I. Elköveti a lőszerrel visszaélés bűntettét, aki az építkezés közben talált lőszereket magához veszi, és azokat öt napig, a rendőrség által más ügyben foganatosított házkutatásig magánál tartja.
II. Bár az új büntetőtörvénynek a feltételes szabadságra bocsáthatósággal kapcsolatos rendelkezései kedvezőbbek, önmagában ezen az alapon nincs helye felülvizsgálatnak, amiért a bíróság az elkövetéskori törvényt alkalmazta.
A terheltet a városi bíróság bűnösnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény 316. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c), valamint d) pontjára figyelemmel a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő felbujtóként elkövetett lopás bűntettében, az 1978. évi IV. törvény 263/A. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző lőszerrel visszaélés bűntettében és az 1978. évi IV. törvény 316. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bekezdés c), valamint d) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett lopás vétségében, ezért őt halmazati büntetésül négy évi börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte.
A védelmi fellebbezés alapján eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét a terhelt tekintetében akként változtatta meg, hogy cselekményeit a Btk. 370. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés bc) és bd) pontjaira figyelemmel az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő felbujtóként elkövetett lopás bűntettének, a Btk. 325. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő lőszerrel visszaélés bűntettének, valamint a Btk. 370. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés bc), valamint bd) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett lopás vétségének minősítette, ezért őt halmazati büntetésül három évi szabadságvesztésre, és mellékbüntetésül négy év közügyektől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani, és megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.
A jogerős ügydöntő határozatok ellen a terhelt terjesztett elő jogszabályi megjelölés nélkül felülvizsgálati indítványt.
Indokai szerint a terhére rótt lőszerrel visszaélés bűntettét nem követte el, az e bűncselekmény miatti elítélésére érdemi bizonyítékok hiányában került sor, mivel azokat épületbontás során egy kéményben találta, azok régi, használt állapotú, veszélytelen lőszerek voltak, amikkel nem akart visszaélni, fegyverrel soha nem rendelkezett, a lőszereket le akarta adni a rendőrségen. Munkája, az ünnepnap és a rendőrségtől való távolság miatt nem tudta a lőszereket a megtalálást követően nyomban leadni, de a szándéka egyértelműen erre irányult, ám időközben vele szemben rendőri intézkedés történt és a lőszerek egy részét maga adta át a házkutatást foganatosító rendőröknek.
Álláspontja szerint egyik bíróság sem tett eleget indokolási kötelezettségének akkor, amikor e bűncselekményben a bűnösségét a Be. 4. § (2) bekezdésének megsértésével megállapították. Véleménye szerint az e körben felajánlott bizonyítás elutasítása miatt, továbbá védekezése elvetése miatt a törvényszék törvényt sértett.
Hivatkozott arra, hogy korábban is talált már lőszert, amit bejelentett a hatóságnak, most miért járt volna el másképp.
Kifogásolta a társtettesként elkövetett lopás vétségének minősítését is, mert álláspontja szerint a bizonyítékok alapján a felelősségét legfeljebb kísérletként lehetne értékelni. Hivatkozott arra, hogy e körben a sértett előadása aggályos, mivel elkövető társai vallomása szerint is az ingatlanban értékes dolgot, pénzt nem találtak.
Sérelmezte továbbá a tippadó szerep neki tulajdonítását is, mert álláspontja szerint nem ő volt közeli viszonyban a sértettel, hanem más személy és neki lehettek olyan információi, amelyek a bűncselekmény elhatározásához vezettek. Véleménye szerint az eljárt bíróságok a bűnösségét e bűncselekmény esetében is megfelelő indokolás nélkül állapították meg.
Aggályosnak tartotta ezen kívül a másik lopási cselekmény tekintetében az elkövetési érték megállapítását is, e bűncselekmény tekintetében a sértettek szavahihetősége megkérdőjelezhető, ezért véleménye szerint az eljárt bíróságok e bűncselekmény kapcsán is megfelelő bizonyítékok és indokok nélkül állapították meg a bűnösségét.
A terhelt a felülvizsgálati indítványát a későbbiekben írásban kiegészítette.
