Munkaviszony jogellenes megszüntetése, sérelemdíj megfizetése tárgyában hozott határozatot a Kúria

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. augusztus 10.

Tájékoztató a Kúria M.X. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.X.10.306/2019. számú ügyről.

A felperes 2013. október 1-től állt az alperesnél munkaviszonyban, melyet az alperes 2016. március 23-án felmondással megszüntetett. A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását és jogviszonyának helyreállítását kérte. Ezen túl elmaradt munkabér, cafeteria juttatás, 13. havi munkabér és jutalom megfizetését, és az alperes értékelés kiadására kötelezését kérte. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy adjon a felperesnek írásbeli értékelést a munkájáról. A keresetet egyebekben elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a munkáltatói értékelés kibocsátására irányuló keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalával a keresetnek való helyt adást, másodlagosan az értékelés körében a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, minden egyéb kereseti kérelem vonatkozásában az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására irányuló kötelezését kérte. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem az alábbi indokok szerint megalapozatlan. A jogvita eldöntése során elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperes nyugdíjas munkavállalónak minősült-e. E körben téves a bíróságok által elfoglalt álláspont. A felperes a jogviszony megszüntetésekor öregségi nyugdíjban nem részesült, az öregségi nyugdíjkorhatárt nem töltötte be, így nem tekinthető az Mt. 294. § g) pontja szerinti nyugdíjas munkavállalónak. A felperes a felmondáskor védett korban álló munkavállaló volt, ezért rá az Mt. 66. § (4), (5) bekezdésében foglaltak voltak irányadóak. Ebben a körben alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy a felmondás nem tartalmazta, miért nincs az alperesnél felajánlható munkakör. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint, ha felmondási korlátra utalást sem tartalmaz a felmondás, önmagában emiatt nem lesz az intézkedés jogellenes (Mfv.I.10.120/2017.). Az alperes a felmondásában megjelölte az intézkedés szükségességét, a létszámcsökkentés elrendelését, és a felperes – az alperes állításával szemben –  maga sem tudott megjelölni olyan munkakört, amely álláspontja szerint általa betölthető lett volna. Megalapozatlan azon felperesi hivatkozás, hogy a felmondásban foglalt indokok nem voltak világosak. A peradatokból következően a felperes tisztában volt a munkáltató felmondásában foglaltakkal, még ha azzal nem is értett egyet. A felmondásban az indokokat összefoglalóan is meg lehet jelölni, azt bővíteni azonban nem lehet, vita esetén pedig az abban foglaltakat a felmondással élő félnek kell bizonyítani (MK95. számú állásfoglalás, Mt. 64. § (2) bekezdés). Az eljárás során a munkáltató ezen bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Igazolta, hogy a telephelyen a megbízó termelési volumene jelentős mértékben lecsökkent, a megrendelés visszaesett, ezért kevesebb munkavállalóra volt szüksége. A jogbiztonság követelményéből is az következik, hogy a felmondási ok vizsgálata nem jogosítja fel a bíróságot arra, hogy olyan kérdések eldöntésébe is beavatkozzék, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek. Nem lehet vizsgálni, hogy a megtörtént átszervezés, létszámleépítés célszerű volt-e (BH2002.374.) vagy, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát mondta fel, és miért nem valamely azonos munkakört betöltő munkatársának a jogviszonyát szüntette meg. A felmondási indok valóságát és okszerűségét annak közlése időpontjában kell vizsgálni. Jelen esetben ezen időszakban a létszámcsökkentés szükségessé vált, az, hogy utóbb a cég életében esetleg milyen kedvező gazdasági változások történtek, a felmondás jogszerűsége körében nem értékelhetőek. A felmondás megfelelt a jogszabályi követelményeknek, a felperes azonban a kiválasztás szempontjait illetően hátrányos megkülönböztetésre hivatkozott, amit vizsgálni kellett (Mfv.I.10.358/2017.). A Kúria e körben hivatkozott a 4/2017. (XI. 28.) KMK vélemény 1. pontjára, az Ebktv. 5. § d) pontjára, 7. § (1) bekezdésére, 19. §-ára. Helytállóan hivatkozott a bíróság arra, hogy nem minősül „egyéb helyzetnek”, ha a hátrány egyéni körülményhez (például véleménynyilvánításhoz) kapcsolódik. A jogvédelmet megalapozó tulajdonságnak a személyiség lényeges vonását meghatározónak, nyilvánvalónak és egyértelműnek kell lennie (PJD2016.10.II.), jelen esetben pedig ez nem valósult meg. Az, hogy a felperes más véleményen volt bizonyos kérdésekben, amit ki is fejtett, nem jelent védett tulajdonságot. Az életkoron alapuló diszkrimináció sem állapítható meg a munkáltató terhére. Peradat, hogy a felpereshez hasonló korú munkavállalók (nyugdíjasok vagy védett korban lévők) jogviszonyát az alperes nem szüntette meg, így a felperest életkora alapján nem érhette hátrány. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az értékelés tartalmára irányadó rendelkezések hiányában a munkáltató igazolása megfelelt a jogszabályoknak, az a felperes Mt. 9. § (1) bekezdésében szabályozott személyhez fűződő jogait tiszteletben tartotta, és az kellően körülírt volt. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a fenti indokolásbeli módosítással hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint.

Budapest, 2020. augusztus 10.

A Kúria Sajtótitkársága