Az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét az 1978. évi IV. törvény 233. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző, és a (2) bekezdés szerint minősülő hamis vád bűntettében állapították meg. Ezért őt egy év öt hónap – végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és szolgálati viszonyának megszüntetésére ítélték.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt arra hivatkozással, hogy ügyében számos eljárási szabálysértés történt, többek között a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, mivel egyes bíróként nem katonai tanács járt el az ügyében. Álláspontja szerint a bíróság az indokolási kötelezettségét is megsértette. Vitatta továbbá a bűnösség megállapítását a hamis vád bűncselekményében, végül arra hivatkozott, hogy a bíróságok tévesen alkalmazták az elkövetéskor hatályban volt Büntető Törvénykönyv rendelkezéseit.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak. Határozatában megállapította, hogy a terhelttel szemben eljárt bíróság szabályszerűen volt megalakítva. A terhelt terhére rótt cselekmény – rendőri mivolta ellenére – nem minősül katonai bűncselekménynek, ezért vele szemben a katonai büntetőeljárás lefolytatásának nem volt helye. A bíróság ugyanakkor törvényesen járt el egyesbíróként, tekintettel arra, hogy a vád tárgyává tett, és a terheltnek felrótt bűncselekmény büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés.
Megállapította továbbá a Kúria, hogy az eljárt bíróságok indokolási kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tettek, és számot adtak arról, hogy határozatukat milyen tényállásra alapították, illetve milyen módon vették számba az ezek alátámasztására szolgáló bizonyítékokat. A terhelt ezzel kapcsolatos érvei alapvetően a tényállás meg nem engedett támadásának minősültek.
A továbbiakban a Kúria megállapította, hogy a terhelt által felsorolt valamennyi eljárási szabálysértés az ún. relatív eljárási szabálysértések körébe tartozik, ezért ezek esetében a felülvizsgálati eljárás kizárt.
Az irányadó tényállás szerint a rendőr foglalkozású terhelt a rendőrségi fogdán őt meglátogató feleségének valótlanul állította azt, hogy a nyomozó ügyészségen foganatosított kihallgatása során életveszélyesen megfenyegették, és őt a kihallgató ügyész megütötte. Mindezt azért közölte feleségével, hogy a nyomozó ügyészség vezető ügyésze ellen büntetőeljárást kezdeményezzen. A terhelt felesége – kérésének megfelelően – levelet írt a rendőrségi szakszervezet főtitkárának, és panasszal fordult a Legfőbb Ügyészséghez, melyben megismételte a terhelt által közölt valótlan tényállításokat. A terhelt ugyanakkor tanúkihallgatása alkalmával a nyomozó ügyészség vezető ügyészére vonatkozó írásbeli beadványában közölt valótlan tényállításokat megismételte. Erre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy az eljárt bíróságok törvényesen állapították meg a terhelt bűnösségét, és azt törvényesen minősítették büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettének.
A Kúria megállapította azt is, hogy az eljárt bíróságok törvényesen alkalmazták a bűncselekmény elkövetése idején hatályban volt Büntető Törvénykönyv rendelkezéseit. Tekintettel arra, hogy az elbíráláskor hatályban lévő Btk. a cselekmény büntetési tételének alsó határát magasabban állapította meg, ezért annak alkalmazására nem kerülhetett sor. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a Btk. 2. §-ának téves alkalmazása csak akkor felülvizsgálati ok, ha az kihatott a bűnösség megállapítására, vagy törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte. Ilyen azonban a megtámadott határozatok vonatkozásában nem volt megállapítható.
A Kúria ezért az első- és másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. szeptember 1.
A Kúria Sajtótitkársága