Semmisek a nyíregyházi forradalmárok és a mecseki láthatatlanok ügyében hozott ítéletek

Dátum

Két újabb az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően lefolytatott bírósági eljárásról és ítéletről mondta ki a Kúria, hogy semmis. A legfőbb bírói fórum Büntető Kollégiumának III-as tanácsa 2017. november 21-én nyilvános ülésen vizsgált felül két olyan ítéletet, amelyek az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni leszámolással álltak összefüggésben. A semmisség megállapítását a Legfőbb Ügyész indítványozta. Az egykori vádlottak érdekében eljáró ügyvéd csatlakozott az ügyészi indítványhoz.

A Kúria a határozat kihirdetésekor megállapította, hogy a két ügyben hozott alsóbb fokú és a legfelsőbb bíróság ítélete is semmis. Indokolásában pedig rámutatott, hogy az eljárást, amely alapján az ítéletet hozták a törvény (2000. évi 130. törvény és a 2016. évi 56, törvénymódosítás) olyannak tekinti, ami alapján hozott ítélet nem ítélet. Dr. Márki Zoltán tanácselnök rávilágított, az eljárásokat el sem kellett volna kezdeni, nem volt helye ugyanis a jognak, az adott eljárások lefolytatása nem perjogi cselekvés, mert eleve nem az igazság kikutatására rendeltetett.

Eddig tizennégy 1956. utáni ítélet kapcsán állapított meg a Kúria semmisséget, az ügyekben érintett ötvennyolc személyt ártatlanul ítéltek el. A tanácselnök leszögezte: a semmis ítélet olyan, mintha meg sem hozták volna.

Budapest, 2017. november 21.

A Kúria Sajtótitkársága

Megjelent tudósítások: