A terheltet – több társával együtt – a Legfelsőbb Bíróság az 1966. december 30-án meghozott ítéletével fegyveres összeesküvés kezdeményezése és vezetése bűntette [1961. évi V. törvény 116. § (3) bek.] és közveszélyt előidéző módon elkövetett rombolás bűntette [1961. évi V. törvény 125. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont] miatt halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A főbüntetést 1967. február 17. napján végrehajtották.
A jogerősen megállapított történeti tényállás lényege szerint a terhelt és az ügy II. rendű terheltje 1965 nyarától kezdődően egy államellenes szervezkedés létrehozását határozták el, amelynek céljául tűzték ki, hogy az államhatalmi szerveket megtámadják, azokat likvidálják és átveszik a hatalmat. Céljuk megvalósítása érdekében fegyvereket és robbanóanyagot szereztek.
1966 márciusában elhatározták, hogy a Budapest-Székesfehérvár-Szombathelyi vasútvonalat A. és V. között felrobbantják. Az a.-i vasútállomástól mintegy másfél kilométernyire választották ki a robbantás helyét. A robbanás 1966. március 28-án hajnali 4 órakor következett be. A vasúti pályatest külső sínszála 80 cm-es darabon kiszakadt. Ennek következtében az A. felé haladó tehervonat mozdonya 4 óra 35 perckor kisiklott. Személyi sérülés nem történt. A Magyar Államvasutakat a robbantással kapcsolatosan 42.423 forint kár érte. A forgalom több órán át szünetelt. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint csupán a véletlenen múlott, hogy a robbantásnak nem lett sokkal súlyosabb következménye. Amennyiben a tényállásban említett tehervonatnak nincs négy és fél órás késése, az esetben a robbantást követően elsőnek egy, a menetrend szerint közlekedő munkásvonat haladt volna keresztül a felrobbantott pályatesten. Mivel a személyvonat haladási sebessége itt kb. 70 km-es, vagyis lényegesen nagyobb, mint a kisiklott tehervonaté, úgy a személyvonat kisiklása esetén be nem látható következményekkel járó súlyos tömegkatasztrófa következhetett volna be.
A terhelt elítélésének – az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvény alapján történő – semmissé nyilvánítását a bíróság 1992-ben megtagadta.
A néhai terhelt leánya perújítási kérelemként megnevezett indítványában az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvény alapján édesapja egykori elítélése semmisségének megállapítását kérelmezte. Arra hivatkozott, hogy az édesapja és társai ellen folyamatban volt büntetőeljárás során megállapított tényállásban nem rögzítették, miszerint a támadást egy szovjet katonai szerelvény ellen kívánták intézni, sőt, ezt a tényt az eljárt hatóságok az egész eljárás során megpróbálták titokban tartani. Ez pedig olyan új tény, amellyel a tényállás kiegészítése már alapot ad az 1989. évi XXXVI. törvény szerinti semmisség megállapítására.
Az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvény az alábbiak szerint rendelkezik:
„1. § Az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint az ezzel bűnhalmazatban – harci cselekmények során – elkövetett emberölés, rablás, közveszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők.
2. § A Kúria – a legfőbb ügyész indítványára, illetve az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére – semmisnek nyilváníthatja az 1. §-ban meghatározott időhatáron belül, a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti elítélést.
3. § Az elítélt vagy hozzátartozója kérheti a Kúriától az 1. §-ban meghatározott időhatáron kívüli, de az említett időszak eseményeivel kapcsolatos politikai vagy méltányolható körülmények között elkövetett más bűncselekmény miatti elítélésnek a semmissé nyilvánítását.”
A semmisségi törvény 5. §-a szerint politikai bűncselekményen a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény IX. Fejezetében – a 131. § kivételével –, és a 312-313., 316., valamint 320. §-ában meghatározott bűncselekményeket kell érteni; az 1961. évi V. törvény 190. §-ának (1)-(2) bekezdése szerinti közveszélyokozás köztörvényi bűncselekmény.
A semmisségi törvény 5. §-ában foglalt értelmező rendelkezés alapján a terhelt mindkét cselekménye semmisség alá esne, ha azt a terhelt a törvény 1. §-ában megállapított időhatáron belül – azaz 1956. október 23. és 1963. április 4. között - követte volna el, mivel a terhére megállapított cselekmények az 1961. évi V. törvény IX. fejezete szerinti állam elleni bűncselekmények közé tartozik, így azok politikai bűncselekmények.
A cselekmény elkövetési ideje azonban 1966. március 28., azaz nem a törvény erejénél fogva semmisnek tekintendő cselekmények törvény által megállapított időhatáron belüli.
A semmisségi törvény az 1963. április 4-e után elkövetett politikai cselekmények esetében a kérelem alapján a Kúria hatáskörébe utalja annak eldöntését, hogy az elkövetett cselekmény az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeivel kapcsolatos volt-e.
A semmisségi igazolás kiadása iránti eljárásban kizárólag az a meghatározó, hogy az elítélés alapját milyen bűncselekmény képezte, azt az érintett ítéletben miként minősítették. Az alapügy felülbírálatára, illetőleg az ügy újratárgyalására vagy az alapítéletben alkalmazott jogi minősítés megváltoztatására nincs törvényes lehetőség. Arra sincs jogi lehetőség, hogy a büntetőeljárási törvény szerinti perújítást a bíróság azért rendelje el, hogy az egykori elítélést semmissé lehessen nyilvánítani.
A Kúria álláspontja szerint a szabadságharc leverése (1956. november 11.), ezzel párhuzamosan a harci cselekmények befejeződése, majd az 1956. decemberi munkás-sortüzekkel kezdődő, és egészen 1959-ig tartó megtorlás után mindenki számára világos volt, hogy az 1956-os forradalom folytatására nincs esély. Ezért a forradalmi események végétől, a szabadságharc leverésétől számított kilenc év elteltével elkövetett cselekményeket nem lehet összefüggésbe hozni 1956-tal. Így az 1966-ban elkövetett cselekmény nem tekinthető az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeivel kapcsolatosnak.
Emellett a terhelt az összeesküvésen kívül – amelyre a már kifejtettek szerint akár az 1989. évi semmisségi törvény, akár az 1992. évi semmisségi törvény alapján kiterjedne a semmisség – közveszélyt előidőző módon rombolást is elkövetett. E cselekmény, bár szintén az 1961. évi V. törvény IX. fejezetébe foglalt tényállás alapján volt büntethető, és így a semmisségi törvény által politikai bűncselekményként értékelt rombolás bűntettének minősített esete, szerint szintén nem hozható összefüggésbe az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeivel.
A politikai indíték figyelmen kívül hagyása esetén e cselekmény közveszélyokozásként és a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntettként minősülne, ekként pedig nem is esne a semmisség alá. Az pedig, hogy a robbantás valódi célja szovjet katonai szerelvény vonulásának megakadályozása volt, egyrészt jogerős határozatok szerinti tényállásból – melyhez a Kúria kötve van – nem olvasható ki, másrészt a cselekmény jogi minősítésén semmit nem változtatna.
Ezért a Kúria a terhelt elítélésének semmissé nyilvánítás igazolása iránti kérelmét az 1989. évi XXVI. törvény 3. §-a alapján elutasította.
Budapest, 2015. szeptember 21.
A Kúria Sajtótitkársága