I.
A törvényszék az I., II. és III. rendű terheltet társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete [Btk. 160. § (1) bekezdés] és rongálás bűntette [Btk. 371. § (3) bekezdés a) pont] miatt végrehajtandó börtönre és közügyektől eltiltásra ítélte.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az I., II. és III. rendű terheltek tekintetében megváltoztatta: cselekményüket – emberölés bűntettének kísérlete helyett – testi sértés bűntette kísérletének [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés I. fordulat ], rongálás bűntettének és emellett garázdaság bűntettének [Btk. 339. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont] minősítette. Mindhárom terheltet – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – 2 év szabadságvesztésre ítélte.
Az ügyész által a terheltek terhére benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Kúria a Bfv.I.1300/2014/6. számú végzésével a másodfokú ítéletet az I., II. és III. rendű terheltek tekintetében hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új másodfokú eljárásra utasította.
A Kúria a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja, illetőleg a Be. 373. §-a (1) bekezdésének III.a) pontja alapján eljárva azt állapította meg, hogy az I., II. és III. rendű terheltek által azonos sértett sérelmére elkövetett cselekmény jogi minősítésének indokolása oly mértékben hiányos, hogy emiatt az ítélet alkalmatlan a felülbírálatra.
A Kúria alapvetően azt kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet megváltoztatása keretében az elsőfokú ítéletben rögzített tényállásból mellőzte mindazokat a tényeket, amelyek a három terhelt tudattartalmára vonatkoztak. Ehelyett – anélkül, hogy megindokolta volna, mely tényekből vonta le ezt a következtetést – mindössze annyit rögzített, hogy mindhárom terhelt szándéka kétséget kizáróan testi sértés okozására irányult, azonban belenyugodott az életveszélyes sérülés keletkezésének lehetőségébe.
A Kúria szerint a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló – e körben a korábbi 15. számú Irányelvet felváltó – 3/2013. BJE számú büntető jogegységi határozat alapján az élet, testi épség elleni cselekmények minősítésének vizsgálatakor a tudati állapot tisztázása során milyen alanyi és tárgyi tényezőket kell figyelembe venni.
A másodfokú bíróság a megismételt másodfokú eljárásban – azonos összetételű tanácsban eljárva – az elsőfokú ítéletet az I., II. és III. rendű terheltek tekintetében megváltoztatta és a hatályon kívül helyezett ítéletével megegyező ítéletet hozott. Abban mindhárom terheltet érintően az ítéletének tényállásában megállapította, hogy a terheltek szándéka kétséget kizáróan testi sértés okozására irányult, azonban belenyugodtak az életveszélyes sérülés keletkezésének lehetőségébe.
A másodfokú bíróság jogi értékelése szerint – amit lényeges részleteiben kifejezetten a tényállásban is rögzített – a terheltek élet kioltására is alkalmas eszközökkel bántalmazták a sértettet. Az életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetősége fennállt. Ezt mindhárom terhelt felismerte, és e lehetséges következménybe belenyugodva intéztek támadást a sértett ellen. Abszolút túlerejük ellenére jelentősebb sérülést nem okoztak a mindvégig egyedül védekező sértettnek, sőt miután a pult mögé szorították és nem engedték onnan kitörni, tovább már nem is bántalmazták, bár megtehették volna, amennyiben szándékuk a sértett életének kioltására irányult volna.
II.
Az ügyész által a terheltek terhére benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Kúria a Bfv.II.1256/2015/5. számú végzésével a másodfokú ítéletet az I., II. és III. rendű terheltek tekintetében hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új másodfokú eljárásra utasította. Elrendelte, hogy az ügyet az ítélőtábla más tanácsa tárgyalja.
III.
A határozat elvi tartalma
1.
A Kúria nem értett egyet a védőknek azzal az indítványával, hogy az ügyész lényegében azonos tartalommal megismételt felülvizsgálati indítványa a törvényben kizárt.
