A felek közötti jogvita adójogi jogviszonyból ered, ezért elbírálására az adójogi eljárási és anyagi jogi rendelkezések az irányadók, tehát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) szabályai.
Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az egyik keresettel támadott határozat (NGM/7607/2/2011.számú) felügyeleti intézkedés keretében hozott határozat, amely kapcsán nincs lehetőség bírósági felülvizsgálatra. Tévesen utalt azonban arra, hogy e határozat ellen a bírói utat a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 337.§-a, illetve a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 109.§ (1) bekezdése és 115.§-a zárja ki. A per ideje alatt ugyanis felügyeleti intézkedés nem volt folyamatban, a per tárgyalása nem került felfüggesztésre, és a közigazgatási határozat a per során ügyészi óvás miatt sem került módosításra, ezért a Pp. 337.§ (2)-(3) bekezdései szerinti törvényi tényállás jelen ügyben nem alkalmazható. Adóügyben továbbá a bírósági felülvizsgálatot nem a Ket., hanem az Art. 143.§ (1) bekezdése szabályozza, amely értelmében az adóhatóság másodfokú jogerős határozatát – a fizetési könnyítés engedélyezése tárgyában hozott, illetőleg az elsőfokú határozat megsemmisítését elrendelő határozat kivételével – a bíróság az adózó kérelmére jogszabálysértés esetén megváltoztathatja, vagy hatályon kívül helyezi, és ha szükséges az adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja. Bírósági felülvizsgálatra tehát csak a másodfokú adóhatóság jogerős határozattal szemben kerülhet sor. A Ket. szerinti felügyeleti eljárás helyett az Art. 141.§ (1) bekezdése rendkívüli jogorvoslatként a felügyeleti intézkedést tartalmazza. Az Art. felügyeleti intézkedésre vonatkozó speciális szabályai felülírják a Ket. rendelkezéseit. Az Art. 141.§ (3) bekezdése értelmében felettes adóhatóság, illetve az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV felügyeletére kijelölt miniszter a jogszabálysértő határozatot (intézkedést), önálló fellebbezéssel megtámadható végzést megváltoztatja, megsemmisíti, amennyiben szükséges új eljárás lefolytatását rendeli el, vagy az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja, tehát a felügyeleti intézkedésről határozatot (végzést) hoz. Az új eljárásra utasítás a felettes szerv megítélésének függvénye, és nem minden esetben következménye a határozat megsemmisítésének. Az Art. 141.§ (4) bekezdése szerinti szabály miatt a felügyeleti intézkedés keretében nem hozható olyan döntés, amely az adókötelezettséget, az adó alapját, az adó összegét, a költségvetési támogatás alapját, összegét az adózó terhére változtatja meg. Amennyiben a felettes adóhatóság, vagy az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV felügyeletére kijelölt miniszter megállapítása szerint a felülvizsgálat döntés (intézkedés) súlyosításának lenne helye, úgy a jogszabálysértő döntést (intézkedést) megsemmisíti és új eljárás lefolytatását rendeli el. A kétféle jogorvoslati lehetőség (a fellebbezés és a felügyeleti intézkedés) közötti fő különbség abban áll, hogy a fellebbezési eljárás keretében hozott másodfokú döntéssel szemben az adózónak van lehetősége bírósági felülvizsgálatot kezdeményezni, a felügyeleti intézkedés keretében hozott döntés kapcsán azonban az Art. hatályos szabályai nem adnak lehetőséget bírói felülvizsgálatra. A további jogorvoslat lehetőségének hiánya miatt tartalmazza az előzőekben ismertetett törvényhely, hogy felügyeleti intézkedés keretében a döntés súlyosítására nincs lehetőség, illetőleg, amennyiben a döntés súlyosításának lenne helye, úgy a felettes szervnek új eljárás lefolytatását kell elrendelnie, így az eredeti döntéshez képest az adózóra nézve súlyosabb döntéssel szemben ismételten megnyílik az érdemi jogorvoslat, a bírói út lehetősége. E szabályok tehát a súlyosítási tilalomra vonatkozó felperesi keresetben, illetve jogerős ítéletben is nevesített Art. 142.§ -a szerinti szabályozáshoz képest ugyancsak speciálisak.
