Nem kötelességszegéssel, hanem hivatali helyzetével egyébként visszaélve követi el a vesztegetést az a rendőr, aki kollégája azonosítójával lép be az elektronikus nyilvántartásba, onnan adatokat kér le, és azokat pénzért továbbadja.
A volt rendőr zászlós terheltet a törvényszék bűnösnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény 250. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés I. fordulata szerint minősülő és büntetendő hivatalos személy által kötelességszegéssel, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettében, ezért őt három év hat hónap börtönbüntetésre, három év közügyektől eltiltásra, 100.000 forint pénzmellékbüntetésre és 95.000 forint vagyonelkobzásra ítélte.
A védelmi fellebbezések alapján a másodfokon eljáró ítélőtábla az első fokú ítéletet megváltoztatta, a cselekményt a Btk. 294. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés aa) pontja, illetve a b/II. fordulata szerint minősülő hivatali vesztegetés elfogadása bűntetteként minősítette, az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mellett 40 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 2.500 forintban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős határozatok ellen a terhelt védője terjesztett elő, a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjára hivatkozással, felülvizsgálati indítványt.
Indokai szerint a terhelt a hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének alapesetét és nem minősített esetét követte el, és cselekményét nem üzletszerűen követte el. Álláspontja szerint már a bűncselekmény alapesete feltételezi, hogy a hivatalos személy valamilyen jogellenességet követ el az előnyért. A „hivatali kötelességét megszegi” törvényi megfogalmazás azt feltételezi, hogy a hivatalos személynek keletkezik valamilyen kötelezettsége, de annak azért nem tesz eleget, mert valamilyen előnyben részesítik. A jelen ügyben a terhelt jogellenes cselekménye nem vitatható, de semmilyen fennálló hivatali kötelességét nem szegte meg.
Az üzletszerűség tekintetében pedig, mivel mind az egyes előnyök, mind az előnyök összességükben olyan csekély mértékűek voltak, hogy nem állhatott fenn a terheltnek olyan szándéka, hogy ezek révén rendszeres haszonszerzésre törekedjen. Kifejtette, miszerint a terhelt olyannyira nem kívánt a cselekményeivel hosszú távon pénzt keresni, hogy banki kölcsönt is felvett.
Sérelmezte továbbá, hogy az eljárt bíróságok az enyhítő körülményeket nem, vagy nem kellő súllyal vették figyelembe.
Indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla ítéletét változtassa meg, és maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot, melyben állapítsa meg, hogy a terhelt nem a Btk. 294. § (3) bekezdés a) aa) pontja, illetve b/II. pontja szerinti hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében bűnös, hanem csak a Btk. 294. § (1) bekezdése szerinti alapesetben. Ezért a Kúria a terhelttel szemben szabjon ki enyhébb büntetést.
A Legfőbb Ügyészség szerint a felülvizsgálati indítvány részben törvényben kizárt, részben alaptalan. Kifejtette, hogy a vesztegetés alapesetének törvényi tényállása az előny kérésével befejezett, függetlenül attól, hogy a hivatalos személy tesz-e valamit az előny érdekében. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy a terhelt hatáskörét túllépve, a nyilvántartások hivatali célhoz kötött használata helyett az adatokat magáncélra szerezte meg és azokat hivatali kötelességét megszegve szolgáltatta ki illetéktelen személynek.
Utalt arra, hogy az üzletszerűség megállapításánál nincs jelentősége annak, miszerint a haszon csekély vagy nagyobb mértékű volt, az üzletszerűség megállapításának feltétele tárgyi oldalon a hasonló vagy ugyanolyan jellegű bűncselekmények megvalósítása, alanyi oldalon pedig ennek révén a rendszeres haszonszerzésre törekvés.
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint az eljárt bíróságok a terhelt cselekményét törvényesen minősítették és vele szemben törvényes büntetést szabtak ki; önmagában pedig a büntetéskiszabás a felülvizsgálati eljárás keretében nem bírálható felül.
Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn. Nem tartotta indokoltnak a megtámadott ítélet végrehajtásának felfüggesztését sem.
A felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, részben – az alábbiak szerint – alaptalan.
Az eljárt bíróságok jogerős határozatai a terhelt bűnösségét az elbíráláskor hatályos Btk. 294. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (3) bekezdés a) aa) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés 2. fordulata szerinti, hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntetteként minősítette, melyet a terhelt üzletszerűen követett el. Az első fokú bírósággal egyezően a másodfokú bíróság is azt állapította meg, hogy a terhelt egyfelől túllépte a hatáskörét, amikor jogosulatlanul, nem a szolgálati feladataival összefüggésben a központi nyilvántartásból adatokat kért le, másfelől pedig a kötelességét is megszegte akkor, amikor a szabálytalanul megszerzett adatokat kívülálló magánszemélynek átadta, mert a kötelessége a megszerzett adatok védelme lett volna.
A Kúria az e minősítéssel kapcsolatos bírósági álláspontot nem osztotta.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) adatbázisából rendőr kollégája azonosítójával 13, míg saját azonosítójával 6 alkalommal szerezte be jogosulatlanul személygépkocsik nyilvántartási adatait, személygépkocsik tulajdonosára vonatkozó személyes adatokat, továbbá összesen 11 további személyre vonatkozó személyes adatokat, és ezeket alkalmanként 5.000-10.000 forintért, összesen legkevesebb 95.000 forintért adta át.
Nem tartalmazza azonban a történeti tényállás sem azt, hogy a terheltnek a szolgálati jogosultságai alapján milyen, a KEKKH által kezelt nyilvántartásokhoz volt joga hozzáférni, sem azt, hogy a terhelt a személyes adatokat mely nyilvántartási rendszerből kérte le, és ehhez képest mely hivatali kötelezettségét szegte meg az általa jogosulatlanul lekérdezett adatok előnyért való továbbadásával.
A kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés esetében a kötelességet nem a büntető jogszabály határozza meg. A kötelesség alapulhat jogszabályon, normatív utasításon vagy más közjogi szervezetszabályozó eszközön, egyedi ügyekkel kapcsolatos utasításon (intézkedés, parancs stb.). Ahhoz azonban, hogy a kötelességszegés megállapítható legyen, a bíróság által megállapított tényállásnak tartalmaznia kell, hogy a terhelt konkrétan mely kötelességét szegte meg, és hogy azt számára milyen jogi eszköz vagy konkrét utasítás írta elő.
Az eljárt bíróságok úgy állapították meg a terhelt esetében a kötelességszegést, hogy annak alátámasztására konkrét jogi előírást nem hívtak fel.
A védő által előterjesztett felülvizsgálati indítvány tehát annyiban alapos, hogy az eljárt bíróságok tévedtek, amikor esetében a hivatali vesztegetés elfogadásának e, 294. § (3) bekezdés a) aa) pontja szerinti, kötelességszegéssel elkövetett minősített esetét állapították meg.
A minősítés téves volta azonban nem azt jelenti – szemben a felülvizsgálati indítványban kifejtettekkel –, hogy a terhelt a bűncselekmény alapesetét követte el. Magatartásának helyes minősítése ugyanis a Btk. 294. § (3) bekezdése a) pontjának részben ab), részben ac) pontja szerint minősül, a következők miatt:
A történeti tényállásból megállapíthatóan a hivatali helyzetét arra használta fel, hogy kollégája jogosultságával visszaélve, azt a látszatot keltse, hogy az adatokat a megfelelő jogosultság birtokában a kollégája kérte le. Hivatali helyzetével így a Btk. 294. § (3) bekezdésének a) pont ac) alpontja szerint egyéb módon visszaélt.
Több esetben ugyanakkor a saját azonosítóját használta, anélkül azonban, hogy az adatokra az általa folytatott hivatalos eljárásokban lett volna szükség. Magatartása így ezekben az esetekben a Btk. 294. § (3) bekezdés a) pont ab) pontja szerinti hatáskör-túllépéssel valósult meg.
A terhelt cselekményeinek helyes minősítése tehát: a Btk. 294. § (1) bekezdésének 2. fordulatába ütköző, és a (3) bekezdés 1. tétel a) pont ab) és ac) alpontja szerint minősülő hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette.
Helyesen minősítették azonban az eljárt bíróságok a terhelt cselekményét egyszersmind üzletszerűen elkövetettnek is. A Kúria a felülvizsgálati indítvány érveit e tekintetben nem osztotta. Az üzletszerűség megállapíthatósága szempontjából a rendszerességnek van jelentősége, és nem annak, hogy a bűncselekmények révén az elkövető milyen mértékű előnyre tesz szert. Az 1978. évi IV. törvény 137. § 9. pontjához fűződő – és az azonos szabályozás miatt az új Btk. alkalmazása szempontjából is irányadó – bírói gyakorlat szerint az üzletszerű elkövetés megállapítható a cselekmények csekélyebb száma, akár egy bűncselekmény esetén is, ha az elkövető rendszeres haszonszerzésre törekszik még akkor is, ha ténylegesen nem jutott vagyoni előnyhöz (BH 2011.33.).
Az eljárt bíróságok összességében – a Btk. 294. § (3) bekezdésének a) pontja kapcsán kifejtettek ellenére – helyesen minősítették a Btk. 294. § (3) bekezdésének 1. tétele szerinti hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének a terhelt cselekményét. A bűncselekmény törvényes minősítése mellett kiszabott törvényes büntetés esetén ez utóbbi felülvizsgálata pedig a törvényben kizárt. Így a védő által felsorolt enyhítő körülményekkel a Kúria nem foglalkozhatott.
Ezért a megtámadott határozatokat a Be. 424. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. március 3.
A Kúria Sajtótitkársága