A védők álláspontja azért téves, mert a felülvizsgálati indítvány ismételt benyújthatóságát korlátozó büntetőeljárási szabályozást egyazon „ügyre” értelmezték. A Be. 416. §-ának (1) bekezdése azonban nem az „ügyben”, hanem a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen enged – bizonyos feltételekre hivatkozás vagy éppen bizonyos feltételek teljesülése esetén – felülvizsgálatot.
A Be. 417. §-ának (1) bekezdése meghatározza a felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosultak körét. Rendelkezik azonban arról is, hogy ezen rendkívüli jogorvoslati jogosultságuk véges. A Be. 418. §-ának (3) bekezdése alapján ugyanis minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt, kivéve, ha az újabb felülvizsgálati indítvány benyújtása – a jelen ügyben indifferens módon – a 416. § (1) bekezdésének e) vagy g) pontján alapul. Ezt egészíti ki a Be. 421. §-ának (3) bekezdése akként, hogy az ugyanazon jogosult által ismételten előterjesztett, illetőleg a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Kúria mellőzheti.
A Kúria azt állapította meg, hogy az ügyész, bár ugyanabban az ügyben, de nem ugyanazon ügydöntő határozatot támadta meg felülvizsgálati indítvánnyal.
Az indítvány benyújtására jogosult (ugyanazon) ügyész korábban a másodfokú bíróság 2014. június 5-én meghozott Bf.I.208/2014/16. számú jogerős ítéletét támadta. E felülvizsgálati indítvány eredményeként a jogerős ítéletet a Kúria hatályon kívül helyezte, azaz megsemmisítette. Ezt követőn újabb másodfokú eljárás eredményeként hozta meg a másodfokú bíróság 2015. március 30-án a Bf.I.24/2015/3. számú jogerős ítéletét és az ügyész ennek az újabb jogerős ügydöntő határozatnak a felülvizsgálatát kezdeményezte.
A felülvizsgálat megengedhetősége szempontjából közömbös, hogy mindkettő – ügyészi felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott – jogerős ítéletet ugyanabban az ügyben, ugyanaz a bíróság, ugyanolyan összetételű tanácsa hozta meg, mégpedig lényegében azonos tartalommal.
Ha tehát az ügyben a felülvizsgálat során a bíróság jogerős ügydöntő határozatát a Kúria hatályon kívül helyezi, és a bíróság megismételt eljárásban újabb jogerős ügydöntő határozatot hoz, azzal szemben felülvizsgálatnak az általános szabályok szerint van helye, és nem érvényesül a felülvizsgálati indítvány egyszeri benyújthatóságára vonatkozó korlátozás.
2.
A Kúria a korábbi felülvizsgálati eljárásban meghozott végzésében kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság a tényállásból mellőzve mindazon tényeket, amelyek a felülvizsgálati indítvánnyal érintett terheltek tudattartalmára vonatkoztak mindössze annyit rögzített, miszerint mindhárom terhelt szándéka kétséget kizáróan testi sértés okozására irányult, azonban belenyugodott az életveszélyes sérülés keletkezésének lehetőségébe. Azt azonban, hogy mely tényekből vonta le ezt a következtetést, nem indokolta meg.
A Kúria a korábbi végzésében arra is rámutatott, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a Kúriának az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló – és e körben a korábbi 15. számú irányelvet felváltó – 3/2013. BJE határozata alapján az élet és a testi épség elleni cselekmények minősítésének vizsgálatakor a tudati állapot tisztázása során különböző alanyi és tárgyi tényezőket kell figyelembe venni. Részletesen foglalkozott a terheltek által a sértett ellen használt, az emberölés tipikus eszközeivel; az alkalmazott erővel, a támadott testtájékokkal és a szúrások többszöriségével megállapítva egyúttal, hogy a másodfokú bíróság nem adott számot arról, hogy mindezek ellenére miért jutott az elsőfokú bíróságtól eltérő következtetésre a terheltek szándéka illetően.
