A felperes vámügynök megbízása mellett három alkalommal üvegszövetet importált a Kínai Népköztársaságból 2011-ben. Az újonnan megállapított TARIC kódhoz tartozó áru dömpingvám alá esett, és a felperest összesen 9.061.945 Ft végleges dömpingellenes vám, valamint 2.266.236 Ft általános forgalmi adó pótlólagos megfizetésére kötelezték.
A megelőző eljáráshoz tartozó közigazgatási perben a bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Unió Bíróságához fordul, amely a C-74/13. számú ügyben hozott ítéletet. Az új peres eljárásban a bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte azzal, hogy az elsőfokú hatóság köteles az ügyet a VKVhr. 905. cikke szerint a VKVhr. 906-909. cikkekben megállapított eljárásnak megfelelő határozathozatal céljából a Bizottság elé utalni.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljáró Kúria szerint a helyes értelemben feltett jogkérdés az, hogy felperes a feltárt tényállás mellett hozható-e olyan helyzetbe, hogy utóbb visszatérítés útján mentesüljön a diszpozícónak megfelelően teljesített fizetési kötelezettsége alól? Erre kizárólag szigorú mérce alkalmazása mellett van lehetőség. Az Európai Unió Bírósága ugyanis a hasonló jogkérdést felvető vámügyekben elsőként rendszerint arra emlékeztet, hogy „a behozatali vagy kiviteli vámok visszatérítése vagy elengedése – amelyet csak bizonyos feltételek mellett és kifejezetten rögzített esetekben lehet engedélyezni – a behozatal és kivitel általános rendszere alóli kivételnek minősül, következésképpen az ilyen, a visszafizetést vagy elengedést előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni. Mivel a nyilvánvaló hanyagság hiánya elengedhetetlen feltétele a behozatali vagy kiviteli vámok visszatérítése vagy elengedése kérelmezésének, e fogalmat úgy kell értelmezni, hogy azon esetek száma, amelyekben a vám visszatérítésére vagy elengedésére kerül sor, korlátozott maradjon.” (C-48/98 Söhl & Söhlke ügyben hozott ítélet 52. pontja).
A Kúria a döntés meghozatala során rögzítette, hogy a vámhatóság négy feltétel együttes teljesülése esetén köteles felperes kérelmét a Bizottság elé utalni határozathozatal céljából:
1) különleges helyzet áll fenn, amely
2) a Bizottság kötelezettségmulasztásának az eredménye és
3) felperesnek sem megtévesztés, sem nyilvánvaló gondatlanság nem róható fel és
4) a Bizottság hasonló jogi megítélésű és hasonló ténybeli alapokon nyugvó ügyben még nem hozott határozatot.
A nemzeti vámhatóságok e feltételek vizsgálatakor egyfajta szűrőszerepet töltenek be. Az uniós jog hatékony érvényesülése érdekében a feltételeknek meg nem felelő kérelmet nem terjeszthetnek elő a Bizottsághoz.
A Kúria az ítéletében mind a négy feltételt részletesen vizsgálta, annak magyar és közösségi jogi vetületét, és az Európai Unió Bírósága ezzel kapcsolatos joggyakorlatát. Az első két feltétel fennállása tekintetében a felek közt nem volt vita, a fordítási hibát különleges helyzetnek tekintették, amiért a felelősség a Bizottságot terheli. A harmadik és negyedik feltétel fennállása tekintetében a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú ítélet téves.
A harmadik feltétellel összefüggésben a felperes megtévesztő magatartása, illetve nyilvánvaló gondatlansága körében három szempontot kellett összességében értékelni:
1) azon rendelkezések összetettsége, amelyek végre nem hajtása a vámtartozás létrejöttét eredményezte;
2) a kereskedő szakmai tapasztalata;
3) a kereskedő gondossága. (C-48/98. számú ügyben hozott ítélet 56. pontja, C- 38/07.P. számú ügyben hozott ítélet 40. pontja.)
A negyedik feltétellel kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy a C-38/07. sz. ügy, illetve az a 2004. június 17-i REM 19/2002 bizottsági határozat, amelyen előbbi ügy alapul, és jelen ügy hasonló.
Hangsúlyozandó, hogy nem követelmény az ügyek azonossága, hanem csupán azt kell feltárni, hogy az ügyek hasonló jogi megítélésűek-e és hasonló ténybeli alapokon nyugodnak-e.
Mindezek vizsgálata alapján a Kúria – összhangban az Európai Unió Bírósága szigorú gyakorlatával – megállapította, hogy felperes nyilvánvalóan hanyag volt figyelemmel az irányadó vámjogi szabályozás bonyolultságára, felperes szakmai tapasztalatára és gondosságára. Összességükben tehát nem teljesülnek azok a feltételek, amelyek mellett alperes köteles lett volna felperes kérelmét a Bizottság elé utalni. Ezért a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Budapest, 2015. október 19.
A Kúria Sajtótitkársága