I. A városi bíróság a 2012. május 29. napján tárgyaláson meghozott és kihirdetett 6.B.63/2012/31. számú ítéletével I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki 1 rendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntettében [Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 321. § (1) bekezdés első fordulata], és 1 rendbeli társtettesként elkövetett zsarolás bűntettében [korábbi Btk. 323. § (1) bekezdés második fordulat (2) bekezdés b) pontja]. Ezért őt – halmazati büntetésül – 7 (hét) év börtönbüntetésre és 7 (hét) év közügyektől eltiltásra ítélte.
A védelmi fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék a 2013. március 19. napján nyilvános kihirdetett 2.Bf.654/2012/32. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. rendű terhelt vonatkozásában megváltoztatta annyiban, hogy az I. r. terhelt terhére megállapított 1 rendbeli társtettesként elkövetett zsarolás bűntettének jogszabályi megnevezését a korábbi Btk. 323. § (1) bekezdés első fordulat, (2) bekezdés b) pontjára helyesbítette. Megváltoztatta a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezést is akként, hogy a terhelteket egyetemlegesen 1.007.000.- forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Egyebekben az I. r. terhelt tekintetében helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét.
A jogerős ítéletben megállapított történeti tényállás lényege a következő:
Y sértett 2011. április 24. napján jelen volt III. rendű terhelt lakásán, amikor I. és II. rendű terheltek fenyegetve és ütlegelve arra vették rá X sértettet, hogy 14.000.- forintot adjon át a részükre. Ezen összeg egy részét – 10.000.- forintot – Y sértett adta kölcsön X sértettnek. Az I-II-III-IV. rendű terheltek elhatározták, hogy Y sértettől is pénzt fognak szerezni. Ennek érdekében – előzetes megállapodásuknak megfelelően – 2011. május 01. napján III. rendű terhelt lakására hívták Y sértettet, ahol I., II. és IV. rendű terheltek előre kitalált alaptalan körülményekre hivatkozva, jogtalanul 4.000.000.- forintot követeltek a sértettől és színlelt módon a III. rendű terhelttől. A tényállás szerint ekkor IV. rendű terhelt – a terhelt-társaival történt előzetes megbeszélés szerint – a ruházatából kivette a valódi lőfegyvernek látszó gázriasztó fegyverét. Azt III. rendű terhelt felé irányítva erőszakos hangon követelte tőle a pénz átadását, eközben „lelőlek, eláslak benneteket senki nem talál meg” szavakkal fenyegetőzött. III. rendű terhelt – látszólag a fenyegetés hatására – átadott egy borítékot, amelyben 10.000.- és 20.000.- forintos bankjegyek fénymásolatai voltak elhelyezve. Y sértett az átadott pénzköteget valódinak vélte és körülbelül 1.000.000.- forintra becsülte.
Y sértett a pisztollyal történő fenyegetés látványának hatására komoly félelmet érzett, ezért további ellenkezés nélkül vállalta, hogy ő is szerez pénzt. A terheltek követelése és a III. rendű terhelttel szemben fegyver használatával történő fenyegetőzés hatására azt közölte a terheltekkel, hogy „másnapra” összegyűjti a pénzt és azt a település területén átadja a terhelteknek. Az előzetes megbeszélésnek megfelelően végül 2011. május 04. napján Y sértett 950.000.- forintot adott át II. rendű terheltnek. A pénzből a négy terhelt egyenlő arányban részesedett.
Az elsőfokú bíróság az ítélet jogi indokolásában kifejtette, hogy Y sértettben III. rendű terhelt fegyverrel történő megfenyegetése – amelyről a sértett nem tudta, hogy az megrendezett színjáték – kialakította azt az akaratát megtörő félelmet, amelynek hatására, a számára lényegében ismeretlen terhelteknek másnap 950.000.- forintot átadott. Y sértett ezen összeget fenyegetés nélkül nem adta volna át. A sértettnek a terheltek által kialakított félelme olyan mértékű volt, hogy rendőrségi segítséget is csak akkor kért, amikor már esélye sem volt további pénzösszegeket szerezni, a terheltek azonban még mindig pénzt követeltek tőle.
