Közös szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítésével és kivitelezési munkálataival összefüggő kártérítési per

Dátum

Gfv.VII.30163/2013

Négy önkormányzat a gesztor önkormányzat ellen pert indított a közös szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítésével és kivitelezési munkálataival összefüggésben, az alperes, általuk jogellenesnek állított magatartásával őket ért káruk megtérítése iránt.

Az elsőfokú bíróság - megismételt eljárásban - keresetet elutasító ítéletet hozott. Azt a másodfokú bíróság ítéletével helyben hagyta. A felperesek által kezdeményezett felülvizsgálati eljárás során a Kúria hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet.

Az 1994-ben kezdődött és 2001-ben befejeződött beruházás során az önkormányzatok között, illetve az önkormányzatok és a fővállalkozó, a fővállalkozó és a gesztor önkormányzat között számos megállapodás jött létre. A fővállalkozó, a felperesi önkormányzatok, a gesztor önkormányzat különböző tartalmú jognyilatkozatokat tettek. Ezeket értelmezve kellett a felek közötti jogviszonyok tartalmát, az alperest terhelő kötelezettségeket meghatározni és annak alapján állást foglalni abban a kérdésben, hogy az alperes szerződésszegő magatartásával valóban okozott-e kárt a felpereseknek. A fővállalkozóval szemben indított külön perben pervesztes önkormányzatok az őket terhelő marasztalási összeg megtérítését követelhetik-e az alperestől.

Budapest, 2014. április 10.

A Kúria Sajtótitkársága