Mfv.III.10.846/2012.
A felperes keresetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Nemzetközi és Európai Uniós Főosztálya és az Egészségbiztosítási Felügyelet határozatainak bírósági felülvizsgálatát kérte. A társadalombiztosítási szervek a felperes külföldi gyógykezelés költségeihez szükséges támogatás iránti kérelmét elutasították, hivatkozva a külföldi gyógykezelésekkel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 227/2003.(XII.13.) Korm. rendelet (Kr.) 2. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdéseire, ami alapján a külföldi gyógykezelés költségeihez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár abban az esetben tud támogatást nyújtani, amennyiben a rendelet által meghatározott szervek szakmai támogató javaslata áll rendelkezésre, azonban a hivatkozott szakmai testületek a felperest illetően nem támogatták a külföldi gyógykezelést, ezért a kérelmét elutasították. A felperes szerint a közigazgatási eljárásban részt vett szakértői szervek megalapozatlan, szakszerűtlen és terhére elfogult szakvéleményt terjesztettek elő, mivel az általa Németországban igénybe vett - Magyarországon el nem érhető - műtéti eljárás szakmailag mindenképpen indokolt és helyes döntés volt és a jogszabály rendelkezéséből az következik, hogy szakmailag támogató javaslat esetén az egészségbiztosítási pénztár köteles a kért támogatást megadni.
Az ügyben előterjesztett felülvizsgálati kérelem alapján, a Kúria abból indult ki, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a külföldi gyógykezeléseinek költségeihez támogatást nyújthat, ha a külföldi gyógykezelésre jogosult személy rendelkezik az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ támogató javaslatával. A külföldi gyógykezelés akkor indokolt, ha a külföldön már alkalmazott gyógymód a gyakorlatban is eredményesnek bizonyult és esélye van a beavatkozási sikerességének, továbbá hazai egészségügyi intézményben a gyógymód alkalmazásának nincsenek meg a feltételei és azok külföldi szakember meghívásos közreműködésével sem teremthetőek meg. Az Alaptörvény a korábbi Alkotmányhoz hasonlóan deklarálja a testi és lelki egészséghez való jogot, azonban nem írja elő azt is, hogy annak a lehető legmagasabb szintűnek kell lennie. A kötelező társadalombiztosítás körébe tartozó ellátási jogosultság viszont már valóságos alanyi jog. Mindebből az következik, hogy alanyi jogon nem tarthat igényt egyetlen egy állampolgár, biztosított sem a lehető legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz. A szakvélemények szerint a felperes betegségének gyógyítására többféle, Magyarországon is alkalmazott gyógymód lehetséges. Ehhez képest a felperes egy Németországban alkalmazott gyógymódot kiválasztva kérte a támogatást, amit a szakmai szervezet nem javasolt és nem talált elfogadhatónak. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU általános irányelve szerint a betegjogok biztosítása mellett továbbra is a tagállamok határozzák meg nemzeti jogszabályaikban, hogy közegészségügyi rendszerük és szociális biztonsággal kapcsolatos jogszabályaik alkalmazásában ki tekintendő biztosított személynek, és a tagállamok előzetes engedélyhez köthetik a más tagállamban nyújtott kórházi ellátás költségeinek a nemzeti rendszer általi átvállalását. Ezen Irányelvben foglaltaknak megfelelően alkotta meg a Kormány a hivatkozott rendeletét és tette engedélyezhető – a rendelet által megkövetelt feltételek beállta esetén – a külföldi gyógykezelés költségeinek támogatását. A feltétel az adott szakmai szervezetek javaslata lett volna, ami a felperes esetében nem teljesült, mert betegségét a magyarországi lehetséges gyógymódokat értékelve a szakmai szervezet úgy ítélt meg, hogy nem szükséges a határon túli gyógykezelés. Mindezen indokokra figyelemmel a felperes támogató javaslattal nem rendelkezett, így nem is volt mód a támogatás nyújtásának kérdése eldöntését mérlegelni, mivel a jogszabály nem írja elő kötelezően a külföldi gyógykezelés támogatását még arra az esetre sem, ha a biztosított támogatói javaslattal rendelkezik.
Budapest, 2013. október 2.
A Kúria Sajtótitkársága