A törvényszék a 2014. február hó 26. napján kelt ítéletével a VIII. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli az 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) 252. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő vesztegetés bűntettében, és ezért őt 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A másodfokú bíróságként eljáró ítélőtábla a 2015. február 26. napján kelt ítéletével a VIII. rendű vádlottat az ellen 2 rendbeli vesztegetés bűntett miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítéletet ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést a VIII. rendű vádlott terhére, a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett, mivel álláspontja szerint a vesztegetés bűntettével valóságos anyagi halmazatban kell megállapítani a hűtlen kezelés bűntettét.
A Legfőbb Ügyészség a fellebbezést módosított tartalommal fenntartotta.
Sérelmezte, hogy az ítélet nem állapította meg azt, hogy a VIII. rendű vádlott a hitelek előterjesztése és folyósítása során vagyonkezelőnek minősült, és elkövette a hűtlen kezelés bűntettét.
Indítványozta, hogy a Kúria a nyilvános ülésen a Be. 352. § (2) bekezdés a) pontja szerint az iratok tartalma alapján az ítéleti tényállást egészítse ki, majd az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú ítéletet a Be. 398. § (1) bekezdése alapján változtassa meg és állapítsa meg a VIII. rendű vádlott bűnösségét a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, továbbá vele szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.
A fellebbezést azonban a Kúria nem találta alaposnak.
Nem megalapozatlansági ok az, ha az alapügyben eljárt bíróságok nem rögzítenek a tényállásban olyan – a vádlott bűnösségét érintő – tényeket vagy körülményeket, amelyeket a vádirat sem tartalmazott, és erre vonatkozó bizonyítási indítvány sem merült fel sem a vád, sem a védelem részéről, de a vád tárgyává tett tényállás hivatalból sem indokolta további bizonyítás felvételét.
A Legfőbb Ügyészség indítványa ugyanis a tényállás olyan kiegészítésére irányult, amely nem része a megyei főügyészség vádiratának, mivel a VIII. rendű vádlottal szemben hűtlen kezelés bűntette miatt nem emelt vádat, vagyis azt, hogy vagyon kezelői megbízatása lett volna, és a vagyonkezelői kötelezettség megszegésével vagyoni hátrány okozott volna.
Ennek megfelelően az ugyanezen a napon benyújtott vádirat értelemszerűen a hűtlen kezelés bűntettének tényállási elemeit még csak közvetett formában sem tartalmazta, nevezetesen azt, hogy a VIII. rendű vádlottat idegen vagyon kezelésével bízták meg, más szóval vagyonkezelő lett volna, hogy a vagyonkezelői kötelességeit megszegte, és ezzel okozati összefüggésben vagyoni hátrányt okozott volna, és az milyen tételekből tevődött össze, és pontosan milyen összegű volt.
A Be. 2. § (4) bekezdése szerint a bíróság köteles a vádat kimeríteni, de a vádon túl nem terjeszkedhet.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Legfőbb Ügyészség által indítványozott kiegészítések olyan tényekre vonatkoztak, amelyek nem képezték a vád tárgyát, vagyis az irányadó tényállás e tényekkel történő kiegészítése a vádon történő olyan túlterjeszkedés lenne, amely a vádelv törvényes követelményét sértené.
A harmadfokú bíróság tehát túlterjeszkedne a vádon, ha olyan cselekményt vagy részcselekményt is elbírálna, amelyet a vádló nem tett vád tárgyává.
Ekként a Kúria a Be. 397. § alapján a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Budapest, 2016. január 6.
A Kúria Sajtótitkársága