Összefoglaló a miniszterelnök egyedi aktusa alapján helyettes államtitkári illetményre és juttatásokra jogosult vezető közszolgálati jogviszonya megszüntetése és juttatásokra való jogosultsága tárgyában hozott határozatról

Dátum

Mfv.III.10.422/2012

A Kúria – az első- és másodfokú bíróság által alapul vett tényállás kiegészítésével – megállapította, hogy a felperes, aki a közszolgálati jogviszonya fennállása alatt helyettes államtitkári illetményben és juttatásokban a miniszterelnök törvényi felhatalmazáson alapuló egyedi aktusa alapján részesült, nem minősült állami (politikai, szakmai) vezetőnek. A felperes az irányadó jogszabályok szerint helyettes államtitkárnak kizárólag a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alkalmazásában minősült, a helyettes államtitkároknak járó alapilletmény, illetménypótlékok, pótszabadság, valamint az egyéb juttatások e törvény, illetőleg az állami vezetői juttatások jogosultsági feltételeiről szóló kormányrendelet alapján illette meg. A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény – többek között – úgy rendelkezett, hogy a hogy a miniszterelnök határozatával biztosított helyettes államtitkári illetményekre, juttatásokra való jogosultság a törvény hatályba lépésével megszűnik. A törvény kimondta azt is, hogy az érintett személyek jogosultságának megszűnése a foglalkoztatási jogviszonyukat nem érinti, őket a jogviszonyukra vonatkozó jogszabályok szerint be kell sorolni. Az alperes ezt az intézkedést elmulasztotta, 2006. november 16-án a felperes hivatalvezetői megbízása visszavonásáról jogellenesen intézkedett, mivel a felperes a hivatalvezetői feladatok ellátására a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján vezetői megbízást nem kapott. Emiatt az alperesnek nem volt jogszerű lehetősége a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerinti állásfelajánlásra és a felajánlott állás felperes általi visszautasítása miatt a közszolgálati jogviszony megszüntetésére sem. A Kúria megállapította, hogy a vezetői megbízást visszavonó és a közszolgálati jogviszonyt megszüntető intézkedések jogellenesek, a felperes azon kereseti kérelmei tekintetében, amelyek elbírálásához további bizonyítás lefolytatására volt szükség, az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Különösen munkaigényes ügy.

Budapest, 2013. október 1.

A Kúria Sajtótitkársága