A jogi indokolás szerint az I. r. terhelt Y sértettel szemben végrehajtott, a tényállás második pontjában leírt és a társaival történt előzetes egyeztetés szerint végrehajtott cselekménye – a jogtalan haszonszerzés végett, a sértett testi épsége ellen, fegyver igénybevételével történő fenyegetés – a korábbi Btk. 323. § (1) bekezdésének második fordulata és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő, társtettesként elkövetett zsarolás bűntettét valósította meg.
A másodfokú bíróság az Y sértettnek okozott kár összegét 1.010.000.- forintra helyesbítette. Kifejtette, hogy a fegyverrel történő fenyegetés – bár ez nem közvetlenül Y sértettel szemben irányult – egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy a pénzt a sértett átadja a terheltek részére. A terheltek által előre megbeszélten zajló cselekvés alkalmas volt arra, hogy a sértett akaratát hajlítsa, a terheltek szándékának megfelelő cselekvésre kényszerítse. A zsarolás törvényi tényállása a sértettől nem követel azonnali cselekvést. Releváns az, hogy az elkövető fenyegetésével összefüggésben megtegyen, ne tegyen vagy eltűrjön valamit, ami az akaratával ellentétes, de ez a fenyegetéstől térben és időben is elkülönülhet. Erre figyelemmel megállapította, hogy a cselekmény jogi minősítése törvényes azzal a pontosítással, hogy a zsarolás bűntette vonatkozásában az I. r. terhelt cselekménye a korábbi Btk. 323. § (1) bekezdésének első fordulatába ütközik.
II. A bíróság jogerős ítélete ellen az I. rendű terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) és b) pontját megjelölve a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, a megtámadott határozat megváltoztatása és a törvénynek megfelelő határozat meghozatala érdekében. Az indítvány szerint az alapügyben eljárt bíróságok érdemben nem foglalkoztak azzal, hogy a zsarolás törvényi tényállásához szükséges erőszak vagy fenyegetés, illetőleg a tevésre irányuló kényszerítés ki ellen irányul. A védelem szerint az ítéleti tényállásból levont jogi következtetés téves. Az ítéletben rögzített (fentebb már idézett) történeti tényállás, az abban szereplő erőszakkal történő fenyegetés egyetlen mozdulata sem irányult a sértettre. A színlelt fenyegetést III. rendű terhelttel szemben fejtette ki a IV. r. terhelt. A terheltek által megrendezett színjáték célját tekintve nem volt más, mint egy előre megrendezett és leosztott szerepekkel történt szituáció kialakítása, amelynek a célja az, hogy a III. és IV. r. terheltek ezen színjátékkal a sértettet tévedésbe ejtsék. A felülvizsgálati indítványban foglaltak szerint jelen cselekmény nem a korábbi Btk. 323. §-ába ütköző zsarolás, hanem a 318. §-ába ütköző csalás törvényi tényállását valósítja meg.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és az I. rendű terhelt tekintetében a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség szerint téves a felülvizsgálati indítvány okfejtése abban, hogy a zsarolás esetében az erőszaknak vagy a fenyegetésnek közvetlenül a sértettre kellene irányulnia. Jelen esetben – amint arra az alapeljárásban hozott ítéletek is hivatkoznak – a terheltek által színlelt fenyegetés kétséget kizáróan arra irányult, hogy Y sértettben olyan félelem alakuljon ki, amelynek hatására teljesíti a követelésüket. A terheltek általi – III. rendű terhelt-társukkal szemben színlelt – fenyegetés tényleges címzettje a sértett volt. E fenyegetés alkalmas volt arra, hogy a sértettben – saját személyét érintően – komoly félelmet keltsen és ennek hatására tett eleget a terheltek követelésének. Ily módon az alkalmazott fenyegetés megfelelt a zsarolás törvényi tényállásában megköveteltnek és a bűncselekmény egyéb elemei is megvalósultak.
