
A Kúria 2015-ben elindította "Kúriai esetek" címmel videós kerekasztal-beszélgetés sorozatát, melyek mindegyike egy már jogerősen lezárt, közfigyelemre számot tartó ügyet dolgoz fel egy kúriai bíró, egy jogász és két más tudományos-szakmai területen dolgozó szakember részvételével.
2016-ban a Kúria felvette a kapcsolatot a jogi karokkal, hogy a beszélgetések tartalma joghallgatókhoz is eljusson. Ezzel is hozzá kíván járulni a Kúria a jogászképzés színvonalának emeléséhez, a jogászi problémamegoldó-képesség fejlesztéséhez.
A sorozat második állomása a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara volt 2016. november 4-én, melyen a Kar tudományos hetén Marian Cozma román válogatott kézilabdázó 2009-ben történt emberölése nyomán indult büntető perben hozott ítéletek elemzésére került sor..
Az eseményen részt vett Czine Ágnes alkotmánybíró, Bencze Mátyás, a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar dékánhelyettese,Varga Zoltán kúrai bíró, Bogotyán Róbert büntetés-végrehajtási ezredes, valamint Galli István ügyvéd.
Az eseményen több mint száz hallgató volt jelen a Karról, akik részéről számos érdekes kérdés merült fel, és a válaszokból is tanulhattak. A hallgatói visszajelzések alapján rendkívül sikeresnek minősült beszélgetés, ami biztos alapot nyújt a projekt folytatásához.
Budapest, 2016. november 10.
A Kúria Sajtótitkársága
További fényképek: http://www.unideb.hu/hu/tar/fotoalbumok?album=2042931&viewMode=date#/0