Felmondás jogellenességének jogkövetkezményei tárgyában hozott határozatot a Kúria

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. szeptember 23.

Tájékoztató a Kúria M.X. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.X.10.353/2019. számú ügyről.

A döntés elvi tartalma: Az Mt. 39. §-ában megfogalmazottakból következően az egyetemleges felelősség csak a munkáltatói pozícióban értelmezhető. Amennyiben a felperes munkaviszonya az I. rendű alperesnél megszűnt, a II. rendű alperes pedig csak hónapokkal később jött létre, nem állapítható meg a munkaviszony II. rendű alperesre történő átszállása, így az egyetemleges felelősség sem.

2016. november 16-án kelt felmondással szűnt meg a felperes munkaviszonya, mely jogellenességére tekintettel terjesztett elő keresetet 45 napra járó távolléti díj, valamint elmaradt munkabér megfizetése iránt. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a 2016. november 16-án kelt munkáltatói felmondás jogellenes. Kötelezte az alpereseket, hogy a jogellenesség jogkövetkezményeként fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 676.692 forintot. Kötelezte az alpereseket ugyancsak egyetemlegesen 11.845.378 forint elmaradt munkabér viselésére is. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a II. rendű alperes marasztalására vonatkozó rendelkezését megváltoztatta, és a vele szembeni keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a II. rendű alperes olyan módon vette át az I. rendű alperes tevékenységét, hogy a munkavállalókat (új munkaszerződéssel) továbbfoglalkoztatta, a tevékenység folytatásához szükséges gépjárműveket üzemeltette, a telephelyet átvette, a szállítási célállomásokat változatlanul fenntartotta. Bizonyos, hogy minderre a II. rendű alperes megalakulását (2017. április) megelőzően nem kerülhetett sor. A felperes az eljárás során és felülvizsgálati kérelmében is arra hivatkozott, hogy az I. rendű és a II. rendű alperesek egyetemleges kötelezésének van helye az Mt. 39. §-a alapján, hiszen megvalósult az Mt. 36. § (1) bekezdésében meghatározott tényállás, melynek alapvető joghatása, a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek átszállása az átvevő II. rendű alperesre. Az irányadó tényállás alapján az kétségtelen, hogy az Mt. 36. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint „az identitását őrző gazdasági egység átadása-átvétele” bekövetkezett (C-24/85. számú Spijkers ügyben hozott ítélet szerinti kritériumok). Az Mt. 36. §-a egyértelmű rendelkezést tartalmaz abban a tekintetben, hogy az „identitását őrző gazdasági egység átadása-átvétele” nyomán a munkáltatói (automatikus ex lege) alanycserére kizárólag a gazdasági egységhez kapcsolódó munkaviszonyok tekintetében kerül sor, olyan jogviszonyokban tehát, amelyek az átadás-átvétel időpontjában már fennállnak. Jelen esetben a felperes munkaviszonyának fennállásáról az átadás-átvétel időpontjában nyilvánvalóan nem lehet szó, hiszen a felmondási nyilatkozat közlése nyomán a munkaviszony 2016-ban megszűnt. A 2017-ben megvalósult átadás-átvételhez kapcsolódóan pedig nem szállhatott át a felperes munkaviszonya a II. rendű alperesre. A II. rendű alperes nem válhatott munkáltatóvá, és ezért az Mt. 39. § egyetemleges marasztalás szabálya alkalmazásának sincs helye, hiszen az egyetemleges felelősség csak a munkáltatói pozícióban értelmezhető, azaz az átadó és az átvevő munkáltató relációjában. A felperes okfejtése abban az esetben volna elfogadható, ha az úgynevezett általános jogutódlás következett volna be I. rendű és II. rendű alperes között, mert ennek lehetne az a joghatása, hogy a korábban már megszűnt munkaviszonyból származó valamennyi követelés átszáll az általános jogutódra (EBH2014.M23., Mfv.II.10.155/2014.). Nyilvánvaló azonban, hogy a tényállásban ilyen, úgynevezett általános jogutódlásról (például gazdasági társaság átalakulásáról) nincs szó. A kifejtettek szerint tehát a másodfokú bíróság helytállóan rögzítette, hogy a felperes munkajogviszonya tekintetében nem jött létre az Mt. 36. § (1) bekezdése szerinti tényállás, illetve nem valósult meg az ugyanitt szabályozott alapvető joghatás (a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek átszállása az átvevőre), ennek okán nincs helye az Mt. 39. § alkalmazásának sem, csak az I. rendű alperes marasztalható az adott ügyben. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében.

Budapest, 2020. szeptember 23.

A Kúria Sajtótitkársága