III. a Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta. Azt állapította meg, hogy az alapügyben eljárt bíróságok nem sértettek törvényt, amikor az I. rendű terhelt bűnösségét a második tényállási pont vonatkozásában zsarolás bűntettében megállapították és a büntetés kiszabása is törvényes.
Az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény szerint zsarolást követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz [korábbi Btk. 323. § (1) bekezdés]. Az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény szerint a csalást az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz [korábbi Btk. 318. § (1) bekezdés].
A csalás jogi tárgya kizárólag a vagyoni jog. A bűncselekmény elkövetési magatartása a tévedésbe ejtéssel vagy a tévedésben tartással kár okozása. A csalás kétmozzanatú tevékenység-folyamat, amelynek a megtévesztés – a tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás – az első fázisa, a bűncselekmény befejezettségéhez azonban a károkozás is szükséges. A megtévesztett személy az elkövető csalárd ráhatása következtében végez vagyoni joghatású cselekményt.
Ezzel szemben a zsarolás jogi tárgya kettős; egyrészt a vagyoni jog, másrészt azonban az egyén cselekvési szabadsága. Elkövetési magatartás két szakaszból álló tevékenység-folyamat, amelynek első fázisa a kényszerítés.
A kényszerítés más személy elhatározására irányuló olyan ráhatás, amelynek következtében az nem a saját akaratának, hanem a kényszerítő akaratának megfelelő magatartást (tevést, nem tevést, eltűrést) tanúsít. A bűncselekményt megvalósító magatartás-folyamat a második szakaszban konkretizálódik, amikor a kényszerített személy vagyoni joghatású cselekményt tanúsít, vagy pedig tartózkodik vagyoni joghatású cselekmény megtételétől, illetőleg eltűri, hogy vele szemben más személy vagyoni joghatású cselekményt tanúsítson. A bűncselekmény elkövetési módja az erőszak és a fenyegetés.
A Kúria rámutatott arra, hogy a vagyon elleni bűncselekmények között sajátos csoportot képeznek az erőszakos bűncselekmények. Alapvető jellemzőjük az, hogy az elkövető a vagyoni jogokat a sértett jelenlétében támadja. A sértett ebben az esetben tudja azt, hogy az adott cselekmény a vagyoni jogait sérti, azonban nem él a polgári jog által biztosított birtokvédelem eszközeivel, mert ebben őt az elkövető megakadályozza. Ez az akadályozás a személyiségi jog sérelmével történik. Mivel a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények nemcsak vagyoni érdekeket, hanem személyiségi jogokat is támadnak, ezért társadalomra veszélyességük súlya lényegesen meghaladja a vagyon elleni egyéb bűncselekmények súlyosságát, amelyet a jogalkotó a szigorúbb szankciók kilátásba helyezésével is érzékeltet.
A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények közül a legszélesebb büntetőjogi védelmet a zsarolásra vonatkozó rendelkezések nyújtják. A zsarolás abból a szempontból valóban közel áll a csaláshoz, hogy mindkét bűncselekmény elkövetése esetében az elkövető a személyi jogaiban korlátozott sértettet használja fel jogtalan haszonszerzésre. A cselekmény megvalósulásának módját tekintve azonban a zsarolás már közelebb áll a rabláshoz, a két erőszakos bűncselekmény több tényállási eleme csaknem megegyezik egymással.
Amíg csalás esetén a megtévesztett személy az elkövető csalárd ráhatása következtében kialakult téves valóságtudata alapján végez vagyoni joghatású cselekményt, addig zsarolás esetében a tényállásszerű ráhatás következtében a kényszerített személy nem a saját akaratának, hanem a kényszerítő akaratának megfelelően tanúsít vagyoni joghatású cselekményt, vagy tartózkodik vagyoni joghatású cselekmény megtételétől, illetőleg eltűri, hogy vele szemben más személy vagyoni joghatású cselekményt tanúsítson.
