„A Jogrend új fundamentumai”
Jogi Beszélgetések
A kaposvári Városháza adott otthont 2014. március 27. és 28-án az immár huszonkettedik alkalommal megtartott „Jogi beszélgetések” elnevezésű szakmai tanácskozásnak.
A tanácskozás szakmai programja:
március 27.:
-Köszöntő –Dr. Horváth Jenő, a MÜK örökös, tiszteletbeli elnöke
-Mérlegen az Alaptörvény – Dr. Kukorelli István, az MTA Jogtudományi Intézet vezetője
-Új magyar Polgári Törvénykönyv – Dr. Kecskés László, a Pécsi Tudományegyetem ÁJK dékánja
-Bírói függetlenség, mint a jogrend örök alapja - mai szemmel - Dr. Solt Pál, a LB volt elnöke
-A jog új fundamentumai? – Dr. Kiss László, alkotmánybíró
-Új elemek a közigazgatásban: járások és kormányablakok - Dr. Fábián Andrián, Pécsi Tudományegyetem ÁJK Közigazgatási Jogi tanszék vezetője, a Nemzeti Választási Bizottság tagja
-Az önkörmányzati közigazgatás új alapelemei – Dr. Ivancsics Imre ny. docens, decan emeritus
-Elnöki zárszó – Dr. Fekete László, Somogy Megyei Ügyvédi kamara elnöke
március 28.:
-Köszöntő – Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogi Város polgármestere
-Alkotmánybíráskodás az Alaptörvény elfogadása után – Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke
-A bírói jog hatásai és korlátai – Dr. Darák Péter, Kúria elnöke
-A jogállamiság megújuló fundamentuma – bírói integritás – Dr. Handó Tünde, az OBH elnöke
-Az ügyészség sarkalatos pillérei az elmúlt két évben – Dr. Polt Péter, Legfőbb Ügyész
-A büntető anyagi jogi megvalósult, az eljárási jog tervezett megújítása – Dr. Bánáti János, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke
-Elnöki zárszó – Dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke.
A két napos szakmai tanácskozás végén az előadók sajtótájékoztató keretében ismertették előadásaik főbb elemeit és válaszoltak az újságírói kérdésekre.
Budapest, 2014. március 28.
A Kúria Sajtótitkársága
Dr. Darák Péter a Kúria elnökének előadása itt olvasható.