A Kúria közleménye (Kgyk.IV.39.061/2025/7.)

Dátum

A Kúria a 2025. május 31. napján kelt Kgyk.VII.39.057/2025/8. számú ítéletével a gyülekezési hatóság határozatát megsemmisítette, és a gyülekezési hatóságot új eljárásra kötelezte a 2025. június 1-re bejelentett „Felvonulás az LMBTQI emberek jogegyenlőségéért a 33. § elfogadásának 5. évfordulóján…” célú rendezvény tekintetében a nem megfelelő tényállás-feltárási és indokolási kötelezettség megsértése miatt.

A bejelentők – mivel álláspontjuk szerint a rendezvényt már nem tudták volna megszervezni – módosították az időpontot 2025. június 28-ra, a Budapest Pride felvonulás tervezett idejére. A gyülekezési hatóság ezt új bejelentésként értékelte, és versengő rendvény miatt a korábbiaktól eltérő útvonalat rögzítettek. A (...) Alapítvány ezen rendezvény szervezői közül kilépett.

Ezt követően hozta meg a gyülekezési hatóság a határozatát, amelyben a gyűlést a bejelentésben megjelölt helyszínen és időpontban megtiltotta. A hatóság – többek között – azt vizsgálta, hogy a 2025. június 28-ra bejelentett gyűlés milyen összefüggésben áll, vagy állhat a 30. Budapest Pride rendezvénnyel. Megállapította, hogy a tervezett rendezvény megvalósítaná a Gytv. 6/A. §-ában foglalt tilalom megsértését. A hatóság határozatával szemben négy szervezet nyújtott be keresetet, amelyben kérték a gyülekezési hatóság határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes tevékenység jogsértő következményeinek az elhárítását.

A Kúria 2025. június 11-én meghozott határozatában az alperes döntését megsemmisítette és az alperest új eljárásra kötelezte. A Kúria megállapította, hogy az Alaptörvény XVI. cikke a gyülekezési törvény 13/A. §-a és a gyermekvédelmi törvény 6/A. §-a kategorikus tiltást tartalmaz azon rendezvények tekintetében, amelyek a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sértik. Ugyanakkor a hatóságnak elsősorban nem az adott rendezvény elnevezéséből kell kiindulni, hanem a jelölt gyermeki jogok sérelmét kell bemutatnia tiltó határozatában. A Kúria rámutatott, hogy mivel az alaptörvényi és törvényi szabályok e tekintetben kizárják a versengő jogok összemérését, így a hatóság tényállás-feltárási és indokolási kötelezettségére különös hangsúly helyeződik annak érdekében, hogy bemutassa: az adott rendezvény a tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalom elérhetővé tételét teszi lehetővé, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. A Kúria megállapította, hogy önmagában a korábbi Budapest Pride rendezvényekkel történő összehasonlításon túl az alperes határozata nem tartalmaz kellő indokolást arra vonatkozóan, hogy az adott rendezvény miért sérti, sértheti a gyermekek jogait, továbbá a határozat indokolása ellentmondásos és a tekintetben is hiányos, hogy maga a határozat a gyűlés céljának megjelölésén túl, nem tartalmazza a gyűlés helyszínét (útvonalát), rendezőinek létszámát, résztvevőinek várható létszámát.

Az új eljárásra a Kúria azt az iránymutatást adta, hogy a hatóság tegyen eleget a tényállás-tisztázási és indokolási kötelezettségének a fentebb jelölt körben is.

A határozat teljes szövege elérhető a Kúria honlapján honlapján (https://kuria-birosag.hu/hu/gyulekezesi-jogorvoslati-ugyek).