Ebben kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság nem az elkövetéskor, hanem az elbíráláskor hatályos büntetőtörvényt alkalmazta, mert álláspontja szerint a 2013. július 1. napjától hatályos Btk. a terhére megállapított bűncselekmények kapcsán nem tartalmaz kedvezőbb rendelkezéseket.
A lőszerrel visszaélés tekintetében korábbi érveit kiegészítette azzal, miszerint nincs olyan jogszabályi előírás a lőszert találó részére, amely azonnali bejelentési kötelezettségről rendelkezne, ezért az eljárt bíróságok törvénysértően rótták a terhére a nem létező bejelentési, leadási kötelezettséget. Megismételte, hogy szándéka nem terjedt ki a lőszerek tartására és álláspontja szerint ennek ellenkezőjét kétséget kizáróan nem bizonyították az eljárás során. Vitatta azt is, hogy a tartás, mint elkövetési magatartás megvalósult, e körben arra hivatkozott, hogy a tartás polgári jogi értelemben birtoklásnak minősül, és polgári jogi szempontból az a személy tekinthető a dolog birtokosának, aki azt hatalmába keríti és viszonylag tartósan hatalmában tartja. Ez pedig esetében az alatt az öt nap alatt, amíg a lőszerek nála voltak, nem valósult meg. Álláspontja szerint cselekménye társadalomra veszélyességének szintje nem érte el a bűncselekmény megállapításához szükséges mértéket, tőle a megfelelő jogszabályok ismerete egyébként sem volt elvárható.
Mindezek alapján indítványozta az első- és másodfokú bíróság határozatainak megváltoztatását, az ellene lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alóli felmentését, és ebből következően a vele szemben kiszabott büntetés enyhítését.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta.
Rámutatott arra, hogy a Be. 423. § (1) bekezdésében foglalt törvényi tilalom miatt a jogerős határozatban megállapított tényállás nem támadható, és bizonyításnak a felülvizsgálati eljárásban nincs helye. Nincs lehetőség továbbá a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének vitatására sem.
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint, bár a terhelt az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozott, voltaképpen az eljárt bíróságok által megállapított tényállást támadta. Részletesen kifejtette az indokolási kötelezettség megsértésével kapcsolatos bírósági gyakorlat alapján, hogy a megtámadott határozatok miért nem szenvednek e hiányosságban.
A Legfőbb Ügyészség foglalkozott a felbujtóként elkövetett lopás bűntette és a társtettesként elkövetett lopás vétsége vonatkozásában előterjesztett terhelti indítvánnyal is, és arra a következtetésre jutott, hogy az e körben előterjesztett indokok alapján a felülvizsgálati indítvány szintén a törvényben kizárt.
Tévesnek tartotta a felülvizsgálati indítvány érvelését a Btk. 2. §-ának téves alkalmazásával kapcsolatban is. Kifejtette, hogy e körben nem csupán a lőszerrel visszaélést, hanem a halmazatban elbírált további bűncselekményekre vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe kell venni az alkalmazandó jog megválasztásánál. Utalt arra, hogy a másodfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, miszerint az elbírálás idejére hatályba lépett új Btk. a terheltre nézve összességében kedvezőbb.
Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat a terhelt tekintetében hatályában tartsa fenn.
A felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, részben – az alábbiak szerint – alaptalan.
I. A Kúria a következetes gyakorlatának megfelelően a felülvizsgálati indítványt minden esetben tartalma alapján bírálja el, és nem csupán arra figyelemmel, hogy az indítványozó abban melyik, a felülvizsgálatot megalapozó eljárási rendelkezést hívta fel. Így jár el a Kúria abban az esetben is, ha a felülvizsgálati indítvány előterjesztője nem jelöli meg az eljárási törvény azon rendelkezéseit, amelyek alapján a megtámadott határozatok felülvizsgálatát kezdeményezi. Jelen esetben megállapítható volt, hogy a terhelt egyfelől tartalmilag a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozva, azt sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok nem tettek eleget indokolási kötelezettségüknek a büntetőjogi felelőssége megállapításakor, másfelől azonban a Be. 416. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott büntető anyagi jogi törvénysértésre is hivatkozott.
A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelyre kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében tételesen meghatározott jogi okok alapján van lehetőség, ezen belül az a) és b) pont alapján büntető anyagi jogi szabálysértés, a c) pont alapján pedig – a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve a II-IV. pontjában felsorolt - eljárási szabálysértések esetén. A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható.
