A Kúria határozatában megállapította üzleti titok megsértése miatt indított perben a közbenső ítélettel kapcsolatos követelményeket

Dátum

Tájékoztató a Kúria Pfv.V.21.834/2018/4. számú egyedi ügyben hozott határozatáról.
A felperesi gazdasági társaság műszaki-gazdasági-szervezési ismeretei (know-how) mint üzleti titka megsértése miatt indított pert, amelyben a bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította.
A felperes utóbb, a pótmagánvádja alapján indult büntetőeljárásban készült szakvéleményre mint új bizonyítékra hivatkozva perújítási kérelmet terjesztett elő. Fenntartotta keresetét, amely a négy alperessel szemben több kereseti kérelmet tartalmazott. Egyrészt kérte a jogsértés megtörténtének megállapítását, másrészt az alperesek eltiltását a további jogsértésről, harmadsorban a jogsértéssel előállított különleges eszközök és az alkalmazásukkal létrehozott áruk megsemmisítését, továbbá az alperesek kötelezését 787.962.000 forint kártérítés megfizetésére, valamint az alperesek kötelezését arra is, hogy részeltessék őt az elért vagyoni eredményben.
Az elsőfokú bíróság a perújítási eljárásban közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy: „a perújító felperes keresetének jogalapja az I-II-III-IV. rendű perújított alperesekkel szemben is fennáll”. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és az alapperben hozott jogerős elutasító ítéletet hatályában fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria rész- és közbenső ítéletet hozott, amelynek indokolásában – többek között – kiemelte, hogy valódi keresethalmazat és alperesi pertársaság esetén a közbenső ítéletnek egyértelmű és világos megállapítást kell tartalmaznia a keresettel érvényesített valamennyi jog fennállása tekintetében. Nem elegendő, ha ez a megállapítás az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének idézett megfogalmazása szerint történik.

Budapest, 2019. február 15.

A Kúria Sajtótitkársága