I. A kerületi bíróság a 2011. április 20. napján tárgyaláson meghozott, kihirdetett és fellebbezés hiányában aznap jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 32 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 274. § (1) bekezdés c) pont]. Ezért őt – halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett, börtönbüntetésre ítélte, és kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.
A jogerős ítéletben megállapított történeti tényállás lényege a következő:
A terhelt 2002-2004 évek során társával rendszeresen hajléktalan személyeket bírt rá arra, hogy fizetésképtelen, jelentős tartozást felhalmozott gazdasági társaságok vezető tisztségviselőivé, illetve tagjaivá váljanak. E célból a terhelt és társa személyesen vagy közvetítők útján felkutatta a hajléktalan személyeket, majd őket ötezer forinthoz, élelmiszerhez juttatás ígéretével rábírta, hogy a különböző gazdasági társaságok üzletrészeinek eladásáról szóló okiratokat, a módosított társasági szerződéseket és egyéb járulékos iratokat névleg aláírják. A szerződéseket aláíró személyeket – akik közül egyiknek sem állt szándékában a társaságok működtetése, irányítása, sem az abban tagként való részvétel sem, hiszen arra élethelyzetükből adódóan lehetőségük nem is lett volna – minden esetben a terhelt és egy harmadik személy szállították az okiratokat szerkesztő három ügyvéd irodáiba, majd az ügyvédek nyújtották be a változás-bejegyzési kérelmeket a bírósághoz.
II. A bíróság jogerős ítélete ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontját megjelölve a bűnösségének megállapítása miatt, a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja jelölésének nélkül a büntetés mértéke (súlyossága), a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontját, illetőleg a Be. 373. §-a (1) bekezdésének I.c) pontját (törvényes vád hiánya) és II.a) pontját (indokolási kötelezettség elmulasztása) megjelölve feltétlen eljárási szabálysértések miatt, hatályon kívül helyezés és értelemszerűen felmentés érdekében.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta, és az ítélet hatályában fenntartására tett indítványt. A kirendelt védő álláspontja szerint a vádlót terhelő vád bizonyításának alaptörvényi alapja a tisztességes eljárás, melynek keretében a vádnak törvényesen beszerzett és ellenőrzött bizonyítékokon kell alapulnia.
A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvány részben törvényben kizárt, részben alaptalan.
Az alapügyben a bíróság nem járt el törvényes vád hiányában, a felülvizsgálati indítvány álláspontja téves.
A vád törvényessége nem kevesebb, mint amit a büntetőeljárási törvény a 2. §-ának (2) bekezdésében megkövetel, de annál nem is több. A vád törvényessége valójában a vádirattal szemben támasztott tartalmi követelmények [Be. 217. § (3) bekezdés] minimuma. A felülvizsgálati indítvány a benyújtott vádirat kapcsán semmiben sem vitatta a Be. 2. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennálltát, ekként az alaki legitimációt (ügyész vádlói jogosultsága), a személyre egyéniesítettséget (terhelt meghatározottsága) és a tartalomra konkretizáltságot (cselekmény meghatározottsága). A felülvizsgálati indítvány voltaképpen a büntetőeljárási törvény kritériumait meghaladó feltételeket támasztott, midőn anyagi jogi összefüggésében is elhelyezte a vád törvényességét, s ahhoz anyagi jogi megalapozottságot rendelt. Ezzel szemben a vád törvényességét nem érinti, hogy a vád benyújtását egyáltalán megelőzte-e nyomozás (különben pl. nem volna helye a vád kiterjesztésének), betartották-e a nyomozás és a vádemelés eljárásjogi szabályait, illetve a vád törvényesen beszerzett és ellenőrzött bizonyítékokon nyugodva megalapozott-e.
