Közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei tárgyában hozott döntést a Kúria

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. október 21.

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.006/2019. számú ügyről.

A döntés elvi tartalma: közalkalmazotti jogviszony a törvény eltérő rendelkezése hiányában helyettesítés céljából vagy meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására létesíthető határozott időre szóló kinevezéssel. Jogszabály kizáró rendelkezése hiányában a munkatárs munkavégzés alóli felmentése idejére is alkalmazható más közalkalmazott határozott időre, ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy a helyettesített személy nem átmenetileg van távol munkahelyétől [Kjt. 21. § (2) bekezdés; 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat 1.5. pont].

Az alperes jogelődje helyettesítés céljából határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt létesített a felperessel 2016. október 2-től 2017. március 13-ig. A kinevezési okiratban rögzítették, hogy a helyettesítésre alperes közalkalmazottjának munkavégzés alóli mentesítése okán, távolléte miatt került sor. Az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2017. április 6-ai hatállyal megszüntette arra hivatkozva, hogy határozott idejű közalkalmazotti jogviszonya lejárt. Az alperes az intézkedését továbbá azzal indokolta, hogy a felperest a munkáltató 2016. október 2-tól helyettesítés címén, határozott idejű kinevezéssel alkalmazta 2017. március 13-ig. A felperes keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a 2016. október 2-án kelt kinevezéssel határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony jött létre a felek között, amit az alperes jogellenesen szüntetett meg. Erre tekintettel kártérítést kért elmaradt jövedelemként. Másodlagosan a 2017. március 13-án kelt kinevezés-módosítás semmissége folytán az érvénytelenség jogkövetkezményeként 60 napra járó távolléti díjat és perköltséget igényelt. Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereseti kérelemben foglaltak elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek felmentési időre járó távolléti díjat. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta és a felperest másodfokú perköltség viselésére kötelezte. A felperes felülvizsgálati kérelmében az alperes kereset szerinti marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a felperes 2016. október 2-ai határozott idejű kinevezése jogszerű volt, az megfelelt a Kjt. 21. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Az alperes a kinevezésben pontosan megjelölte, hogy a felperes helyettesítőkénti foglalkoztatására alperes közalkalmazottjának a munkavégzés alóli mentesítésére figyelemmel kerül sor, a helyettesítés pedig 2016. október 2-ától 2017. március 13-ig tart. A határozott idejű jogviszony helyettesítés céljából jogszerűen létesíthető, az alperes közalkalmazottja pedig meghatározott ideig – nyugdíjba vonulásáig – távol volt, akinek feladatait ebben az időszakban is el kellett látni. Így távolléte idejére helyettesítő személy foglalkoztatása jogszerű volt. A jogszabály nem rögzíti, hogy az „átmeneti távollét” idejére foglalkoztatható csak helyettesítőként közalkalmazott, így azon felülvizsgálati érvelés, hogy a közalkalmazott nyugdíjazása miatt nem átmenetileg volt távol, és ezért helyettesítésére határozott idejű foglalkoztatás keretében nem volt mód, nem alapos. A jogviszony 2017. március 13-án megszűnt [Kjt. 25. § (1) bekezdés a) pont] az alperes ennek ellenére 2017. március 14. és április 6. között érvényes kinevezés hiányában – jogszabálysértő módon – továbbra is alkalmazta a felperest. Az alperes a határozott idő lejártára tekintettel új jogviszony létesítésére tehetett ajánlatot, ezt azonban a felperes nem fogadta el. Az elsőfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy ennek hiányában KLIK/014/1973-1/2017. számú okirata érvénytelen volt. A munkáltatónak az érvénytelenség jogkövetkezményeként a Kjt. 2. § (3) bekezdése, a 3. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Mt. 29. § (1), (2) bekezdése szerint kellett intézkednie. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a jogviszony felszámolása esetén nem érvényesül formakényszer, a következetes ítélkezési gyakorlat szerint annak megfelel bármely intézkedés, amelyből megállapítható az érvénytelen jogviszony felszámolására irányuló szándék. Ez jelen esetben megállapítható volt, így nincs jelentősége annak, hogy az alperes nem hivatkozott intézkedése során az Mt. 29. §-ára. Az érvénytelen jogviszony felszámolásakor pedig nem az Mt. 82. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazandóak, hanem az Mt. 29. § (2) bekezdésben foglaltak. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.

Budapest, 2019. október 21.

A Kúria Sajtótitkársága