Egyéni cég tagja megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti kérelme elbírálásának tárgyában hozott döntést a Kúria

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. július 11.

Összefoglaló az Mfv.III.10.437/2018/5. számú határozatról.

A felperes 2016. február 9-én megváltozott munkaképességű személyek ellátásának megállapítását kérte. Az alperes a kérelmet a 2016. március 23-án kelt határozatával elutasította. Megállapította, hogy a felperes egészségi állapota 2014. október 14-től 38%, C2 minősítési csoportba tartozik, a kért ellátásra – a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) 2. § (1) bekezdés b) pontja alapján – azért nem jogosult, mert egyéni cég ügyvezetőjeként kereső tevékenységet folyatónak minősül; az ellátás iránti igényét a felperes a kereső tevékenység, illetve személyes közreműködés megszűnését követően ismét előterjesztheti. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot – az Mmtv. 2. § (1) bekezdése, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 58. § (5) bekezdés e) és t) pontja, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánynyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 4. § c) pont 13. alpontja és d) pontja, 5. § (1) bekezdés f) pontja, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evtv.) 20. § (1) és (6) bekezdése, valamint 30. § (2) bekezdése alkalmazásával – helybenhagyta. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy a felperes ügye 2016. május 1-jén a másodfokú szerv előtt folyamatban volt, az Mmtv. 2. § (1) bekezdés b) pont szerinti feltételt az ekkortól hatályos 1. § (2) bekezdés 4. pontja alapján kellett vizsgálni. Az utóbbi rendelkezés – felperes ügyében irányadó – a) pontjában a törvényhozó a kereső tevékenység fogalmát az Flt. szerinti kereső tevékenység fogalomra utalással határozta meg azzal, hogy „az egyéni vállalkozó és társas vállalkozó tevékenysége azon időszakban minősül kereső tevékenységnek, amelyben a biztosítása e jogviszony alapján a Tbj. szerint fennáll, ide nem értve a biztosítás szünetelésének esetét”. A felperes 2010-ben az Evtv. alapján egyéni céget alapított, és az egyéni cégnek az alapítástól a felszámolás befejezése időpontjáig az egyedüli tagja volt. Az egyéni cég a Tbj. alkalmazásában társas vállalkozásnak, az egyéni cég tagja pedig társas vállalkozónak minősül, a felperest a Tbj. által szabályozott tárgyköröket érintően társas vállalkozónak kellett tekinteni [Tbj. 4. § c) pont, 13. pont, d) pont 4. pont]. A kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó – a Tbj. alapján – biztosított, a biztosítási kötelezettség egyéni cég tagja esetében a taggá válás napjától a tagság megszűnésének napjáig tart [Tbj. 10. § (2) bekezdés a) pont]. A tagi jogviszonyt és az annak alapján fennálló biztosítást – a felperes álláspontjával ellentétben – a felszámolás elrendelése és a képviseletre jogosult személyének változása sem érintette. A felperes nem minősült egyéni vállalkozónak, valamint gazdasági társaság tevékenységében, vezetésében, stb. részt vevő személynek sem. A felperes a kérelme benyújtása napját megelőző hatodik hónap első napja és társadalombiztosítási határozat meghozatala közötti időszakban fennállt biztosítása alapját képező jogviszonyként munkaviszony fennállására nem hivatkozott, biztosítása fennállását tévesen a Tbj. 16. § (1) bekezdés j) pontjából vezette le. Ez a szabály nem értelmezhető akként, hogy önmagában az egészségkárosodás meghatározott mértéke alapozna meg biztosítási jogviszonyt. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a kért ellátásra való jogosultságát az egészségügyi szolgáltatásokra való jogosultsága megalapozná. A Tbj. 16. §-a nem biztosítási jogviszonyokat keletkeztető tényeket szabályoz, hanem éppen azokat az eseteket sorolja fel, amelyek megvalósulása esetén az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság biztosítás hiányában is fennáll. A felperes az Mmtv. és a Tbj. rendelkezéseivel ellentétesen hivatkozott arra is, hogy az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 4. pontja az előírt mértékű egészségkárosodással rendelkező egyéni és társas vállalkozóknak díjazással járó munkavégzés hiányában további feltétel nélkül ad jogot az ellátásra. A törvényhozó vélelmet állított fel: az egyéni és a társas vállalkozó tevékenységét azon időszakban, amikor a biztosítás ezen jogviszonyon alapulóan a Tbj. szerint fennáll – a biztosítás szünetelése kivételével – keresőtevékenységnek minősül. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a biztosítása a Tbj. 8. § c) pontja alapján szünetelt, a felperes biztosítása ugyanis nem a rendelkezés hatálya alá tartozó, tágabb értelemben vett munkajogviszonyok, hanem a Tbj. 5. § (1) bekezdés f) pontja, társas vállalkozói jogviszonya alapján állt fenn. A felperes a felülvizsgálati kérelmében sem jelölt meg olyan jogszabályt, amellyel a biztosítás alapjául szolgáló jogviszonya, illetve a biztosítása szünetelése alátámasztható, a felperes egyebekben a per során maga sem állította azt, hogy a biztosítása ténylegesen szünetelt volna. A felperes nem tekinthető egyéni vállalkozónak, a biztosítása alapjául szolgáló jogviszonya és biztosítása nem szünetelt, ezért a 32/2017. (XII.6.) AB határozatban elrendelt alkalmazási tilalom az ügyében nem irányadó.

Budapest, 2019. július 11.

A Kúria Sajtótitkársága