséig a szerződés megkötésekor joghatályosan tartotta fenn.
Az árlista tartalmazta az általános szerződési feltételeket is. Mind a keret-megállapodás, mind az árlista (amelyet a sértett a terhelteknek megküldött) a szerződéses jogviszony részét képezte.
A megrendelések az árlista – más szóval a szerződéses ajánlat – elfogadását jelentették. Ezáltal – a háttérben lévő keret-megállapodásban rögzített fizetési feltételekkel, a megrendelésekben írt típus(ok)ra és darabszámra, az árlistában közölt vételárral – a felek között a konszenzus létrejött, tehát a szerződés megköttetett [korábbi Ptk. 205. § (1) és (2) bekezdés]. Az árlistában konkretizált általános szerződési feltételekkel, (s közöttük a tulajdonjog fenntartásával) a szerződés érvényesen létrejött. A szerződés létrejötte szempontjából nem releváns, hogy az ajánlat elfogadása, s ekként a szerződés megkötése írásban történt-e. A törvény szerint a tulajdonjogot fenntartó kikötésnek, mint egyoldalú jognyilatkozatnak kell írásba foglaltan megtörténnie. Miután az ajánlat megtételére(az árak és az általános szerződési feltételek közlésével) írásban került sor, ezáltal az alaki követelmény teljesült. A megrendeléssel egyidejűleg a terheltek az írásbeli kikötést is elfogadták ráutaló magatartásukkal [korábbi Ptk. 205/B. § (1) bekezdés], az a szerződő felek közötti konszenzus részét képezte. Ez dönti el a tulajdonjog-fenntartás érvényességét és nem az egyes szállítólevelek tartalma, mert a szerződés megkötése után a tulajdonjogot fenntartani már nem lehet.
A vád tárgyát képező cselekmény elbírálása körében nem releváns, hogy a tényállásban rögzített felszólítások előtt a vevőnek a tulajdonjog fenntartása ellenére jogában állt a gumiabroncsokat elidegeníteni, mert ebben – gyakorlatilag a tulajdonjog-fenntartást az elidegenítési tilalom feloldásával kiüresítve – a szerződő felek szabadon megegyezhettek [korábbi Ptk. 200. § (1) bekezdés], a sértett ehhez hozzájárulhatott. Lényeges viszont, hogy 2009. március 18. napján és 2009. március 23. napján a sértett visszavonta a hozzájárulását és tulajdonosként egyértelmű rendelkezést tett, amellyel megtiltotta a készleten maradt gumik eladását. A birtokon belül lévő terheltek a tulajdonos e rendelkezését sértették meg azzal, hogy a rájuk bízott idegen dolgokat a kifejezett tilalom ellenére elidegenítették. Cselekményük a Btk. 372. § (1) bekezdésének első fordulatába illeszkedő elkövetési magatartás (BH 2006.276.), a rábízott idegen dolog jogtalan eltulajdonítása, amelyet a Btk. 7. § első fordulata szerinti egyenes szándékkal valósítottak meg.
A sikkasztás törvényi tényállásában a törvényhozó mind a jogtalan eltulajdonítást, mind a sajátjaként rendelkezést elkövetési magatartásként határozza meg. Eltérően a lopás tényállásától – ahol a jogtalan eltulajdonítás a bűncselekmény célzata – , a sikkasztás tényállása célzatot, azaz az elkövető (illetve az elkövetés) célját nem határozza meg. Mindezek folytán sem dogmatikai sem gyakorlati akadálya nincs annak, hogy a sikkasztás megállapítására – az egyenes szándék mellett – eshetőleges szándékosság mellet is sor kerüljön.
A jelen felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben azonban a terheltek szándéka kétségtelenül haszonszerzésre irányult. Tudtak a tulajdonjog fenntartásáról, tudtak az elidegenítési tilalomról és az abroncsok tervezett visszaszállításáról. Pontosan tudták, hogy a sértett az őt megillető jogosítványával jogszerűen élt. Éppen e jogszerű jogérvényesítést kívánták jogtalanul megakadályozni. Önkényesen gyakorolták a tulajdonost megillető jogokat. A saját cégük hasznára – annak érdekében, hogy cégük az értékesítéssel a tartozásától megszabaduljon - véglegesen rendelkeztek a rájuk bízott, számukra idegen dolog felett. Magatartásuk következményeit – így a sértett tulajdonjogának a csorbítását és ezzel együtt a sértett megkárosítását – előre látták. A sértett tulajdonjogának a végleges elvonásába azonban nem csupán belenyugodtak, hanem azt kifejezetten kívánták. Azért vonták el a sértett tulajdonjogát, hogy azzal a tartozásukat rendezzék. A sikkasztás elkövetési magatartását és ezzel együtt a sikkasztás bűncselekményét tehát egyenes szándékossággal hajtották végre.
Budapest, 2015. november 5.
A Kúria Sajtótitkársága