A vád törvényessége megnyitja a bíróság eljárásának folyamát, majd annak keretében a bíróság az ügydöntő határozatában foglal állást a vád anyagi jogi megalapozottságának a kérdésében. Ennek megfelelően alakult az ítélkezési gyakorlat. Példálózva: a nyomozás során megvalósult eljárási szabálysértés a vád törvényességét nem érinti (EBH 2013.B.23., EBD 2012.B.31., EBH 2299.). A vád törvényessége szempontjából annak ténybeli megalapozottsága - bizonyítékokkal kellően alátámasztottsága - közömbös, ez a büntetőper érdemi kérdése (EBD 2012.B.31., BH 2012.86.II.).
A Kúria megjegyezte, hogy a védelmi hivatkozások ellenére a büntetőeljárási törvény nem tartalmaz olyan szabályt, hogy a tisztességes eljárás megsértése feltétlen eljárási szabálysértés volna. A tisztességes eljárás (a tisztességes tárgyalás) követelménye egy meglehetősen általános szinten megfogalmazott alkotmányjogi [Magyarország Alaptörvénye Szabadság és felelősség, XXVIII. cikk (1) bekezdés] és emberi jogi norma, ráadásul a Római Egyezmény 6. Cikkének a sajátossága, hogy az 1-3. pontjaiban több részjogosítványt határoz meg, ugyanakkor az 1. ponton belül külön is tisztességes tárgyalást vár el a bíróságtól, azaz létezik a tisztességességen belüli tisztesség is. A büntetőeljárási törvény alapvető rendelkezései (Be. I. Fejezet) megfelelnek a tisztességes eljárás követelményeinek, és normajellegüknél fogva eligazítanak a részletszabályok körül esetlegesen feltámadó kétségek megoldásában. A törvény mégsem az alapvető rendelkezések megsértéséhez, hanem kizárólag a tételesen meghatározott szabálysértésekhez rendel feltétlenül alkalmazandó eljárási szankciót. A feltétlen eljárási szabálysértések köre azonban zárt, ahhoz hozzátenni, s abból elvenni nem lehet. Következésképpen a hatályos jog alapján nem juthatunk el odáig, hogy az eljárás (a tárgyalás) – helyenként vitatható tartalmú – tisztességének megsértését egy az egyben feltétlen eljárási szabálysértésként bíráljuk el.
A Kúria megállapította még, hogy a védelmi hivatkozásokkal szemben egyes cselekmények elévülés sem állt be, merthogy a nyomozó hatóságnak a cégbíróság megkeresése a cégiratok megküldésére megszakította az elévülést, s ezek időpontjától számítva a gyanúsítottkénti kihallgatásig nem telt el az elévülés szempontjából három inaktív év. A terhelt büntethetősége nem évült el, az elévülésre hivatkozás téves.
A Kúria kitért rá, hogy felülvizsgálat keretében önmagában a büntetés törvényességének kérdésében csak akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a kiszabott büntetés, illetve annak neme és mértéke a büntető anyagi jog valamely mérlegelést nem tűrő rendelkezésébe ütközik (BH 2012.239.). A jelen ügyben kiszabható négy év hat hónaphoz képest a kiszabott egy év hat hónap tartamú szabadságvesztés mind a nemében, mind a mértékében törvényes, egyebekben pedig a büntetés kiszabása kifejezetten bírói mérlegelés alá tartozik [korábbi Btk. 83. § (1) bekezdés], azaz törvényi parancsot sértő büntetésről szó sem lehet.
A Kúria végül leszögezte, hogy a felülvizsgálati indítvány a megalapozatlanságot állító részeiben törvényben kizárt. Ugyanis a felülbírálat a jogerős határozatban megállapított, és nem támadható tényálláshoz [Be. 423. § (1) bekezdés] kötött, s bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bekezdés, Be. 388. § (2) bekezdés 1. mondat], ekként a jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.
A felülvizsgálati indítvány valójában az irányadó tényállás, illetve a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti mérlegelését vitatta, átértékelését célozta, és mindezen keresztül kifogásolta a terhelt bűnösségének megállapítását – ami felülvizsgálatban kizárt.
A Kúria mindezek alapján a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2014. április 29.
A Kúria Sajtótitkársága