Az Art. 43.§-a rögzíti az adózó befizetéseire, túlfizetés elszámolására, a visszatérítéssel kapcsolatos adózói igények elbírálására vonatkozó speciális adójogi rendelkezéseket. Ezek értelmében az adóhatóság az adózó adókötelezettségét és költségvetési támogatási igényét, valamint az ezekre teljesített befizetést és kiutalást az adózó adószámláján tartja nyilván. Ha az adózó az adott adóra adótartozásánál nagyobb összeget fizetett be az adóhatósághoz (túlfizetés), az adóhatóság a túlfizetés összegét az adózó kérelmére az általa nyilvántartott más adótartozásra számolja el. A túlfizetés visszaigényléséhez való jog elévülését követően az adóhatóság a túlfizetés összegét hivatalból az általa nyilvántartott, az adózót terhelő más adótartozásra számolja el, vagy adótartozás hiányában azt hivatalból törli. (Art.43.§ (5) bekezdése). Ha az adózónak nincs adótartozása és bevallási kötelezettségének eleget tett, akkor rendelkezhet az Art. 43.§ (6) bekezdése értelmében a fennmaradó összeg visszafizetéséről. Az Art. 43.§ (7) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a tévesen befizetett összeg visszafizetését a befizető a túlfizetésre vonatkozó szabályok szerinti igényelheti, amennyiben az adóhatóságnál nyilvántartott tartozása nincs.
A Kúria a rendelkezésére álló iratokból – felek által sem vitatottan – megállapította, hogy az NGM/7607/2/2011. számú határozat megsemmisítő rendelkezései folytán hatályukban fennmaradtak, jogerősnek és végrehajtandónak tekintendők azok az első fokú önkormányzati adóhatósági határozatok, amelyek a felperest 2006-2009. évekre építményadó megfizetésére kötelezték. Az építményadó fizetési kötelezettséggel kapcsolatos jogerős határozatokra figyelemmel pedig minden felperesi befizetést az adóhatóságnak az Art.43.§-ának megfelelően el kellett számolnia. Az alperes emiatt jelen ügyben keresettel támadott másik határozatában (B-HAT/913-2/2011.) törvényesen állapította meg, hogy a felperes számláján az építményadó jogszerű előírása miatt tartozatlan fizetés, vagy túlfizetés nem áll fenn, illetve csak 161 Ft tekintetében mutatkozik, figyelemmel arra is, hogy 2009. évre a felperes az adót nem fizette meg.
A visszatérítési igény illetve túlfizetés kapcsán előterjesztett kérelem tárgyában hozott adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálata során nem kerülhet sor az adófizetési kötelezettséget előíró, egyes adóéveket érintő adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálatára. Közigazgatási perekben a bíróság mindig csak az adott konkrét keresettel támadott határozat jogszerűsége tárgyában dönthet a határidőn belül előterjesztett kereseti kérelem alapján (Art. 143.§ (1) bekezdése). A bíróság tehát jelen ügyben csak azt vizsgálhatta, hogy fennállt-e vagy sem túlfizetés az adófolyószámlán, jogszerű-e vagy sem a visszatérítésre vonatkozó igény az adójogi szabályok szerint.
Nincs ügydöntő jelentősége az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés utólagos törlésének, módosításának az adóalanyiság tekintetében a Htv. 52.§ 7. pontja, továbbá 11.§ (1) bekezdése, 12.§ (1) bekezdése értelmében. E rendelkezések szerint ugyanis azt a személyt kell az ingatlan tulajdonosának, az adó alanyának tekinteni, akit az adóév első napján az ingatlan-nyilvántartás feltüntet, vagy széljegyez. Hangsúlyozza e körben a Kúria, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 80.§ (1) bekezdésének c) pontja lehetőséget ad illeték visszatérítésre abban az esetben, ha jogügyletet a felek közös megegyezéssel az eredeti állapot helyreállításával megszüntetik, vagy az erre jogosult, a jogügylettől eláll, és ezt ingatlan esetén az ingatlanügyi hatóság határozata igazolja. A Htv. és az Art. azonban nem tartalmaz olyan szabályozást, amely az eredeti állapot helyreállítására tekintettel adó visszatérítés iránti kérelem benyújtását, teljesítését, tartozatlan fizetés (túlfizetés) megállapítását megengedné. A jelen ügyre irányadó közjogi szabályozás nem teszi lehetővé a visszatérítés iránt előterjesztett felperesi kérelem teljesítését azon oknál fogva sem, hogy adófizetési kötelezettségét bíróság által felül nem vizsgálható, jogerős és végrehajtható adóhatósági határozatok tartalmazzák. Az előzőekben részletezett közjogi szabályozás azonban nem akadálya annak, hogy az ingatlan adás - vételi szerződést kötő, majd ezt felbontó felek egymással a szerződéseik és a polgári jog szabályai szerint elszámoljanak.
Budapest. 2013. április 11.
A Kúria Sajtótitkársága