Az alperes a 2015. január 23-án kelt határozatával a felperes részére 2014. február 1-től megállapított rokkantsági ellátást 2015. február 28-ától megszüntette, egyidejűleg 2015. március 1-től 2017. február 28-ig havi 47.340 forint rehabilitációs ellátást állapított meg. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az ellátás időtartamára vonatkozó rendelkezést megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetlevelében a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát az egészségi állapota mértékének téves meghatározása, ezzel összefüggésben a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló 7/2012. (II.14.) NEMFI rendelet (NEFMIr.) megsértése miatt kérte arra hivatkozva, hogy állapotában 2001 óta, illetve az azonos hatóság által 2014. február 27-én lefolytatott, egészségi állapotát 49%-ban, minősítési csoportját C2-ban megállapítható vizsgálat óta javulás nem történt. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet ellen a felperes azért élt felülvizsgálati kérelemmel, mert a munkaügyi bíróság figyelmen kívül hagyta az Mmtv. 33/A. § (1) bekezdése megsértését, az ellátás összegének téves meghatározását kifogásoló kérelmét. A Kúria megállapította, hogy a felperes keresetlevelében az egészségi állapota mértéke és minősítési kategória meghatározásának helytálló voltát vitatta a NEFMIr. – konkrétan meg nem határozott – rendelkezései megsértését állítva. Álláspontja alátámasztásaként hivatkozott arra, hogy a komplex minősítési bizottságok gyógyíthatatlan betegségeit figyelmen kívül hagyták, emiatt téves a határozat állapotjavulásra és a rehabilitáció időtartamára vonatkozó megállapítása. Az első tárgyaláson csatolt beadványában a Pp. 336/A. § (2) bekezdése és a Ket. 50. § (1) bekezdése felhívásával állította, hogy a hatóság a tényállás megállapítási kötelezettségét teljes körűen nem teljesítette, hivatkozott továbbá az Mmtv. 6. §-20/D. §-ai megsértésére is. A felperes ezt követően, a perben tartott harmadik tárgyalás után, a 2016. február 10-én érkezett beadványában kifogásolta azt, hogy a társadalombiztosítási szervek téves jogszabályi rendelkezés alkalmazásával állapították meg az ellátás összegét, azt az Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja alkalmazásával kellett volna meghatározni. A Kúria rámutatott: a társadalombiztosítási határozat önálló részét képező rendelkezés bírósági felülvizsgálata – a Pp. 335/A. § (1) bekezdése érelmében – csak a perindításra nyitva álló határidőn belül kezdeményezhető. A felperes ellátásának megállapítása során a társadalombiztosítási szervek az Mmtv. 33/A. §-át nem alkalmazták, annak összegét az Mmtv. 9. § (1) bekezdése, 12. § (1) bekezdés b) pontja és 19. § (2) bekezdése alapján határozták meg. A fenti szabályalkalmazást a felperes a perindításra nyitva álló 30 napos határidőn belül nem kifogásolta, a határozatnak az ellátási összeg kiszámítására vonatkozó önálló rendelkezését az arra irányadó jogszabály kiválasztása miatt nem tette vitássá. Az a kérdés, hogy a megváltozott munkaképességű személyeket megillető ellátás mértékét, annak összegét helyesen az Mmtv. 19. § (2) bekezdése, vagy az Mmtv. Záró rendelkezések alatti 33/A. § (1) bekezdése alkalmazásával kellett-e megállapítani, a felperes keresetlevelében felhozott tényekkel és előadott kifogásokkal nem hozható összefüggésbe; mindezek miatt a felperesnek az utóbbi jogszabály megsértésére való hivatkozása a Pp. 335/A. § (1) bekezdésében írt kereset kiterjesztési tilalomba ütközött. Mivel a munkaügyi bíróság nem sértett jogszabályt azzal, hogy a határozat érdemi felülvizsgálatát ebben a körben mellőzte, a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2017. április 28.
A Kúria Sajtótitkársága