Ebből következően a felülvizsgálat során a tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem bírálható felül. Így nem vizsgálható sem a terhelt, sem a sértettek, sem a tanúk szavahihetősége, nem lehet a megállapított tényállástól eltérő vagy abban nem szereplő körülményre sem hivatkozni, így arra sincs mód, hogy a Kúria a bizonyítékokat átértékelve a jogerős határozatban írtaktól eltérő tényállást állapítson meg.
Ezzel szemben az indítványozó valójában mindhárom terhére rótt bűncselekmény esetében jórészt a bizonyítékok mikénti értékelését, illetve az eljárt bíróságok mérlegelésének és a bűnösségre levont következtetéseinek helyességét, ezen keresztül pedig a tényállás megalapozottságát támadta, amikor arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok a tényállás-felderítési kötelezettségüknek nem tettek eleget.
Emellett a terhelt a felülvizsgálati indítványában ugyan a Be. 373. § (1) bekezdésének III/a) pontjára, azaz az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozott, amely a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében ugyan felülvizsgálati ok, ám e körben a tartalma szerint ezen keresztül is a bizonyítékok helytállóságát, az eljárt bíróságok bizonyíték-értékelési tevékenységét, ezen keresztül pedig a jogerős ítéletben megállapított tényállás megalapozottságát támadta.
A Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontja szerint az indokolási kötelezettség – felülvizsgálati indítványban hivatkozott – megsértése azonban kizárólag akkor eredményezhetne felülvizsgálati eljárást is megalapozó, feltétlen hatályon kívül helyezéssel járó eljárási szabálysértést, ha a megtámadott határozat indokolása – tény- vagy jogkérdés kapcsán – oly mértékben lenne hiányos, hogy abból nem lenne megállapítható, mire alapozta a bíróság a döntését (BKv 1., BH 2010.117.).
Ilyen fokú hiányosság azonban nem állapítható meg akkor, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésekben kifejeződő jogi álláspontjukat a bíróságok mire alapozták (BH 2012. 10.).
Mint ahogyan a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatok esetében is, a bizonyítékok elfogadása és értékelése alapján levont következtetések helyessége már kívül esik a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása; ez pedig a fent kifejtetteknek megfelelően a felülvizsgálati eljárásban kizárt.
A felülvizsgálati indítványnak az előbb felsorolt állításaival ezért a Kúria érdemben nem foglalkozhatott.
II. Felülvizsgálati indítványának további részében a terhelt – elsősorban a lőszerrel visszaélés bűntette körében – tartalmilag a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjára, és részben b) pontjára alapozott kifogásokat fogalmazott meg, azt állítva, hogy e körben a büntetőjog szabályainak megsértésével került sor büntetőjogi felelősségének megállapítására, illetve vele szemben a másodfokú bíróság törvénysértően alkalmazta az elbírálás idejére hatályba lépett Btk.-t.
A lőszerrel visszaélés bűntette kapcsán hivatkozott a szándékosság, a tőle elvárhatóság és a társadalomra veszélyesség hiányára, valamint arra, hogy a tartás, mint elkövetési magatartás, annak csekély időtartamára figyelemmel, nem valósult meg.
A felbujtóként elkövetett lopás bűntette kapcsán a felbujtói elkövetői alakzat megállapítását, míg a társtettesként elkövetett lopás tekintetében a befejezett alakzat megállapítását kifogásolta.
1. Az 1978. évi IV. törvény 263/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint a lőszerrel visszaélés bűntettét az követi el, aki lőszert engedély nélkül készít, megszerez, tart vagy forgalomba hoz, míg a jelenleg hatályos Btk. 325. § (2) bekezdés a) pontja szerinti bűncselekményt az, aki kézilőfegyverhez, vadászlőfegyverhez vagy sportlőfegyverhez tartozó, csekély mennyiséget meghaladó vagy más lőfegyverhez tartozó lőszert engedély nélkül megszerez vagy tart.
