A felperesek ügyvezető igazgató és gazdasági igazgató munkakörben álltak munkaviszonyban az alperesnél. Az alperes igazgatóságának elnöke igazgatósági ülést hívott össze, melynek napirendi pontjait 5 nappal korábban a központi bank javaslatára a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény (Szhivtv.) előírásai betartása napirendi ponttal kiegészítette. A központi bank a felperesek vezető tisztségviselői megbízatását megszüntette és egyedi utasításában elrendelte az alperesi igazgatóság számára a felperesek munkaviszonyának megszüntetését. Az alperes a határozatban és az utasításban foglaltak szerint a felperesek munkaviszonyát a 19. számú határozatával azonnali hatállyal megszüntette.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperesek munkaviszonyát megszüntető, a munkáltatói jogkör gyakorlójától származó döntés az alperes igazgatóságának alapszabályába ütközött, amelyet az ítélőtábla hatályon kívül helyezett, ezért a felperesek munkaviszonya megszüntetésére jogsértő módon került sor. A bíróság a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján, az Mth. 7. § (6) bekezdésére és az Mt. 69. § (3) bekezdésére figyelemmel a felperesek által kért 12-12 havi felmondási idővel szemben 6-6 havi felmondási időre járó távolléti díjat állapított meg. A végkielégítés mértéke tekintetében a bíróság a munkaszerződés 7. pontja kiterjesztő értelmezésére, a jogellenes munkáltatói azonnali hatályú felmondásnak a munkaszerződés 7.a)-c) pontjai alá sorolására nem látott lehetőséget, ezért az Mt. 82. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásával az Mt. 77. § (3) bekezdés alapján állapította meg a végkielégítés mértékét. A felperesek munkaszerződés-módosításában a felek az Mt. 85. § (1) bekezdésében foglalt lehetőséggel élve eltértek az Mt. 77. § (3) bekezdése szerinti, a végkielégítés távolléti díjjal való számításától és az átlagkeresettel való számítását kötötték ki, ezért a bíróság ez utóbbi figyelembevételével állapította meg a felpereseket megillető végkielégítés összegét.
A másodfokú bíróság érvelése szerint az Mt. 82. § (1) és (3) bekezdés a) pontja a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként írja elő a végkielégítésre és a felmondási időre való jogosultságot, azaz a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonya jogszerűen felmondással került volna megszüntetésre. A felperesek a munkaszerződés szerinti mértékű végkielégítésre szereztek jogosultságot, azonban az Mt. hatálybalépésével megszűnt az átlagkereset fogalma, ezért a munkaszerződés módosításakor a felek joghatályosan már nem állapodhattak volna meg átlagkereset alkalmazásában, csak távolléti díjban, ezért a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként távolléti díjjal számított a végkielégítésre lettek a felperesek jogosultak.
A Kúriának a felülvizsgálati kérelem keretei között kizárólag abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a felpereseket a munkaszerződés-módosításban vagy az Mt. 77. § (3) bekezdésében meghatározott mértékű végkielégítés illeti-e meg. Az Mt. 82. § (3) bekezdése értelmében a munkavállaló az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően jogosult a végkielégítés összegére, ha munkaviszonya jogellenesen nem felmondással szűnt meg vagy munkaviszonya megszűnésekor a 77. § (5) bekezdés b) pontja alapján nem részesült végkielégítésben. A végkielégítés abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha munkaviszonya a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg, azaz az azonnali hatályú felmondáshoz végkielégítés fizetési kötelezettsége a munkáltatónak nem kapcsolódik, csak abban az esetben, ha az azonnali hatályú felmondás jogellenesnek minősül. A felmondás és az azonnali hatályú felmondás a munkaviszony megszüntetésének feltételei és jogszerű gyakorlásuk esetén jogkövetkezményei tekintetében is, eltérő jogintézményei. Jogszerűtlen gyakorlásuk esetére az alkalmazandó jogkövetkezmények tekintetében úgy kell eljárni, mintha a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére jogszabálysértés nélkül került volna sor. Nincs olyan új szabály az Mt-ben, amely a régi Mt. alkalmazásával kialakított bírói gyakorlattól való eltérést támasztaná alá. Az Mt. 77. §-ban foglaltaktól a felek a munkaszerződésben a munkavállaló javára eltérhetnek, a végkielégítés fizetésének feltételei tekintetében ugyanis nincs olyan kógens szabály, amelytől a törvény a munkavállalóra vonatkozó kedvezőbb eltérést tiltaná.(Mfv.III.10.580/2017/3.)
Budapest, 2018. június 5.
A Kúria Sajtótitkársága