Kalapáccsal történő ütés, az emlékmű megbontásának elkezdése erőszakos magatartás, a véleménynyilvánítás szabadsága körébe nem vonható

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2021. január 28.

A Kúria Bfv.III.347/2020. számú jelentős ügyben 2021. január 19-én határozott: a jogerős ítéletet az I. rendű és a II. rendű terhelt tekintetében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

Az ügy előzményeinek összefoglalója

A kerületi bíróság a 2018. május 30. napján kelt ítéletével az I. rendű terheltet és a II. rendű terheltet – mint bűnsegédet – az ellenük rongálás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A bíróság a tulajdon elleni szabálysértés miatt mindkét terhelttel szemben az eljárást megszüntette, rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

A súlyosítás – bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása – végett bejelentett fellebbezés alapján a törvényszék mint másodfokú eljáró bíróság a 2019. október 8. napján jogerős végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a főügyészség felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítása érdekében. A Legfőbb Ügyészség átiratában a főügyészség felülvizsgálati indítványát – annak indokaival és jogi álláspontjával egyetértve – változatlan tartalommal fenntartotta.

A Kúria döntésének és indokolásának rövid összefoglalója

A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvány alapos.

Eldöntendő kérdés az volt, hogy a Szovjet hősi emlékmű a rongálás törvényi tényállása kapcsán védett kulturális javak körébe tartozó tárgynak, műemléknek tekintendő-e.

A Kúria álláspontja szerint a kulturális örökség védelméről szóló törvény az elkövetés idején – és egyébként jelenleg is – hatályos rendelkezései szerint a kulturális örökség három eleme védetté nyilvánításának különböző módja van; a törvény szerint

  • a régészeti lelőhelyet a miniszter határozattal vagy rendeletben nyilvánítja védetté;
  • a műemléki értékek és kulturális javak körébe tartozó elemek a törvény erejénél fogva védettek, bizonyos elemeket a miniszter rendelettel vagy a hatóság eljárása során nyilvánítja védetté.

Mindez azonban nem érinti a kulturális örökség elemeinek más jogszabály (nemzetközi szerződés) alapján fennálló védettségét, és nyilvánvalóan a védelem kiterjed a határon túli magyar vonatkozású kulturális örökség, és a más nemzetek hazánkban található kulturális örökségének védelmére is.

Értelemszerűen a szaktörvény vagy más jogszabály alapján védettséget élvező kulturális örökségi elemek esetében más hatósági eljárásra, további hatósági aktusra nincs szükség, hiszen a védelem a jogszabály, nemzetközi szerződés alapján létrejött, fennálló.

A Budapest V. kerület, Szabadság téren lévő Szovjet hősi emlékmű a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, köztéri szobrászat keretében megvalósított művészeti alkotás, és a kulturális örökség elemeinek részét képező, kulturális javak körébe tartozó.

A szovjet-orosz katonai emlékművek és hősi temetők kegyeleti gondozásáról szóló, a 2006. évi CIX. törvénnyel módosított 1947. évi XIX. törvény 2. §-a szerint „minden község (város) köteles a területén lévő szovjet-orosz katonai emlékművet, hősi temetőt és sírokat költségvetésének terhére gondozott állapotban tartani”.

A 104/1996. (VII. 16.) Kormányrendelettel kihirdetett, a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a háborúban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló, Moszkvában, 1995. március 6-án aláírt Megállapodás 2. cikk 4. pontja kimondja, hogy „A Felek biztosítják a magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció területén levő, orosz, illetve magyar katonai temetkezési helyek, beleértve az emlékművek és más kegyeleti létesítmények védelmét és korlátlan időre szóló megőrzésük jogát.”.

Az emlékmű védelme a Magyar Állam jogszabállyal kihirdetett nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettsége, melynek érvényesülését a szaktörvény kétségtelenül garantálja, az a hatályos magyar jogszabályi rendelkezésekkel összhangban álló. A védettség létrejöttéhez külön eljárásra, hatósági aktusra nincs szükség, az a felidézett jogszabályokból közvetlenül következő.

Az emlékmű ottlétét– amint arra a Legfőbb Ügyészség is hivatkozott – a hatályos jogszabályok biztosítják. A Kúria korábbi határozatában pedig már rámutatott arra, hogy büntetőjogi szempontból valójában a jogszabály engedélye az, ami azt lehetővé teszi (Bfv.III.1.480/2011/6.).

Ekként az emlékmű a Btk. 371. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti elkövetési tárgynak, azaz védett kulturális javak körébe tartozó tárgynak, műemléknek tekintendő.

