A Kúria közleménye (Kgyk.VI.39.071/2025/5.)

Dátum

A Kúria elutasította a 2025. június 28-ára bejelentett gyűlés – amelynek célja: „A bejelentő jogvédőszervezetek, akiknek gyülekezési szabadságát a rendőrség és a Kúria álláspontjuk szerint jogellenesen, Magyarország Alaptörvényének, az Emberi Jogok Európai Egyezményének és az EU Alapjogi Chartájának rendelkezéseivel szemben korlátozta. A gyülekezési szabadság alapjog. A bejelentők a gyülekezési szabadságuk kiüresítése ellen tiltakoznak, mert hisznek abban, hogy az Magyarországon igenis mindenkit megillet, meg kell, hogy illessen” – megtartását megtiltó rendőrségi határozattal szembeni keresetet.

A Kúria 2025. június 27-én a rendőrségnek a gyűlés megtartását megtiltó korábbi határozatát megsemmisítette és a rendőrséget új eljárás lefolytatására kötelezte. A rendőrség a megismételt eljárás során a szervezőkkel ugyanaznap egyeztetést tartott, majd újabb határozatával a gyűlés megtartását ismételten megtiltotta.

A felperesek keresetükben azt állították, hogy a rendőrség érdemben a korábbi, a Kúria által megsemmisített határozatát ismételte meg, azonban ezt annak ellenére semmilyen módon nem támasztották alá, hogy a rendőrség a határozatát lényegi részében új alapra helyezte. A felperesek az új indokokat még általánosságban sem vitatták. A felpereseknek be kellett volna mutatniuk, hogy a határozat mely megállapításai egyeznek meg a megsemmisített határozat megállapításaival, az indokolás új elemei mennyiben újak, vagy éppen a korábbival megegyezőek, ha pedig újak, azok mennyiben és miért sérelmesek a számukra. Ezek hiányában a keresetet el kellett utasítani.

Budapest, 2025. július 3.

A Kúria Sajtó és Protokoll Osztálya