I. A vádlottat a törvényszék a 2015. január 26-án kelt ítéletével a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és d) pontjai szerint minősülő emberölés bűntette és a Btk. 366. § (1) bekezdés b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntette miatt halmazati büntetésül 20 évi-fegyházban végrehajtandó-szabadságvesztésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte, egyben megállapította, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott és a sértett 2005. évben ismerkedtek meg, majd rövid idő múlva, 2006-ban élettársi kapcsolatot létesítettek, amely 2012 nyarán megszakadt és külön költöztek.
A vádlott ezt nem tudta feldolgozni, ezért elhatározta, hogy a sértettet lakásában megvárja és megöli.
2012. október 1-jén a vádlott a sértett házához ment, annak bejárati ajtaját a nála lévő kulccsal kinyitotta, majd felment a III. emeletre és a sértett lakásába bement és a nála lévő szúró-, ütőeszközöket magához vette és a WC-ben elbújt.
Amikor a sértett hazaért, a konyhába ment, a vádlott a WC-ből kijött és a nála lévő eszközökkel rátámadt s ismeretlen mechanizmussal bántalmazta, amelytől a sértett összesen 19 rendbeli sérülést, a koponyacsont többszörös darabos törését, agyroncsolódást, a nyaki erek, fejbiccentő izom, verőér és gyűjtővisszér, bolygóideg, illetve a nyelőcső többszörös átmetszését szenvedte el, amelyektől a sértett az előszobában összeesett és 3-5 perc alatt kivérzett, és meghalt.
II. Az ítélőtábla a 2015. szeptember 2-án kelt ítéletével a vádlottat az ellene a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és d) pontjai szerint minősülő emberölés bűntette és a Btk. 366. § (1) bekezdés b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntette miatt emelet vád alól felmentette.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet tényállásából egyes részeket mellőzött és további ténymegállapításokkal egészítette ki.
III. A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a másodfokú határozat hatályon kívül helyezése és az ítélőtábla új másodfokú eljárás lefolytatására utasítása érdekében. A fellebbezést a Legfőbb Ügyészség is fenntartotta.
IV. A Kúria a nyilvános ülésen a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Kúria megállapította, hogy ítélőtábla okszerűen mellőzte az elsőfokú ítélet tényállásából azokat a megállapításokat, amelyeknek sem tényszerű alapja, sem logikai magyarázata nem volt, és egészítette ki következtetés útján megállapítható tényekkel.
A másodfokú bíróság nem a tényeket értékelte újra, hanem a tényekből eltérő következtetéseket vont le. Erre pedig a Be. 352. § (1) bekezdés b) pontja alapján törvényes lehetősége volt, ugyanis az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés b) és d) pontja szerint teljes egészében megalapozatlan volt.
A törvényszék nem a Be. 75. §-ának megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, miáltal a bizonyítás legalapvetőbb szabályai is sérelmet szenvedtek az alábbiak miatt.
A Be. 75. § (1) bekezdése szerint a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni.
Tévedése arra vezethető vissza, hogy a törvényszék ezzel szemben elsődlegesen az indítékot vizsgálta, és amikor egyébként tényszerű adatok nélkül arra a következtetésre jutott, hogy csak és kizárólag a vádlottnak volt indítéka a sértettet megölni, ezt követően a bizonyítási eljárást is ennek megfelelően folytatta le, és minden olyan bizonyítékot, amely ebbe a koncepcióba nem illett bele azt elvetette.
Összességében tehát az indíték szem előtt tartásával mérlegelte a bizonyítékokat és ennek megfelelően állapította meg a tényállást.
Az indíték nem tartozik a jogilag releváns tények körébe, ugyanis az emberölés akkor is megállapítható, ha az indíték, a motívum nem nyert egyértelmű és kétséget kizáró tisztázást, viszont az indíték önmagában nem elégséges a bűnösség megállapításához.
Összefoglalva: az elsőfokú bíróság az indítéknak rendelte alá a tényeket és nem fordítva, vagyis nem a kétséget kizáróan bizonyított tényekből vont következtetést az indítékra.
Bizonyíték az amely egyéb törvényes feltételek esetén büntetőjogilag releváns tényre vonatkozik, és alkalmas a vád tárgyává tett tények közvetlen vagy közvetett bizonyítására.
A közvetett bizonyíték közvetlenül nem a büntetőjogilag releváns tényre vonatkozik, hanem csak olyan közbenső tényre, körülményre amely csak valamely más bizonyítékkal összekapcsolva alkalmas a tényállás megállapítására. Ebben az esetben, ha nem áll rendelkezésre közvetlen bizonyíték, akkor ezen közvetett bizonyítékoknak egy olyan zárt láncolatot kell alkotniuk amely kizár minden más lehetőséget.
Az indíték viszont viszont nem bizonyíték, hanem a bizonyított tényekből megállapítható olyan lélektani folyamat amely egyrészt anyagi jogi fogalom, másrészt nem tartozik a törvényi tényállás keretébe.
Összességében megállapítható, hogy az elsőfokú bíróságnak nem állt rendelkezésére egyetlen olyan bizonyíték sem, amely a vádlott cselekményével lett volna összefüggésben.
A kihallgatott nagyszámú tanú, a bűncselekmény elkövetése szempontjából nem meghatározó tényekkel körülményekkel kapcsolatosan tettek vallomást, nevezetesen a vádlott és a sértett kapcsolatáról, a vádlott személyiségéről, szokásairól.
A nyomozás során és a bíróság által kirendelt szakértők pedig kizárólag a bűncselekmény elkövetésének körülményeiről, a helyszínen rögzített nyomokról és jelenségekről nyilatkoztak amelyek nem hozhatók összefüggésbe a vádlottal.
Megfelelő bizonyítékok hiányában az elsőfokú bíróság abból kiindulva, hogy kizárólag a vádlottnak volt indítéka, arra a következtetésre jutott, hogy csakis a vádlott lehetett az elkövető, ezért a helyszínen talált nyomokat tényként kötötte össze a vádlott személyével,
Ennek megfelelően helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a vádlott bűnösségének egyértelmű és minden kétséget kizáró bizonyítása nem történt meg, ezért a másodfokú bíróság felmentő rendelkezést hozott, ugyanis az esetleges hatályon kívül helyezéstől sem volt várható eredmény.
Ekként a Kúria a Be. 397. § alapján a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Budapest, 2016. április 25.
A Kúria Sajtótitkársága