A Kúria változatlan – korábbi Bfv.III.1.480/2011/6. számú határozatában kifejtett – álláspontja szerint a rongálás tárgya értékkel bíró dolog meglévő állaga, elkövetési magatartása pedig olyan állagváltoztatás, ami értékcsökkenéssel vagy értékvesztéssel jár. A dolog állaga a dolog fizikai – adott esetben részekből, elemekből álló – egésze által alkotott egysége,

  • aminél fogva történik a dolog birtokban tartása,
  • ami alapja és feltétele a dolog helyes, rendeltetésszerű funkcionálásának, illetve használatának, és
  • ami a dolog értékét képezi, másképpen szólva, amiben a dolog értéke megtestesül.

Ehhez képest a dolog elkövető számára idegensége azt jelenti, hogy a dolog bármely eleme, része idegen. A rongálás tehát a dolog fennálló állagának egységét bontja meg. Mindemellett kétségtelen, hogy a tudattartalom vizsgálata perdöntő.

A cselekmény tényállásszerűsége ellenében pedig csak olyan körülmények zárhatják ki a társadalomra veszélyességet (jogellenességet), melyek folytán az elkövető magatartása társadalom számára hasznos, de legalább tűrt.

E körbe tartozhat valamely alapjog gyakorlása, kiváltképp és időtlenül ilyen az élethez való jog, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága [Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 61. § (1) bekezdés; Alaptörvény II. cikk, IX. cikk].

A Kúria álláspontja szerint ez azonban erőszakos magatartás csak akkor lehet, ha közvetlen jogtalan támadást, illetve annak közvetlen fenyegető veszélyét hárítja, vagy közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből ment.

Az emlékmű léte önmagában – értelemszerűen – nem ad erre alapot; az egyébként a magyar fél részéről nemzetközi szerződés és a kölcsönösség elve alapján (tehát nem egyoldalú alapon) fenntartott. A véleménynyilvánítás pedig erőszakos magatartással, erőszakkal – nyilvánvalóan – nem gyakorolható.

Mindezzel összhangban áll, hogy a Btk. bárminemű motivációtól, indítéktól és célzattól függetlenül büntetni rendeli az erőszak kifejtését, ami, ha testi épség elleni, akkor a testi sértés, ha dolog elleni, akkor a rongálás bűncselekményét valósítja meg. Mindemellett a jogosnak vélt igény erőszakkal érvényesítése is bűncselekmény.

A tényállásból kitűnően a Szabadság téri emlékműhöz vonuló tömeg létrákkal, kalapácsokkal, vésőkkel volt felszerelkezve.

Ezek közül a kalapács ütésre használása értelemszerű, azzal valamely felületre történő ütés mérése a magatartás erőszakos jellegét, természetét, mibenlétét mutatja, aminek nyilvánvalóan tudati vezéreltsége is van (egyezően azzal, miként a különböző testfelületre mért ütés is többlet, más-más tudattartalommal bír, amint a nyitott tenyérrel és ökölbe szorított kézzel való ütés is eltérő tudattartalmat hordoz).

Megjegyzi a Kúria, hogy a tudati tartalom, a cselekvés irányultsága szempontjából az sem hagyható figyelmen kívül, hogy amikor az I. rendű terhelttől a rendőrök az első ütést követően elvették a kalapácsot, a tömegben lévőktől újabbat kért – vagyis alappal vonható olyan tudattartalomra következtetés, miszerint tisztában volt azzal, hogy van, lesz másik eszköz –, amit a II. rendű terhelt ezt követően át is adott számára.

Mindezen tényekből pedig alappal vonható következtetés, hogy már az első ütés szándékolt, tudatilag vezérelt volt.

Következésképp egy ilyen kalapáccsal történő ütés – az emlékmű megbontásának, a talapzattól való lebontásának elkezdése – erőszakos magatartás, s mint ilyen, a véleménynyilvánítás szabadsága körébe nem vonható.

Ez jelen ügyben egyúttal a véleménynyilvánítási szabadság a tulajdonhoz való joggal történő kollíziójának elvégzését, illetve annak eredményét is jelentette, amely az Alkotmánybíróság gyakorlatával összhangban álló.

A Kúria kifejtettekből következően megállapította, hogy az I. rendű és a II. rendű terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.

Felülvizsgálati eljárásban a Kúria döntési jogköre korlátozott, a felmentő rendelkezés bűnösséget megállapító megváltoztatására nincs törvényi lehetőség.

Ekként a Kúria a megtámadott határozatot a Be. 663. § (1) bekezdés a) pont I. fordulata alapján – a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontjában foglalt okból – az I. rendű és a II. rendű terhelt tekintetében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

Budapest, 2021. január 27.

A Kúria Sajtótitkársága