A Kúria jelen felülvizsgálati ügyben eljáró tanácsa a másodfokú bíróság újabb ügydöntő határozata kapcsán lényegében ugyanezt állapította meg.
Állásfoglalásának kialakítása során abból indult ki, hogy az ítéleti tényállás személyi és történeti részében rögzített ténymegállapítások nem kizárólag fizikai jellegű külső történések, de ún. belső történések, tudati tények is lehetnek (BH 2005.167.). A tudattartalom ténybeli megállapítása lehet a tényállás része, ezért a tudati tények a felülvizsgálati eljárásban nem vitathatóak (BH 2011.3.). E vitathatóság ugyanakkor csak akkor eshet el, amennyiben a szűkebb értelemben vett tényállásba [Be. 258. § (3) bekezdés c) pont] tartozó külső, a külvilágban megjelenő tényekből, életbeli jelenségekből a belső tények valóban következnek.
A bíróság által megállapított tényállásban rögzített cselekményből a terhelt bűnösségére vont következtetés (azaz a szándékosság, gondatlanság kérdésével való elszámolás), a jogi minősítés és a jogkövetkezmények alkalmazásának indokolása az ügydöntő határozat szűkebb értelemben vett tényállását, majd a bizonyítékok számbavételét és értékelését [Be. 258. § (3) bekezdés d) pontja] követő jogi indokolás [Be. 258. § (3) bekezdés e) pontja] körébe tartozik.
A másodfokú bíróság az ügydöntő határozat tényállásában tényként kívánta rögzíteni a tényekből levont azt a jogi következtetését, hogy a tényállásban megállapított cselekmények végrehajtása során a terheltek szándéka kétséget kizáróan testi sértés okozására irányult, azonban belenyugodtak az életveszélyes sérülés keletkezésének lehetőségébe. E megállapítás tényből tényre levont következtetést nem tartalmaz. A másodfokú bíróság téves határozat-szerkesztés folytán rögzítette e jogi következtetéseit a tényállásban. Nem hagyott azonban kétséget afelől, hogy e jogkövetkeztetéseket tényként kívánta megállapítani. A fülvizsgálati ügyben eljáró Kúriát pedig a téves, a megalapozatlan tényállás is köti. Ez volt az indoka annak, hogy a Kúria az általa törvénysértőnek tartott minősítést nem küszöbölhette ki és nem hozott maga a felülvizsgálat eredményeként a törvénynek megfelelő határozatot.
A jogi következtetéseknek – függetlenül attól, hogy a határozat mely részében kerülnek rögzítésre – természetesen ténybeli alapokon kell nyugodnia. A Kúria azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróság újabb ítéletében egyrészről a fizikai jellegű külső tények, illetve az ún. belső történések, mint tudati tények, másrészről az azokból levont jogi következtetések összhangja újfent hiányzik. Az elsőfokú bíróság által megállapított, a másodfokú bíróság által nem korrigált, sőt a másodfokú bíróság összegezésében is megfogalmazott tényállásban körülírt cselekmények ugyanis egyenként és összességében is az ölésre irányuló szándék megállapítását látszanak megalapozni.
A Kúria a másodfokú bíróság által korrigált tényállást lényeges kérdésekben ellentmondásosnak találta. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria számára hozzáférhetetlen tényállás a megtámadott határozat hatályában fenntartásához (Be. 426. §) éppúgy nem szolgáltathatott alapot, miként az iratok alapján nem lehetséges a Be. 427. §-ának (1) bekezdése szerinti megváltoztató, a törvénynek megfelelő határozat meghozatala sem.
