Sajtóközlemény

Dátum

Az utóbbi időszakban jelentős számú deviza alapú hitelszerződés érvényességét érintő per indult az ország bíróságain. A Kúria 2013. tavaszán az alsóbb fokú bíróságoktól érkezett kérdések és jelzések alapján a bírák számára szakmai konferencia megtartását határozta el. Ennek célja, hogy a deviza alapú hitelezéssel kapcsolatos perek elbírálásában részt vevő bírákhoz olyan információk jussanak el, melyek speciális szaktudást, közgazdasági, banküzemi ismereteket igényelnek. A konferencián kizárólag az ilyen ügyeket tárgyaló bírák vesznek részt. Eddig az egész országból több mint 200 bíró jelezte részvételi szándékát.

A Kúria felkérésére a konferencián egy pénzügyi joggal foglalkozó professzor, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete képviselői ugyanazon kérdésekben fejtik ki álláspontjukat. Ezek olyan tipikus problémák megoldásához nyújthatnak segítséget, amelyek már több törvényszéki kollégiumi anyagban megfogalmazásra kerültek, és számos ügyben felmerültek.

A bírák legjobb meggyőződésük szerint, befolyástól mentesen értékelik a konferencián elhangzó és az azzal összefüggésben készült írásbeli anyagokban szereplő információkat.

Magyarország bíróságai már az elmúlt időszakban is számos deviza alapú hitelezési ügyben tárgyaltak, illetve hoztak ítéletet és az elkövetkezendő hónapokban további nagy számú ügy kerül elbírálásra.

Budapest, 2013. június 18.

A Kúria Sajtótitkársága