A terheltet az eljárt bíróságok lopás bűntette [Btk. 370. §-a (1) bekezdés, (2) bekezdés bc) pontja, (4) bekezdés b) pontja] miatt egy év tíz hónap szabadságvesztés büntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélték. Megállapították, hogy szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, és a terhelt legkorábban a büntetés háromnegyed részének eltöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A jogerős határozatok ellen a Legfőbb Ügyészség a terhelt javára terjesztett felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja alapján, mivel álláspontja szerint a büntetőjog más szabályának megsértése miatt a terhelttel szemben törvénysértő büntetést szabtak ki.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványban részletesen megindokolta, hogy az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével ítélték el a terheltet többszörös visszaesőként, és ebből következően tévesen alkalmazták vele szemben a Btk.-nak a határozott tartamú szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjára vonatkozó, visszaesőkre irányadó rendelkezését.
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint az új törvény alapján, figyelemmel a 4/2013. (X. 14.) BK véleményre is, a szabadságvesztés kiszabása annak mértékére, a végrehajtás fokozatára, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja meghatározásából tevődik össze. Ezen elemek bármelyikének a büntető anyagi jogszabállyal ellentétes alkalmazása a Legfőbb Ügyészség értelmezése szerint a büntetés kiszabására vonatkozó büntető anyagi jogszabály megsértését jelenti.
Ezért indítványozta, hogy a Kúria a Be. 427. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a megtámadott határozatokat változtassa meg, a terhelt többszörös visszaesői minőségét mellőzze, és állapítsa meg, hogy a Btk. 38. § (2) bekezdésének a) pontja alapján legkorábban a határozott ideig tartó szabadságvesztés kétharmad részének letöltését, de legkevesebb három hónap kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra; egyebekben a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot hatályában tartsa fenn.
A felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.
A Legfőbb Ügyészség helytállóan mutatott rá, miszerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg, hogy a terhelt a jelen üggyel elbírált cselekményét többszörös visszaesőként követte el. A Kúria, illetve a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati ügyekben kialakult következetes gyakorlata szerint azonban a többszörös visszaesői minőség nem a bűncselekmény jogi minősítésének része (BH 2009.317.). Bár kétségtelenül anyagi jogi szabály, azonban a hivatkozott rendelkezésre figyelemmel ennek megsértése mellett is csak akkor van helye felülvizsgálatnak, ha emiatt törvénysértő büntetést szabtak ki; azaz az erre vonatkozó megállapítás vagy annak hiánya önmagában felülvizsgálati okot nem képez.
Ezért akkor, ha a bíróság a terheltet tévesen ítélte el többszörös visszaesőként, azonban a kiszabott büntetés törvényes, nem felülvizsgálati eljárásnak, hanem a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati indítványnak, és ennek alapján a Be. XIX. Fejezete szerinti eljárás lefolytatásának lehet helye (Kúria Bt.I.370/2013/3. szám).
Mindezeken túl téves a Legfőbb Ügyészség azon álláspontja, amely szerint a terhelt többszörös visszaesői minőségének törvénysértő megállapítása és emiatt a feltételes szabadságra vonatkozó törvényhely helytelen alkalmazása törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte.
A másodfokú bíróság a terhelt többszörös visszaesői minőségének téves megállapítása miatt kétségtelenül törvénysértően határozta meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a Btk. 38. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kiszabott büntetés törvénysértő. A Btk. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság az ítéletben ugyan megállapítja a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, azonban a büntetés kiszabása alatt továbbra is a büntetés nemére és mértékére vonatkozó ítéleti rendelkezést kell érteni; a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározása továbbra sem a büntetés kiszabásának része.
Ennek a Kúria 4/2013. (X. 14.) BK véleménye sem mond ellent. A kollégiumi vélemény szerint a határozott tartamú szabadságvesztés esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi, törvény erejénél fogva kötelező időpontjára vonatkozó rendelkezés a 2012. évi C. törvény (Btk.) 2. § (1)-(2) bekezdése szerinti elbírálás fogalmába tartozik; tehát annak eldöntésekor, hogy a két szóba jöhető büntető törvény közül az elkövetőre nézve melyik a kedvezőbb, a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos törvényi rendelkezéseket is össze kell vetni. Azaz a vélemény sem a büntetés kiszabásának, hanem a cselekmény elbírálásának körébe tartozóként értékelte a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározását.
A terhelttel szemben kiszabott büntetés neme és mértéke törvényes; indítványa szerint a Legfőbb Ügyészség sem a büntetés nemét és mértékét találta törvénysértőnek, csupán azt kifogásolta, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi időpontját törvénysértően határozták meg az eljárt bíróságok.
Így ugyan az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog, a többszörös visszaesői minőséget meghatározó rendelkezés megsértésével hoztak ítéletet a terhelttel szemben, azonban ez a törvénysértés nem eredményezte törvénysértő büntetés kiszabását; ezért a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti kettős feltétel – az anyagi jogi törvénysértéssel összefüggésben a büntetés törvénysértő volta – nem volt megállapítható.
Ezért a Kúria a felülvizsgálati indítványt elbírálva - a Be. 424. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva - a Be. 426. § alapján a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta.
Budapest, 2014. június 2.
A Kúria Sajtótitkársága