I. A törvényszék a 2013. március 6. napján tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 1 rendbeli csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (7) bekezdés b) pont], 6 rendbeli csalás bűntettében [korábbi Btk. 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (6) bekezdés b) pont] és 1 rendbeli csalás bűntettében [korábbi Btk. 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (5) bekezdés b) pont].
Ezért a terheltet – halmazati büntetésül – 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Egyszersmind a terheltet felmentette az ellene további 1 rendbeli csalás bűntette [korábbi Btk. 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (5) bekezdés b) pont] miatt emelt vád alól.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt ítélőtábla a 2013. november 26. napján nyilvános ülésen meghozott és kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: a felrótt cselekményeket a 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: hatályos Btk.) alapján átminősítette, a büntetést 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra súlyosította, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt 1. védője nyújtott be - a 2. védője által kiegészített - felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontját megjelölve, törvénysértő minősítés folytán törvénysértő büntetés miatt, megváltoztatás, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés, másodlagosan a büntetés fele részének kitöltése után feltételes szabadságra bocsáthatósággal párosuló végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében.
A kiegészített indítvány indokainak lényege, hogy téves a csalási cselekmények üzletszerűen elkövetettnek minősítése. A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, és indítványozta a megtámadott határozatok tanácsülésen történő hatályában fenntartását.
III. A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvány nem alapos.
Az üzletszerű elkövetést a magyar büntetőjogban először az 1878. évi V. törvénycikk (1. Btk.) szabályozta, midőn az „üzletszerűleg” elkövetett orgazdaságot súlyosabban rendelte büntetni (372. §), hozzátéve, hogy üzletszerűségről még nem szólt a törvényjavaslat, így annak indokolása nem igazítana el. Az üzletszerű elkövetés kiterjesztése később szakaszosan történt, kiemelendő ebből az időben soron következő, a kerítést (46. §) és a lopást (49. § 3. pont) minősített esetként szabályozó 1908. évi XXXVI. törvénycikk (1. Bn.) - azért is, mert a törvényjavaslat 45. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint: „nem szükséges hozzá más, mint hogy a büntettes eljárásából, cselekményei elkövetési módjából, eszközeiből kitünjék a tervszerü ismétlési szándék és a nyerészkedési czélzat, mely a társadalomra a legnagyobb veszélyt rejti magában”.
A korabeli Kúria ítélkezési gyakorlata a következőképpen írta körül az üzletszerűséget:
- „Nem a haszon jelentékeny volta és a megélhetés teszi üzletszerűvé a kerítést, hanem az állandó akarat kerítő cselekményeknek abból a célból való gyakori elkövetésére, hogy az keresetforrásként jövedelmezzen” (648. elvi határozat 1915-ből),
- „Az üzletszerűség megállapítását az a körülmény, hogy a vádlottakat – akiknek szándéka a bűncselekmény ismétlésére irányult – csak egy cselekményben mondották ki bűnösnek, nem zárja ki” (717. elvi határozat 1921-ből),
- „Adócsalás bűntetténél az elkövetési idő hosszabb tartamából, az eseteknek megismétlődő nagyobb számából, a megrövidített adó nagyobb összegéből az üzletszerűségre okszerűen lehet következtetni” (1034. elvi határozat 1938-ból).
Nem lehet kétséges, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján fogalmazta meg az 1961. évi V. törvény (2. Btk.) 114. §-ának értelmező rendelkezése, hogy: „üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik”. Ehhez képest már nem hozott újdonságot az 1978. évi IV. törvény (3. Btk. - korábbi Btk.) 137. §-ának 9. pontjának értelmező rendelkezése, mivel mindössze beiktatta az „ugyanolyan vagy” kitételt („üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik”), hiszen a „hasonló” nyilvánvalóan felöleli az „ugyanolyan” bűncselekményt is. A 2012. évi C. törvény (4. Btk. - hatályos Btk.) 459. §-a (1) bekezdésének 28. pontja az üzletszerűséget szó szerint azonosan értelmezi a 3. Btk.-val. Törvényi változás tehát évtizedek óta nincs, s ehhez képest állandósult az ítélkezési gyakorlat is.
Az üzletszerűségnek két konjunktív (együttes, együttható) feltétele van: egyrészt az, hogy ugyanolyan, azaz egyazon törvényi tényállásba illeszkedő vagy – a 37. BKv értelmezésében kibontva – hasonló bűncselekmények elkövetése (tárgyi oldal) révén az elkövető rendszeres haszonszerzésre törekszik (alanyi oldal). Az vitán felül áll, hogy önmagában a több bűncselekmény elkövetése még nem alapozza meg az üzletszerűséget, ha a rendszeres haszonszerzésre törekvés nem állapítható meg (BH 2010.238.), és az is egyértelmű, hogy a rendszeres haszonszerzésre törekvésnek nem feltétele, hogy az elkövető ténylegesen hozzá is jusson a haszonhoz, elegendő az erre irányuló törekvés (ld. hatályos és korábbi Btk. törvényjavaslatainak indokolásai). Kiemelendő ugyanakkor, hogy az – esetenként nehezebben megfogható – alanyi oldalon a rendszeres haszonszerzésre törekvésen túl a törvény más feltételt nem támaszt, így legalábbis a minősítés kapcsán nem bír jelentőséggel pl. a haszon mértéke, az esetleges bűnöző életvitellel összefüggés, ám ezek a körülmények következtetési alapul szolgálhatnak (EBH 2013. B.18.).
Miután az indítvány az elkövetések alkalmi jellegére, egymáshoz képest időbeli távolságukra és a bűnöző életformára berendezkedettség hiányára hivatkozott, a Kúria az ítélkezési gyakorlat által kimunkált szempontokra utal:
- az üzletszerűség a rendszeres haszonszerzésre irányuló bűnözés, mint életforma ellen kíván fokozott védelmet nyújtani (ld. korábbi Btk. törvényjavaslatának miniszteri indokolása), de ez nem jelenti azt, hogy a bűncselekmények elkövetésének az elkövető egyetlen vagy legalább fő jövedelemforrása legyen; megállapítható az üzletszerűség, ha ezáltal rendszeres mellékkeresetet - a tartósság célzatával folytatva - kíván elérni jövedelemszerzés vagy a jövedelem gyarapítása érdekében (ld. 2. Btk. és korábbi Btk. törvényjavaslatainak miniszteri indokolása, BJD 1547.), sőt a rendszeres haszonszerzésre törekvés az elkövető bűnözői életvitelére vont következtetés nélkül is megállapítható (BH 2006.6.),
- az üzletszerűség az esetek legnagyobb részében a bűncselekmények sorozatos megvalósítása útján valósul meg (BH 1981.138.), ámde nincs alap az üzletszerűség megállapítására, ha az elkövetés alkalomszerű (BJD 3749., BH 2009.228.),
- az üzletszerűség esetében, szemben a folytatólagossággal, nem a "rövid időközönkénti" elkövetésnek, hanem a rendszerességnek van jelentősége, így az ismétlődésig eltelt idő hossza önmagában véve közömbös (BH 2011.160.), megállapíthatóságát a bűncselekmények egymástól viszonylag távol eső ismétlődése önmagában még nem zárja ki (EBH 2006.1490.).
A terhelt jogtalan haszonszerzés végett, meghatározott időszakonként magas kamatot hozó tőzsdei befektetéseket állítva, de azokat egyetlen alkalommal sem teljesítve, ilyetén tévedésbe ejtéssel követte el a felrótt cselekményeket. A jelen ügyben szóba sem kerülhet, hogy a terhelt alkalomszerűen cselekedett volna, amihez még hozzáteendő, miszerint azok rendszeres haszonszerzésre irányultsága mellett egymáshoz képest időbeli távolsága az utalt ítélkezési gyakorlat szerint önmagában közömbös, a bűnöző életformára berendezkedettség pedig megállapítható, mégha ez csak következtetési alapot képez is. Ekként az üzletszerű elkövetés eredményesen nem vitatható.
A Kúria tanácsülésen eljárva a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta.
Budapest, 2014. szeptember 19.
A Kúria Sajtótitkársága