„Háromszáz éves a Kúria” - jogtörténeti konferencia

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2023. június 5.

Idén háromszáz éve, hogy 1723-ban a pozsonyi diéta a Magyar Királyi Curiát mint rögzített hatáskörű, állandóan működő felsőbíróságot megalapította. A törvény szövege a bíróságokra és a bírókra olyan kötelességet állapított meg, amely ma éppoly aktuális, mint háromszáz esztendővel ezelőtt;

„a törvényt és igazságot mindeneknek, összesen és egyenkint, szentül a hazai törvények szerint, az ez országgyülésen alkotottakat is ide értve, zavartalanul szolgáltassák”.

A Kúria Werbőczy Kutatóintézete kiemelt figyelmet fordít Európa egyik legrégebbi, a végrehajtó hatalomtól független, állandóan működő felsőbírósága történetének a feltárására, ezért 2022-ben önálló kutatást indított ebben a tárgykörben.

Évszázados alkotmányos szokásaink előtt tisztelegve, a jeles eseményre tekintettel a Kúria Werbőczy Kutatóintézete 2023. június hó 19. napján (hétfőn) 14 órai kezdettel jogtörténeti konferenciát rendez a Kúria Dísztermében.

Az eseményen való részétel személyesen vagy online formában lehetséges és regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékét és annak módját kérjük, hogy 2023. június 14-ig jelezze.

A helyszín befogadóképességét túllépő jelentkezői létszám esetén az érdeklődők számára biztosítjuk az online részvétel lehetőségét.

A regisztráció lezárult.

"Háromszáz éves a Kúria” - jogtörténeti konferencia (személyes részvétel)

"Háromszáz éves a Kúria” - jogtörténeti konferencia (online részvétel)