I. A járásbíróság a 2013. augusztus 27. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a terhelttel szemben korábban alkalmazott 2 év próbára bocsátást megszüntette és a próbára bocsátó rendelkezést hatályon kívül helyezte, továbbá bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 179. § (1) bekezdés]. Ezért és a korábbi próbára bocsátó ítélettel megállapított 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétsége [korábbi Btk. 179. § (1) bekezdés] miatt őt – halmazati büntetésül – 60 napi tétel, napi tételenként 2.500 forint, összesen 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék a 2014. szeptember 8. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletet megváltoztatta akként, hogy a terhelt cselekményeit folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségének [korábbi Btk. 179. § (1) bekezdés] és rágalmazás vétségének [korábbi Btk. 179. § (1) bekezdés] minősítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata (alapítélet) ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt egyrészről bűnösségének megállapítása, másrészről ítélt dolog (res iudicata) ellenére lefolytatott törvénysértő eljárás miatt, a jogerős marasztaló döntés „megsemmisítése” (értsd hatályon kívül helyezése) és az eljárás megszüntetése, másodlagosan - más törvényszéket kijelölve - új eljárásra utasítás érdekében.
III. A Kúria a terhelt felülvizsgálati indítványát nem találta alaposnak.
IV. A határozat elvi tartalma:
1. A terhelt tévesen hivatkozott arra, hogy a magánvádló feljelentésében és annak kiegészítésében terhére rótt cselekményeket korábban már jogerősen elbírálta a bíróság.
A próbára bocsátást elrendelő ítélet 2012. június 28. napján emelkedett jogerőre. Ehhez képest a jelen ügy alapján képező elkövetések közül az egyik 2012. június 11. napján (tényállás I. pont), a másik 2012. június 25. napján (tényállás II. pont), azaz a próbára bocsátást kimondó ítélet jogerőre emelkedése előtt történt. A tényállás III. pontjában rögzített további elkövetés már a próbára bocsátást kimondó ítélet jogerőre emelkedése után történt, ezért eleve nem képezheti alapját a jogerős elbírálás vizsgálatának.
A Kúria azt állapította meg, hogy a jelen ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló tényállás I. és II. pontjában rögzített – egymás kapcsolatában a folytatólagosság egységébe tartozó - részcselekmények elkülönülnek a korábbi próbára bocsátást kimondó ítélet alapjául szolgáló - részben 2011. január 7-én részben 2012. február 6-án (lásd tényállás IV. pontja) végrehajtott - rágalmazások elkövetésétől. A külön-külön feljelentések eltérő időben és térben (helyzetben) zajlott elkövetéseket tettek vád tárgyává. Ebben a helyzetben a tényállás I. és II. pontjában rögzített (folytatólagos) elkövetés önálló elbírálást igényel mivel nem áll fenn a folytatólagosság törvényi egységének valamennyi törvényben előírt feltétele [korábbi Btk. 12. § (2) bekezdés]. Azok közül hiányzik a „rövid időköz” és az „egységes elhatározás”-ra sem lehet visszakövetkeztetni.
Másként fogalmazva: a Kúria álláspontja szerint az a körülmény, hogy az ugyanazon magánvádló sérelmére korábban elkövetett rágalmazás vétsége miatt hozott korábbi – próbára bocsátással zárult – marasztaló ítélet 2012. június 28-án emelkedett jogerőre, nem jelenti és nem eredményezi azt, hogy a jelen ügyben megállapított tényállás I. és II. pontjában részletezett cselekményeket a bíróság már jogerősen elbírálta azért, mert nincs szó ún. tettazonosságban álló cselekményegységről, a már említett időbeli és térbeli elkülönültség folytán.
2. A terhelt úgy látta, hogy a neki felróttak nem tényállítások, hanem bizonyítottan megalapozott vélemények a magánvádló súlyos, a munkaügyi perben általa keresettel támadott munkáltatói bűncselekményeivel szemben.
A rágalmazás megítélése során tényállításon az olyan nyilatkozatot kell érteni, amelynek tartalma valamely a múltban megtörtént, vagy a jelenben történő esemény, jelenség vagy állapot. A jövőbeni esemény állítása, az erre vonatkozó következtetés levonása nem tényállítás, hanem feltételezés, amely nem a rágalmazásnak, hanem esetleg a becsületsértésnek lehet a tárgya.
A Kúria határozott álláspontja az, hogy az irányadó tényállásban megjelölt (tolvaj, pénzmosó, sikkasztó, okirat-hamisító, adócsaló) kijelentések egyértelműen olyan becsület csorbítására alkalmas tényállítások, amelyek valóságuk esetén büntető- vagy szabálysértési eljárás megindításának alapjául szolgálhatnak a magánvádló ellen. E tényállítások meghaladják a véleménynyilvánítás szabadságának határát (EBH 2014.B.16.).
Az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a bírálat, a kritika, a véleménynyilvánítás ténybeli valóságtartalma a büntetőeljárásban nem esik a „tényállítás” fogalma alá, ezért az ezt tartalmazó nyilatkozat sem a rágalmazás, sem a becsületsértés megállapítására nem alkalmas. Azonban a gyalázkodó jellegű és az emberi méltóság sérelmével járó nyilatkozatok még abban az esetben is bűncselekmény megvalósítására alkalmasak, ha azok - formálisan - kritikai megjegyzésként kerülnek a nyilvánosságra (EBH 2013.B.8., BH 1992.296., BH 1994.300.).
A terhelt a korábbi büntető ügyében és a munkaügyi perében félreérthetetlenül a magánvádlót gyalázta, amikor újra és újra halmozta a becsület csorbítására alkalmas, valóságuk esetén büntető- vagy szabálysértési eljárás megindításának alapjául szolgálható tényállításokat. Ezen nem változtat, hogy fennmaradó kitételei (agyonterrorizálja a dolgozóit, betegesen hatalom- és szexmániás, munkavállalóin horrorba illően rémes despotizmussal uralkodó, notórius krónikusan kleptomániás, gazember, szakmai tisztességét vesztette, szakmájából kiugrott, szakmájának tisztességes tagjai által az orvostársadalomból kiutált ex-nőgyógyász aljas gazember, bármikor meg tudja venni kilóra a közigazgatás éhenkórászait, sunyi hatóság- és munkavállaló megtévesztő, hamisító, bűnöző) önmagukban becsületsértéseknek tekintendőek. Egyidejű elkövetés esetén ugyanis a becsületsértés elveszíti önálló büntetendőségét és beleolvad a rágalmazásba.
Az alapügyben eljárt bíróságok helytállóan mellőzték a valóság bizonyításának elrendelését, hiszen – amint azt az elsőfokú bíróság rögzítette ítélete 6. oldalának 2. bekezdésében, s azzal a másodfokú bíróság is egyetértett ítélete 3. oldalának 4. bekezdésében – a gyalázkodásra tekintettel nem volt helye közérdek vagy jogos magánérdek hiányában [korábbi Btk. 182. § (2) bekezdés].
A Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. június 8.
A Kúria Sajtótitkársága