Sajtóközlemény a Knk.IV.39.015/2024/3. számú végzéshez

Dátum

A Kúria a mai napon helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság 3/2024. számú határozatát, amely megtagadta a következő népszavazási kérdés hitelesítését:

Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek és állapotukban nem várható javulás?”

A Kúria megítélése szerint a népszavazásra feltett kérdés az Alaptörvény II. cikkébe foglalt emberi méltóságot és az élethez való jogot közvetlenül érinti, a kérdés arra irányul, hogy az állam az élethez való jog védelmére vonatkozó kötelezettsége alól kivételt tegyen. Maga a kérdés is azt tartalmazza, hogy a hatályos büntetőjogi szabály ne vonatkozzon az ott meghatározott esetkörre. A Kúria megállapította, hogy az öngyilkosságban való közreműködés egyes tényállásai dekriminalizálására irányuló népszavazási kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjában foglalt tiltott tárgykört érint, ilyen törvényt alkotni az Alaptörvény II. cikkének módosítása nélkül nem lehet.

A Kúria hangsúlyozta, hogy az életek egyenlőségét az emberi méltóság adja meg, és az emberi méltóságban mindenki egyformán részesül. Nem lehet valakinek személyes adottságai, magatartása, egészségi vagy egyéb állapota miatt több vagy kevesebb méltósága, az emberi méltóságnak nincsenek fokozatai, az mindenkit egyformán illet meg. A palliatív ellátásokkal szemben a halál, mint megoldás nem fogadható el.

Budapest, 2023. április 23.