A Kúria közleménye (Kgyk.IV.39.065/2025/6.)

Dátum

A Kúria korábbi megsemmisítő ítélete folytán eljárva a gyülekezési hatóság határozatában a szervezők által 2025. június 28-ára bejelentett „Felvonulás az LMBTQI emberek jogegyenlőségéért a 33. § elfogadásának 5. évfordulóján. 2020. május 29-én lépett hatályba az ún. 33. §, amely megfosztotta a transznemű embereket a nem- és az ahhoz kapcsolódó névváltoztatás jogától. A gyűlés célja, hogy a jogfosztó törvény 5. évfordulója alkalmából kiálljon a transznemű emberek és az LMBTQI közösség jogegyenlősége mellett és felhívja a figyelmet az elmúlt öt év kirekesztő jogalkotásának hatásaira, különösen tekintettel a közelgő 30. Budapest Pride felvonulásra, valamint az LMBTQ-közösséggel szembeni kormányzati gyűlöletkeltésre.” célú gyűlés megtartását megtiltotta. A gyülekezési hatóság határozatában arra hivatkozott, hogy a korábbi Pride gyűlések a tervezett gyűlés előzményi gyűlései, és a korábbi, előzményi gyűléseken készült képek olyan jelenetsorokat ábrázolnak, amelyek a gyermekvédelmi törvény 6/A. §-ában foglalt tilalmat sértenék. Emellett az alperes határozata azon is alapul, hogy a tervezett gyűlés célja is e törvényi tilalomba ütközik. 

A hatóság határozatával szemben négy szervezet nyújtott be keresetet.

A Kúria a 2025. június 20-án meghozott ítéletében a felperesek keresetét elutasította. Elsődlegesen megállapította, hogy a gyülekezési hatóság a megismételt eljárásra előírt tényállás feltárási és indokolási kötelezettségének eleget tett, ugyanakkor a feltárt tényekből határozatának egy részében okszerűtlen következtetésre jutott.

A Kúria szerint a hatóság határozatában foglaltak még összességükben sem bizonyítják azt, hogy a korábbi Pride-okat „előzményi” gyűléseknek lehet tekinteni, illetve, hogy a tervezett gyűlés tudomásulvétele esetén a jelen gyűlés helyszíne szolgálhatna a 30. Budapest Pride-ként. A Kúria e körben hangsúlyozta, hogy a hatóság a formai szempontokra eltúlzott, aránytalan hangsúlyt fektetett, továbbá, hogy a figyelembe vett valamennyi körülmény csak közvetett bizonyítékul szolgál arra, hogy a tervezett gyűlés tudomásulvétele esetén a jelen gyűléssel érintett helyszín tényleges helyszínként szolgálhatna a 30. Budapest Pride-hoz.

Mindemellett a Kúria a gyűlés céljával kapcsolatosan az alperes következtetéseit helytállónak találta. Megállapította, hogy a gyűlés célja egyebek mellett a transznemű emberek nem- és névváltoztatási jogával kapcsolatos kiállásra is irányul, márpedig a transzneműség fogalmi eleme az, hogy az adott személy a születési nemétől eltérően határozza meg a saját nemét. Erre tekintettel alappal merült fel kétely az alperesben arra vonatkozóan, hogy a gyűlés bejelentett célja önmagában felveti a gyűlés megtartása során a gyülekezési törvénybe és a gyermekvédelmi törvénybe foglalt tilalomba ütközést, amely kételyt a szervezők a gyülekezési hatóság által tartott egyeztetésen nem tudtak eloszlatni, az egyeztetés során ugyanis az ezzel kapcsolatos releváns kérdésekre kitérő válaszokat adtak.

A Kúria az irányadó gyakorlatnak megfelelően nem adott helyt a felpereseknek az Alkotmánybíróság, illetve az Európai Unió Bírósága megkeresése iránti indítványának, mert a gyülekezési törvény által meghatározott 3 napos elbírálási határidő ezt nem teszi lehetővé.

A határozat teljes szövege elérhető a Kúria honlapján (https://kuria-birosag.hu/hu/gyulekezesi-jogorvoslati-ugyek).

Budapest, 2025. június 20.