A tényállás szerint a terhelt a lőszereket az élettársa tulajdonát képező családi ház felújítása során a padláson, a kéménybe rejtve találta, és azokat öt napig, a házkutatás során történt lefoglalásig tartotta magánál. A házkutatás során egy gyöngyvászon tokban 23 db kispuska lőszert, 3 db réz színű hüvelyt, 2 db gömb alakú ólom, sörétnek látszó tárgyat a hálószobában lévő szekrény harmadik polcán, 8 db géppisztolylőszert, 1 db korrodált állapotban lévő fémtárgyat pedig a nappaliban lévő éjjeliszekrény kihúzható, zárható fiókjában találtak meg. A Mauser, illetve Mannlicher típusú hadipuska-töltények 1939-es, 1940-es gyártmányúak voltak.
E kiegészített tényállás alapján a lőszereket a terhelt nem jogellenesen szerezte meg, azonban azzal, hogy azok megtalálását a rendőrségnek nem jelentette, és a lőszereket öt napig magánál tartotta, megvalósította e bűncselekmény tartással elkövetett alakzatát. Abban töretlen a bírói gyakorlat, hogy a lőszer elrejtése – különösen akkor, ha ahhoz az elkövető bármikor hozzáférhet – tartásnak minősül. A tartás időtartamának a bűncselekmény megállapíthatósága szempontjából nem volt jelentősége (EBH 2014.B.10.).
A terhelt alaptalanul hivatkozik arra, hogy polgári jogi értelemben nem volt birtokosnak tekinthető. Az engedély nélküli tartást, mint elkövetési magatartást valóban a birtok, birtoklás polgári jogi fogalma szerint, a polgári jog szabályaival összhangban kell vizsgálni és megítélni. A bírói gyakorlat értelmében a lőfegyver, lőszer birtokosának az tekinthető, aki azokat viszonylag tartósan hatalmában tartja (BH. 2007.109.). Az irányadó tényállás alapján azonban az öt napi birtoklás alapot ad a tartás, mint büntetőjogi elkövetési magatartás megállapítására. Megjegyzi a Kúria, hogy ennél jóval rövidebb időtartam is elegendő a bűncselekmény megállapítására.
2. Alaptalan a felülvizsgálati indítvány hivatkozása a szándékosság hiányára is. Indítványában maga a terhelt állította, hogy a korábbiakban is már többször talált kertépítés közben lőszert, légvédelmi lövedéket, azt bejelentette, biztosította a környezetet, értesítette az önkormányzatot, a katasztrófavédelmi szerveket, illetve rajtuk kívül a rendőrséget is. A terhelt tehát tudatában volt a laikus állampolgártól elvárható magatartásról, amikor bontás, építkezés vagy más terepmunka kapcsán lőszerek kerülnek elő.
Az eljárás során egyetlen adat sem merült fel arra, hogy a terhelt ne lenne tisztában akár azzal, hogy lőszereket talált, akár azzal, hogy azok megfelelő hatósági engedély nélküli birtoklása jogszabályba ütközik. A terhelt saját maga által sem cáfoltan tisztában volt azzal, hogy cselekvési kötelezettsége van, az pedig nem életszerű, hogy a lőszerek megtalálásától további öt napig telefonon sem tudta jelenteni, akár a rendőrségnek, akár más hatóságnak, hogy lőszereket talált.
A terhelt ezért a terhére rótt mulasztásos bűncselekményt szándékosan, de a szándékosság enyhébb alakzataként, úgynevezett eshetőleges szándékkal követte el, amikor belenyugodott abba, hogy az általa is tudott hatósági bejelentés nélkül a lőszereket magánál fogja tartani.
Éppen ezért alaptalan a hivatkozása a tőle elvárhatóság hiányára és a társadalomra veszélyesség hiányára, illetve csekély fokára is.
3. A felbujtóként elkövetett lopás bűntette vonatkozásában a Kúria már utalt arra, miszerint az elkövetési érték vitatása, valamint a terheltnek a bűncselekménnyel összefüggésben leírt tényleges magatartása a felülvizsgálati eljárásban nem képezheti vita tárgyát.
4. Téves a terhelt azon álláspontja is, miszerint vele szemben a másodfokon eljárt törvényszék törvénysértően alkalmazta az elbírálás időpontjában hatályos új Btk. rendelkezéseit.
Az 1978. évi IV. törvény 2. §-a szerint a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha azonban a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni.
