29. alkalommal rendezték meg május 11-12-én Kaposváron a Jogi beszélgetések rangos szakmai rendezvényt, amelynek második napján részt vett a Kúria elnöke is.
Dr. Varga Zs. András előadásában filozófiai és történeti perspektívából vizsgálva adott áttekintést arról, hogy hogyan változott a kontinentális Európa világképe a valóság megismerhetőségéről, és ez miképpen befolyásolta a jogfelfogást és a mindennapi joggyakorlatot. A mai világban újra minden vitatható: az is, hogy mi a jog vagy hogy az országok saját jogszabályaikat vagy az európai jogot kövessék-e, de legújabban már az is, hogy egyáltalán bíró-e a bíró – mutatott rá a Kúria elnöke napjaink hatáskörökről, fórumokról és eljárási garanciákról folyó vitáira. Ennek kapcsán méltatta az Alaptörvény jelentőségét, amely élővé teszi történelmi alkotmányunk vívmányait, és kiemelte a Kúria szerepét a bíróságok joggyakorlatának egységesítésében.