A felperes kormánytisztviselői jogviszonyban állt az alperessel. A munkáltató 2014. januárjában megkereste NAV Vám- és Pénzügyőrség Főigazgatósága vezetőjét annak közlésére, hogy a megelőző elmúlt hat hónapban a felperes, illetve más alkalmazottai mely időpontban léptek ki Ukrajnába személygépkocsijukkal. A főigazgatóság három évre visszamenőleg szolgáltatott ezzel kapcsolatos adatot. Erre figyelemmel az alperes 2014. februárjában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 63. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozva felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát arra hivatkozva, hogy kormánytisztviselői hivatalához méltatlan magatartást tanúsított, mivel hivatali munkaideje alatt tankolás céljából többször átlépte a magyar–ukrán határt (2012. évben hét alkalommal, 2013 évben egy alkalommal). Terhére rótták, hogy a munkavégzést igazoló okmányok vezetése során szabálytalanul járt el, azokat rendszertelenül, hiányosan vezette, eltávozásait nem tüntette fel a jelenléti íven, egy alkalommal azt rendkívüli munkavégzésként jelölte meg. Ezen többször ismétlődő cselekményével olyan magatartást tanúsított, amely az általa betöltött beosztás tekintélyét, a munkáltató jóhírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalmat súlyosan rombolta.
A felperes keresete alapján eljárt elsőfokú bíróság a felmentés jogellenességét állapította meg, a törvényszék azonban elutasította a keresetet.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria közbenső ítéletével a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítélete azon rendelkezését, melyben az alperesi intézkedés jogellenességét állapította meg. Kifejtette, hogy a Kttv. szabályai nem írják elő kötelező módon a munkáltatónak, hogy a kormánytisztviselő terhére rótt kötelezettségszegést fegyelmi eljárás keretében vagy méltatlanság címén történő felmentés során bírálják el. A Kttv. 64. § (1) bekezdése szerinti méltatlanság címén történő felmentésre általában akkor kerülhet sor, ha a kormánytisztviselő jellemzően egyszeri, súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az általa betöltött beosztás tekintélyét vagy a munkáltatója jórhírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja, amely miatt nem várható el, hogy a munkáltató a jogviszonyát a továbbiakban fenntartsa.
Ha a kormánytisztviselő e magatartásával munkaköri kötelezettségét is vétkesen megszegi, a munkáltató jogszerűen úgy is dönthet, hogy a kormányzati szolgálati viszonyból származó kötelezettségek vétkes megszegése miatt fegyelmi eljárást rendel el és ennek keretében kísérli meg a tényállás pontos feltárását és az összes körülmény mérlegelésével dönt a kormányviselővel szembeni jogkövetkezmények alkalmazásáról. Ebben az esetben azt kell bizonyítania, hogy a kormánytisztviselő a jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegte és nem azt, hogy a kötelezettségszegést is megvalósító magatartás a kormánytisztviselő által betöltött beosztás tekintélyét vagy a munkáltatója jóhírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja. A munkáltató a kormánytisztviselő magatartását értékelve dönthet arról, hogy fegyelmi eljárást rendel-e el és ennek keretében kísérli-e meg a tényállás feltárását és dönt a jogkövetkezményekről vagy felmentéssel szünteti-e meg a jogviszonyt.
A perbeli esetben a munkáltató a felmentés mellett döntött, így azt kellett vizsgálni, hogy az a megfelelt-e a Kttv. 64. § (1) és (3) bekezdésének. A peres eljárás során bizonyítást nyert, hogy a felperes az objektív egy éves határidőn belül 2013. évben egy esetben Ukrajna irányában elhagyta az országot és a munkaidő-nyilvántartás szerint ekkor dolgozott, így valós volt a felmentő okirat azon megállapítása, hogy nem megfelelően vezette a munkaidő-nyilvántartást. Bár állítása szerint ekkor a már teljesített munkavégzését „csúsztatta le”, azonban ezen állítás valóságtartalma esetén is e körülményt regisztrálnia kellett volna a munkaidő-nyilvántartásban. Ez a magatartása vétkes kötelezettségszegésnek minősül, így a felmentésben megjelölt ezen ok valós volt. A Kttv. 63. § (3) bekezdése szerint azonban a felmentés indokának nemcsak valósnak, hanem okszerűnek is kell lennie. Bár a felperes megsértette a munkaidő-nyilvántartás szabályszerű vezetésére vonatkozó rendelkezést, ebből a tényből okszerűen nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy e cselekménye alkalmas volt az általa betöltött beosztás tekintélyének vagy a munkáltató jóhírnevének, illetve a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalomnak a súlyos rombolására és emiatt ne lett volna elvárható a munkáltatótól a jogviszony fenntartása. Az alperes által kibocsátott felmentés indoka így valós volt, de nem volt okszerű, így nem felelt meg a méltatlanság címén történő felmentésre vonatkozó jogszabályi feltételeknek.
Budapest, 2017. október 30.
A Kúria Sajtótitkársága