Zsarolás esetében a bűncselekmény elkövetési módja az erőszak és a fenyegetés. Amíg az erőszak fizikai úton történő kényszerítés, a fenyegetés a pszichikumra irányuló ráhatás. A zsarolás esetében is a fenyegetésnek a korábbi Btk. 138. §-ában meghatározott értelmezése az irányadó, amely szerint a fenyegetés olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Amennyiben a fenyegető személy az élet vagy a testi épség hátrányos megváltozását irányozza elő, a zsarolás minősített esete valósul meg.
Itt utal a Kúria arra, hogy a fenyegetésnek nem kell közvetlennek, ugyanakkor a kilátásba helyezett hátránynak kellően konkrétnak kell lennie. Közvetlen fenyegetésről akkor van szó, amikor a megfenyegetettnek a kilátásba helyezett hátrány azonnali bekövetkezésével kell számolnia, amennyiben nem tesz eleget a fenyegető kívánságának. A fenyegetés célja a passzív alany kényszerítése, amely tevésre, nem tevésre, vagy eltűrésre egyaránt irányulhat. A zsarolás esetében a kényszerítő magatartás és a sértetti magatartás időben is elkülönülhet (például nem azonnal történik a követelt pénzösszeg átadása, hanem egy megjelölt későbbi időpontban).
A bűncselekmény sértettje az a személy, akinek a vagyoni jogait az elkövető megkárosítja. A sértett személye rendszerint azonos a személyiségi jogaiban korlátozott személlyel, azonban az egybeesés nem feltétlenül szükséges. A zsarolás passzív alanya az a személy, akivel szemben az erőszakot vagy a fenyegetést alkalmazzák, míg sértettje az is, akinek a bűncselekmény eredményeként kára keletkezik.
A büntető anyagi jog dogmatikája egyértelműen megkülönbözteti a sértettet és a passzív alanyt, amely egyben azt is jelenti, hogy a zsarolás esetében nem feltétlenül a megfenyegetett személynél kell bekövetkeznie a kárnak. Egyetlen feltétel szükséges csupán, nevezetesen az, hogy a bekövetkezett kár okozati összefüggésben álljon az elkövetési magatartással, jelen esetben az erőszakkal, illetve a fenyegetéssel, amely a konkrét ügyben meg sem kérdőjelezhető (EBH 2300.).
A Kúria szerint a fegyverrel történő fenyegetés – bár az nem közvetlenül a sértettel szemben irányult – egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy a pénzt a sértett átadja a terheltek részére. A III. rendű terhelttel szemben színlelt módon alkalmazott fenyegetés részben közvetlenül vonatkozott a sértettre is. Erre utal a tényállásban megfogalmazott többesszám használata: „4.000.000.- forintot követeltek a sértettől és színlelt módon III. rendű terhelttől”; „lelőlek, eláslak benneteket senki nem talál meg” szavakkal fenyegetőzött”. A fenyegetés azonban nagyrészt inkább közvetett módon hatott a sértettre, akiben komoly félelmet keltett az a körülmény, hogy a terheltek még terhelt-társukat is fegyverrel fenyegetik, aki ennek hatására (látszólag) eleget is tesz a követelésüknek.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy az ügyben eljárt bíróságok törvényesen minősítették I. r. vádlott – felülvizsgálati indítványban vitatott – cselekményét zsarolás bűntettének. A tényállásból megállapíthatóan a terheltek által előre megbeszélten zajló cselekvés – a fegyverrel történt élet, testi épség elleni fenyegetés – alkalmas volt arra, hogy a sértettben komoly félelmet keltsen és a sértettet a terhelti szándéknak megfelelő cselekvésre kényszerítse, a pénzt egy későbbi időpontban a terhelteknek átadja. A Kúria ezért azt állapította meg, hogy a bűncselekmény minősítése törvényes és az I. r. terhelttel szemben kiszabott büntetés is megfelel a büntető anyagi jogi szabályoknak.
Mindezek folytán a Kúria – miután nem észlelt más olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat az I. rendű terhelt tekintetében – a Be. 426. §-a alapján – hatályában fenntartotta.
Budapest, 2014. május 5.
A Kúria Sajtótitkársága