Az antagonisztikus (kibékíthetetlen) ellentmondáshoz az vezetett, hogy a másodfokú bíróság ismételten átértékelte a tudati tényeket, és azokat a tényállás részeként újólag is az elsőfokú bíróság által megállapított ellenkező tartalmú tudati tények helyébe léptette, ám a történeti tények változatlanul ellentmondanak az ezekből levont jogi következtetéseknek. Az ellentmondás gyökere pedig ismételten az, hogy a másodfokú bíróság most sem tett eleget az indokolási kötelezettségének [Be. 258. § (3) bekezdés e) pont] a cselekmény jogi minősítése tekintetében oly mértékben, hogy emiatt az ítélete felülbírálatra alkalmatlan [Be. 373. § (1) bekezdés III.a) pont]. Ebben az esetben a felülbírált ügydöntő határozat hatályon kívül helyezése, és az új eljárásra utasítás feltétlenül kötelező [Be. 416. § (1) bekezdés c) pont].
A tényállásban körülírt, egyenként is ún. befejezett kísérletként megvalósuló részcselekmények egységéből, s így az emberölés bűntettének kísérleteként minősülés lehetőségéből kiindulva a Kúria hangsúlyozza, hogy befejezett kísérlet esetében elméletileg legfeljebb már csak az eredmény-elhárítás lehetősége merülhetne fel. Utólagos körülményből, nevezetesen a sértett sarokba szorítás során nem folytatott bántalmazásából az elkövetői szándékra visszakövetkeztetni nem lehet.
A másodfokú bíróság szem elől tévesztette, hogy a bekövetkezettnél súlyosabb eredmény létrejöttét a sértett eredményes ellenállása, hátrafelé kitérése hárította el.
A nagy söröspohárral a fejére mért ütést követően az I. rendű terhelt azonnal egy 12-15 cm pengehosszúságú késsel támadta. Karnyújtásnyi távolságból, a jobb kezében pengéjével előre tartott késsel, a vele szemben álló sértettet több esetben próbálta hasba, illetve mellbe szúrni. A sértett a számára legnagyobb veszélyt jelentő szúrást a bal kezének csapó mozdulatával hárította, így az I. rendű terhelt a késsel közepes vagy közepesnél nagyobb erővel átszúrta a sértett bal kezén a hüvelyujj és mutatóujj közötti izompárnát. A sérülés „8 napon túl” gyógyult.
A II. rendű terhelt – aki a helyiségben tartózkodva látta a IV. rendű és I. rendű terhelteknek a sértett elleni támadását – rövid időn belül egy szabványos nyelű és szabványos négyágú, hegyes végű mezőgazdasági vasvillával támadta meg a sértettet. A vasvilla fanyelét két kézzel a végénél fogva több esetben – a döfések közben kiabálva: megdöglesz – a sértett hasa irányába szúró-döfő mozdulatokat tett, miközben a sértett a mögötte álló személyeket tolva hátrált az őt folyamatosan támadó II. rendű terhelt döfései elől. Amikor a sértett tovább már nem tudott hátrálással kitérni, a vasvilla egyik ága elérte a hasát, és a pólóját átszúrva, 8 napon belül gyógyuló szúrt sérülést szenvedett.
A sértett bemenekült a kiszolgáló pult mögé, felemelt egy vasvázas széket, azt a fa támlájánál fogva, lábbal kifelé, védekezésképpen maga elé tartotta, mert a III. rendű terhelt a pult fölött átnyúlva, „vasvillával” több esetben szurkált a feje és mellkasa irányában. A szúrások „olyan erejűek” voltak, hogy azok a szék ülőkéjét és háttámláját – amely fából készült – kitörték, a széket teljesen odaszorították a sértett felső testéhez, és a széken átszúrva elérték a sértett hasát, melyen felületes sérüléseket okoztak.
A Kúria egyetértett az ügyész indítványával abban is, hogy – mivel a garázdaság szubszidiárius bűncselekmény, vagyis csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg – a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (csoportosan elkövetett) garázdaság bűntettének [Btk. 339. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont] a megállapítására a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő életveszélyt okozó testi sértés bűntette mellett nem volt törvényes lehetőség. Ugyanezen indokból nem volna helye az ugyancsak súlyosabban, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő emberölés bűntettének kísérlete mellett sem.
Budapest, 2016. január 28.
A Kúria Sajtótitkársága