A Kazah Köztársaságban szerzett szolgálati idő magyarországi öregségi nyugdíjra való jogosultság elismerhetősége tárgyában hozott döntést a Kúria

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. július 29.

Összefoglaló a Kfv.X.37.759/2018/15. számú határozatáról.

Az alperes a felperessel – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 96/B. §-a alapján – kezdeményezett adategyeztetési eljárás eredményeként 2017. szeptember 11-én határozatot hozott, amelyben a 2016. február 8. és december 31. közötti időszakra vonatkozóan 328 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelembe vehető szolgálati és nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító idő elismeréséről rendelkezett. A határozat indokolása szerint a felperes észrevételében megjelölt kazahsztáni időszakok szolgálati időként nem ismerhetők el, mert a Kazah Köztársaság – a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint – a Magyarországon az 1963. évi 16. törvényerejű rendelettel kihirdetett a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában Budapesten, 1962. december 20-án kötött egyezmény (Egyezmény) vonatkozásában nem tekintik magukat a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége (SzSzKSz) jogutódjának és nem alkalmazzák az Egyezményt. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Mivel a Kazah Köztársaság diplomáciai úton, a 2014. december 3-án kelt diplomáciai jegyzékben kifejezett jognyilatkozatot tett arról, hogy az Egyezmény vonatkozásában nem tekinti magát az SzSzKSz jogutódjának és nem alkalmazza azt, így a területén szerzett szolgálati idő figyelembevételére, a felperes által megjelölt, a Kazah Köztársaságban teljesített egyetemi évek és munkaviszonyok elismerésére sincs lehetőség. A munkaügyi bíróság a keresetet – a Tny. 1. § (2) bekezdése felhívásával – elutasította. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A Kúria a jogerős ítéletet a közigazgatási cselekményekre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Rámutatott arra, hogy a jelen közigazgatási (társadalombiztosítási) jogvitában nemzetközi szerződést (az Egyezményt) a magyar jogrendszerbe átültető törvényerejű rendelet alkalmazhatóságáról kellett állást foglalni, a perben vitás kérdések eldöntésekor figyelemmel kellett lenni arra is, hogy Magyarország a nemzetközi jog szabályainak államon belüli érvényesülését illetően az ún. dualista modellt követi [Alkotmány 7. § (1) bekezdés, Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdés]. Ennek alapján az Egyezmény, mint nemzetközi szerződés által biztosítani kívánt jogok érvényesítéséhez (kikényszerítéséhez), valamint e jogosultságok módosításához és megszüntetéséhez is szükséges az, hogy az állam gondoskodjék az alapul fekvő megállapodások és az azokban történt – akár az államok megállapodásán, akár egyoldalú jognyilatkozataikon alapuló – változások belső jogban történő kihirdetéséről. A Kúria megállapította, hogy az Egyezményt Magyarországon kihirdető törvényerejű rendelet rendelkezései – a végrehajtásáról gondoskodni köteles személyeket kijelölő 3. §-t kivéve – az 1963. július 1-jei hatályba lépésétől kezdve nem kerültek módosításra. Az Egyezmény a személyi, vagy területi hatálya módosításáról, a Kazah Köztársaság területéről Magyarországra áttelepült személyek esetében való alkalmazása korlátozásáról a magyar jogalkotó nem rendelkezett. A magyar jogrendben nem található olyan szabály, amelyből az érintett jogalanyok az Egyezmény Kazah Köztársaság általi egyoldalú felmondásáról, vagy más módon történő megszüntetéséről, az Egyezmény által biztosított jogosultságok ezzel összefüggő változásairól értesülhettek volna. A Kúria kimondta, hogy a jogalkalmazó szervek döntéseiket a belső jog részévé nem vált államközi megállapodásokra, diplomáciai jegyzékekre, amelyek tartalmának megismerésére az érintett jogalanyoknak nincs lehetőségük, alkotmányosan [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés, Q) cikk (3) bekezdés] nem alapíthatják. A társadalombiztosítási szervek az SzSzKSz kölcsönös érdeklődésre számot tartó egyezményeinek jogutódlási kérdéseiről szóló 1992. évi július 6-i kölcsönös megállapodást és a bíróság diplomáciai jegyzéket helytelenül tekintették a peres felek közötti jogvitában közvetlenül irányadó aktusnak, illetve a jegyzékben foglaltakat a per eldöntése szempontjából jelentős tényeknek. Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy az Egyezmény felperes ügyében való alkalmazásának a társadalombiztosítási határozat meghozatala időpontjában nem volt jogszabályi akadálya.

Budapest, 2019. július 29.

A Kúria Sajtótitkársága