A felperes karbantartási koordinátor munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél. A felek 2014. december 12-én írásban megállapodtak a munkaviszony közös megegyezéssel 2015. január 16-ával történő megszüntetésében. A felperes utolsó munkában töltött napja 2014. december 12-e volt. 2014. december 13-án a G.D. rendszerben az általa létrehozott fájlokat véglegesen törölte. Az alperes 2015. január 12-én azonnali hatályú felmondást közölt a felperessel az informatikai adatok törlése, szándékos károkozásra irányuló magatartás miatt. A felperes módosított keresetében az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményeként 988.000 forint megfizetését kérte. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperest terhelő marasztalás összegét 2.843.592 forintra leszállította a késedelmi kamatfizetési kötelezettség változatlanul hagyásával. A felperes perköltség fizetési kötelezettségét és illetékfizetési kötelezettségét leszállította. Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet „részbeni hatályon kívül helyezésére”, új határozat hozatalára irányult. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott. A Pp. 235. § (1) bekezdés szerinti keretek között kerülhet sor a fellebbezésben új tény állítására és új bizonyítékok előadására. Jelen esetben azonban a felperes az alperes viszontkeresete összegszerűségét a fellebbezésben nem sérelmezte. A bírói gyakorlat szerint a Pp. 247. § (2) bekezdés alapján a fellebbező fél a fellebbezési határidő leteltét követően már nem támadhatja alappal a vele szemben előterjesztett kereset összegszerűségét, ha azt sem az elsőfokú eljárás során, sem pedig a fellebbezésben nem vitatta (BH2003.449/II.). Az összegszerűség körében az elsőfokú eljárásban bizonyítás nem folyt, mert az alperes erre vonatkozó előadását a felperes nem vitatta. Ezért a Pp. 235. § (1) bekezdésbe ütközően hivatkozott új tényként arra, hogy a 2014. évi bónuszra jogosult. A fentiek alapján mindezek vizsgálatára a másodfokú bíróságnak a fellebbezési eljárási szakban jogszerűen már nem volt lehetősége, ezért az elsőfokú ítéletet megváltoztató és a felperest terhelő marasztalás összegét leszállító rendelkezése jogsértő. Erre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján azt hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság marasztalásról hozott rendelkezését helybenhagyta. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú ítéletben foglalt, a felperest terhelő alperesi perköltség összegét fellebbezés külön nem támadta, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján az elsőfokú ítélet ezen rendelkezését is helybenhagyta a jogerős ítélet erről hozott rendelkezését hatályon kívül helyezve. Megalapozatlan volt az alperes érvelése a pertárgyérték vonatkozásában. A felperes keresetével összefüggésben a pertárgyértéket a törvényszék jogszerűen állapította meg a Pp. 24. § (1) bekezdés alapján, mivel a perben sérelmezett munkáltatói intézkedés jogellenességétől függetlenül a munkaviszony az azonnali hatályú felmondás közlésével megszűnt, a jogellenesség jogkövetkezményeként az Mt. 82. § alapján pénzt követelt a felperes, ezért ennek összege alapján kell a pertárgyértéket számítani. Az új Mt. szabályozási koncepciójából következően a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja már nem értelmezhető, ha a per tárgya pénzkövetelés, azaz a munkavállaló az Mt. 82. §-ában meghatározott jogkövetkezményt érvényesít. A perben a munkaviszony vitatása az Mt. 83. §-ában szabályozott azon esetekben értelmezhető, amikor a munkavállaló kéri a jogellenesen megszüntetett munkaviszony helyreállítását. Ennek hiányában a Pp. 24. § (1) bekezdésének általános szabálya az irányadó a munkaügyi perben a pertárgy értékének meghatározásakor [1/2016. (XI.28.) KMK vélemény 10. pont].
Budapest, 2018. április 18.
A Kúria Sajtótitkársága