Külföldön fuvarfeladatokat teljesítő munkavállalók igénye tárgyában hozott határozatot a Kúria

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. június 11.

Tájékoztató a Kúria Mfv.X.10.325/2019/7. számú ügyben hozott határozatáról.

A felperesek keresetükben – többek között – elmaradt rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Követelésüket az őket álláspontjuk szerint megillető garantált bérminimum összegének alapulvételével számították ki, mivel előadásuk szerint az alperes jogellenesen, csupán a minimálbér összegét fizette meg alapbérként számukra.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadása szerint a felperesek a garantált bérminimumra nem váltak jogosulttá, mivel a vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem írják elő a tehergépkocsivezető, kamionsofőr munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettségként a középfokú végzettséget és ezt a munkáltató sem várta el. A rendkívüli munkaidőre járó bérpótlékkövetelés tekintetében kifejtette, hogy a jogszabály rendelkezése szerint a munkavégzés megkezdése előtti beosztásnak kell megtörténnie a 12 órás időtartam betartásával és nem az egyes fuvarfeladatokhoz képest számítandó ez az időköz. E jogszabályi kötelezettségének eleget tett, minden esetben legalább 12 órával korábban beosztotta a felpereseket munkavégzésre és a külföldön töltött munkavégzési idő alatt az egyes fuvarfeladatokra történő beosztás esetében ezt már nem kellett megtartania.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság különböző jogcímeken marasztalta az alperest, míg a – felülvizsgálati eljárás tárgyát képező – rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék iránti igény tekintetében a felperesek keresetét elutasította. E körben kifejtette, miszerint a külföldi munkavégzéssel töltött időszak alatt az egyes fuvarfeladatok első 12 órájára vonatkozó rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék vonatkozásában megállapította, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 18/D. § (1) bekezdésére figyelemmel a munkavégzésre való beosztás nem fuvarfeladatonként történik, a jogszabályi rendelkezés az árufuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik. Ez a tevékenység akkor kezdődik meg, amikor a gépjárművezető a munkáltató utasítása alapján akár több hetes munkavégzésre elindul. Miután a munkát felvette, már tudnia kellett, hogy a 2-3 hét külföldi tartózkodása alatt nem egyetlen fuvarfeladatot kell teljesítenie.

Az alperes fellebbezése és a felperesek csatlakozó fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek személyenként 586.686,- Ft-ot rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék jogcímén. A törvényszék értelmezése szerint a Kkt. 18/D. § (1) bekezdése kifejezetten a tevékenységre való beosztásról rendelkezik, azaz a tényleges fuvarfeladat megkezdése előtt legalább 12 órával korábban köteles a munkáltató közölni, hogy konkrétan milyen szállítási feladatot kell a munkavállalónak végrehajtania.

Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a törvényszék ítéletének azon rendelkezését, melyben személyenként 586.686,- Ft rendkívüli munkaidőre járó pótlék és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest, hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét helybenhagyta.

A Kúria a következő elvi kérdésben döntött:
A Kkt. 18/D. § (1) bekezdése a munkáltatónak a személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenységére történő beosztási kötelezettségéről rendelkezik. Helyes értelmezés szerint ez nem a tevékenység megkezdését követő egyes fuvarfeladatokra, hanem a fuvarozási tevéknység megkezdésére vonatkozik.

Helyesen állapította meg a törvényszék, hogy a 18/D. § (1) bekezdése kifejezetten a tevékenységre való beosztásról rendelkezik, ez azonban nem a tevékenység megkezdését követően kiadott egyes fuvarfeladatokra, hanem a fuvarozási tevékenység megkezdésére vonatkozik. Amennyiben e szabályt minden egyes munkáltatói utasítás esetén, az egyes fuvarfeladatok vonatkozásában is alkalmazni kellene, az ellehetetlenítené az árufuvarozási tevékenységet. Az árufuvarozási tevékenység megkezdése, a munkáltató utasítására történő munka felvételét követően a munkáltatónak a 18/D. § (2) bekezdése alapján arra kell törekednie a munkavégzés szervezése során, hogy a rendelkezésére álló lehetőségeken belül a munkavállaló pihenőidejének minél nagyobb részét az általa megválasztott helyen tudja eltölteni. Erre figyelemmel jogszabályba ütköző módon kötelezte a másodfokú bíróság az alperest a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék megfizetésére.

Nem találta megalapozottnak a Kúria az alperes azzal kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét, hogy jogsértően kötelezték az eljárt bíróságok az alperest a szabadságmegváltás és szabadságmegváltás-különbözet megfizetésére. E körben megsértett jogszabályhelyként a munkáltató az Mt. 122. §-át, illetve 124-125. §-át jelölte meg, azonban azt kifogásolta, hogy a tanúk vallomását nem megfelelően értékelték a bíróságok, megsértett jogszabályhelyként azonban a Pp. 206. § (1) bekezdését nem jelölte meg. Az Mt. 122. § (1) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi a szabadság kiadását. Az alperes állítása ellenére nem tudta bizonyítani, hogy e kötelezettségének eleget tett, ezért az Mt. 125. §-a alapján a ki nem adott arányos szabadságot meg kellett volna váltania. Mivel e kötelezettségének részben tett eleget, illetve a megváltásra nem a garantált bérminimum, hanem a minimálbér alapulvételével került sor, jogszabálysértés nélkül jutottak arra a következtetésre az eljárt bíróságok, hogy a különbözet megfizetésére köteles a munkáltató.

Budapest, 2020. június 11.

A Kúria Sajtótikársága