I. A törvényszék III. rendű terheltet folytatólagosan és társtettesként elkövetett csalás bűntette [1978. évi IV. törvény 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) és c) pont, (6) bekezdés b) pont] miatt 2 év 4 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt ítélőtábla a terheltet illetően mellőzte a rendelkező részben szükségtelenül megjelölt – a társtettességre és a folytatólagos elkövetésre utaló – törvényhelyeket, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be különleges eljárás lefolytatása iránti indítványt, melyben a Be. 555. §-ára hivatkozva kérte, hogy szabadságvesztéséből feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját módosítsák háromnegyedről kétharmadra. Beadványának indokolásában a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó szabályokra hivatkozva kifejtette, hogy ügyében a másodfokú elbíráláskor már hatályos 2012. évi C. törvény (Btk.) szerinti kétharmadban kellett volna meghatározni kedvezményes szabadulásának legkorábbi időpontját.
A törvényszék a Be. 557. § (1) bekezdésén alapuló különleges eljárást lefolytatta és végzésével a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés utólagos módosítására irányuló kérelmet – hivatkozva a Bv. tv. 436. §-ának (2) bekezdésére is – elutasította. Tájékoztatta egyúttal a terheltet arról, hogy kérelmét „a szóba jöhető rendkívüli jogorvoslat kapcsán esetlegesen szükségesnek mutatkozó további intézkedések megtétele végett a Kúriához terjeszti fel”, amelyet meg is tett.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak, mert az a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti feltételeknek nem felel meg. Az anyagi jogszabálysértéshez ugyanis nem társult törvénysértő büntetés, mivel a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározása – hivatkozva a Kúria állandósult gyakorlatára – nem a büntetéskiszabás része.
III. A Kúria azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati indítvány nem arra jogosulttól származik és a törvényben kizárt.
IV. A határozat elvi tartalma:
A III. rendű terheltnek az elsőfokú bírósághoz érkezett indítványa nem felülvizsgálati indítvány. A terhelt nem rendkívüli jogorvoslati eljárás (felülvizsgálat), hanem különleges eljárás lefolytatását kérte. Ennek megfelelően beadványában az alkalmazandó jogszabályhelyet is kifejezetten megjelölve kezdeményezte a törvényszék döntését.
A terhelt később sem nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Márpedig a felülvizsgálati indítvány előterjesztésére a törvény által feljogosított személyek indítványát a különleges eljárást lefolytató törvényszék intézkedése - mellyel a terhelt kérelemének elbírálása után a Kúriához, rendkívüli jogorvoslati eljárást indítva az iratokat hivatalból megküldte - nem pótolhatja
Ezáltal ugyanis az elsőfokú bíróság maga lépett fel indítványozóként anélkül, hogy a Be. 417. § (1) bekezdés II. pontja ezt a jogosultságot számára biztosította volna. A bíróság legfeljebb azt tehette volna meg, hogy a megállapítani vélt felülvizsgálati okról tájékoztatja a terheltet és a védőt, akik azután a saját döntésüknek megfelelően kezdeményezhetnek rendkívüli jogorvosaltot [Be. 417. § (2) bekezdés II. b) és c) pont], de ő maga a terhelt érdekében a Kúria előtt eljárást nem indíthatott, még akkor sem, ha úgy gondolja, a terhelt kifogásai más eljárásjogi eszközzel, mint amivel élt, más fórum előtt célt érhetnek.
A Kúria ezért az indítványt elsősorban a Be. 420. § (1) bekezdése első mondatának második fordulata alapján, mint nem arra jogosulttól származót utasította el.
Másodsorban – egyetértve a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatával – rámutatott arra, hogy a felülvizsgálatra egyébként sem volt törvényes indok, ezért az indítvány a tartalma alapján is a törvényben kizárt indítvány lett volna akkor is, ha az arra jogosult jogosult (terhelt) terjesztette volna elő.
Budapest, 2015. november 5.
A Kúria Sajtótitkársága