A Magyar Jogász Egylet 2023. november 24-i Tisztújító Küldöttgyűlésén dr. Dzsula Mariannát, a Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezető- helyettesét a szervezet alelnökévé választotta.
Az 1879-ben alapított Magyar Jogász Egylet a magyar jogászközösség életében különösen fontos szerepet betöltő, az iskolarendszeren kívüli legnagyobb általános jogász képző, oktató szervezet, első elnöke pedig maga Csemegi Károly volt. A jogászi hivatásrendeket egyesítő Egyletnek jelenleg körülbelül 4000 tagja van.
Dr. Dzsula Marianna a József Attila Tudományegyetemen Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott 1990-ben, kereskedelmi jogi szakjogász és kodifikátor szakjogász végzettséggel rendelkezik.
Bírói pályafutását 1992-ben kezdte, később megyei bíróként, cégbírósági csoportvezetőként, gazdasági kollégiumvezetőként dolgozott. 2013-tól ítélőtáblai bíró, 2019-ben a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője volt. 2020-tól kúriai bíró, 2022-ben a Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezető-helyettesévé választották.
Széleskörű szakmai és oktatási tevékenységének részeként tagja a Cégbírák és Gazdasági Bírák Országos Egyesületének, hosszú évekig részt vállalt a fogalmazóképzésben, az új Pp. Jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó Konzultációs Testület, az új Ptk. Tanácsadó Testület munkájában. 2005-16. között a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Polgári Jogi Tanszékén Cégjogi praktikum speciálkollégiumot, Pp. szemináriumot vezetett. Tagja a Jogi Szakvizsga Bizottságnak, valamint a Kúria elnöke által felállított öt joggyakorlat-elemző csoportnak is.
Számos polgári, gazdasági, európai uniós jogi tárgyú publikációja jelent meg szakmai folyóiratokban, több szakkönyv, kommentár szerzője, illetve szerzőtársa, folyamatosan tart előadásokat pl. a Magyar Igazságügyi Akadémia, a Magyar Jogász Egylet rendezvényein.
Szakmai tapasztalataival hozzájárul a Kúriai Döntések (BH), valamint a Fizetésképtelenségi jog című folyóirat szerkesztőbizottságának munkájához, és 2020-2023. között a Bírói Munka Értékelésének Szabályait Vizsgáló Kabinetben is tevékenykedik.
Kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseképpen 2010-ben a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Díszérmében részesült.
Kollégiumvezető-helyettes asszonynak szeretettel gratulálunk az újabb szakmai elismeréshez, munkájához ezúton is sok sikert kívánunk!
Budapest, 2023. december 1.
A Kúria Kommunikációs Osztálya