E rendelkezéssel szó szerint megegyező szabályozást tartalmaz az új Btk. 2. § (1) és (2) bekezdése. Mivel a bűncselekmények elkövetése és a másodfokú elbírálás között új büntetőtörvény lépett hatályba, a törvényszék helyesen járt el akkor, amikor vizsgálta, hogy a terhelt esetében melyik büntetőtörvény eredményez enyhébb elbírálást.
Az időbeli hatály vizsgálata körében kialakult bírói gyakorlat szerint egy terhelt több cselekményének elbírálásakor egységesen kell állást foglalni abban, hogy melyik törvény alkalmazandó. Nincs helye a terhelt egyes bűncselekményei tekintetében a két törvény vegyített alkalmazására (BH 2010. 264.; BH 2004. 304.).
Az elsőfokú bíróság a terhelt felbujtóként elkövetett lopás bűntettének értékelt cselekményét az 1978. évi IV. törvény 316. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bekezdés c) és d) pontjára figyelemmel a (6) bekezdés b) pontja szerint minősítette, melynek büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
A lőszerrel visszaélés bűntettének minősítése az elkövetéskor hatályos törvény szerint az 1978. évi IV. törvény 263/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűncselekmény, melynek büntetési tétele szintén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
A terhelt fenti bűncselekményeit az elsőfokú bíróság egy eljárásban bírálta el, és e bűncselekmények miatt halmazati büntetésként egy büntetést szabott ki. Az 1978. évi IV. törvény 85. § (3) bekezdése szerint, ha a törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabb büntetési tétel felső határa a felével emelkedik. Ez a terhelt esetében két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés, mint halmazati büntetés kiszabására ad lehetőséget.
A másodfokon eljárt törvényszék a terhelt cselekményeit az új Btk. 370. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bekezdés bc) és bd) pontjára figyelemmel az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő felbujtóként elkövetett lopás bűntetteként - melynek büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés -; a Btk. 325. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző lőszerrel visszaélés bűntetteként – melynek büntetési tétele az (1) bekezdésre figyelemmel szintén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés -; és a Btk. 370. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés bc) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett lopás vétségeként minősítette, ez utóbbi bűncselekmény büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.
Az új Btk.-ban nem változtak a halmazati büntetésre és annak kiszabására vonatkozó rendelkezések, így a 81. § (3) bekezdése szerint, ha a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettő határozott ideig tartó szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel felső határa a legmagasabb büntetési tétel felével emelkedik. E rendelkezés alapján a terheltre kiszabható halmazati büntetés mértéke szintén két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Megállapítható tehát, hogy az eddig ismertetett törvényi rendelkezések alapján mind az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény, mind pedig az elbírálás idejére hatályba lépett Btk. alapján a terhelt terhére megállapított bűncselekmények miatt a halmazati büntetés kiszabására és a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó szabályok megegyeznek.
Ugyanakkor az 1978. évi IV. törvény 47. § (2) bekezdése szerint feltételes szabadságra bocsátásnak akkor van helye, ha az elítélt a börtönben végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét kitöltötte, az új Btk. azonban a 38. § (2) bekezdésében akként rendelkezik, hogy amennyiben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, és az elítélt nem visszaeső, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.
A Btk. ezen új rendelkezésére figyelemmel alkotta meg a Kúria Büntető Kollégiuma a 4/2013. (X. 14.) BK véleményét, mely szerint határozott tartamú szabadságvesztés esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi, törvény erejénél fogva kötelező időpontjára vonatkozó rendelkezés a 2012. évi C. törvény (Btk.) 2. § (1)-(2) bekezdése szerinti elbírálás fogalmába tartozik. Megváltozása alapot ad – enyhébb elbírálás címén – a módosító törvény alkalmazására.
Mindezek alapján a törvényszék az ügy másodfokú felülbírálata során törvényesen tért át az elbírálás idejére hatályba lépett új büntetőtörvény szerinti minősítésekre és jogkövetkezményekre. A terhelt terhére megállapított bűncselekmények minősítése a leírtak alapján törvényes, törvényes a terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés és mellékbüntetés mértéke is, ezért azok enyhítésére a törvényi előfeltételek hiányában a felülvizsgálati eljárásban nem kerülhetett sor.
Ezért a megtámadott határozatokat a Be. 424. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. március 10.
A Kúria Sajtótitkársága